A nő és a siker III.


Póda Erzsébet  2014.11.28. 3:27

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Bial Judit, Bokor Klára)

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk arról, mit jelent számukra a siker és szerintük milyen a sikeres nő? A Bial Juditkövetkező két hónapban folyamatosan közöljük az ankétunkban megkérdezettek válaszát.

Bial Judit (38) hagyományőrző (tevékenységi területei: pedagógia, nem formális képzések, lovasíjászat). Füleken született, jelenlegi lakhelye Dunaszerdahely.

– Előbb azt mondanám el, hogy szerintem mi nem egyenlő a sikerrel. Úgy látom, az emberek többsége azt hiszi, hogy az a sikeres, aki gazdag, vagy híres: van háza, autója, stb. Sokak szerint a siker pénzben, vagyonban, hírnévben mérhető. Én viszont ezzel nem tudok egyetérteni. Ismerek olyan embereket, akiknek nagy házuk van, drága autójuk (sőt van, akinek több is jutott), de mégsem tartom őket sikeresnek. És szerintem ők sem érzik magukat annak – függetlenül attól, hogy mit mondanak, mit mutatnak kifelé. Nem egyszer láthatunk „sikeresnek” hitt embereket, akiknek van mit a tejbe aprítani, talán még híresek is, külsőleg jól néznek ki, de közben az alkohol vagy kábítószer mámorába menekülnek. Miért is?! Talán a verseny miatt, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy fenntartsák a siker látszatát. Nagyon sok olyan embert látok magam körül, aki sikertelennek érzi magát, mert a többiekhez akar hasonlítani. Azt akarja elérni, amiről úgy hiszi, hogy a másik már elérte. Ezt az örökös versenyt, ezt a mókuskereket viszont nem bírják cérnával, s jönnek a gyógyszerek, az alkohol, és hadd ne soroljam tovább.
Nem! Én ezeket az embereken nem nevezném sikeresnek.
Számomra a siker azt jelenti, hogy az életemet az elképzeléseim, álmaim alapján tudom-e alakítani, vagy sem? Sikeresnek érzem magam, ha megvalósítom egy tervemet, ha megoldok egy feladatot, s utána sikerélményem van. Vagy ha segíteni tudok valakinek, aki kérdéssel, kéréssel fordul hozzám. És ennek semmi köze a bankszámlához, vagy a birtokláshoz. Szerintem attól senki sem lesz sikeres. Esetleg gazdag.
A sikeres nő elégedett, boldog, kiegyensúlyozott. Mindegy, hogy milyen a végzettsége, nem számít, hogy mi a munkája, van-e munkahelye vagy háztartásbeli, feleség vagy édesanya. Az a kérdés, hogy az, amit a mindennapjaiban vállal, boldoggá teszi-e őt, vagy sem? A saját álmait, terveit valósítja-e meg, vagy sem?
(Bartalos Gábor felvétele)

Bokor Klára (56) a szőgyéni Dobra és a köbölkúti Ardea községi lapok szerkesztője. Lakhelye Szőgyén.

– A kérdésre adandó válaszon töprengve azon vettem magam észre, sosem gondoltam a Bokor Klárasikerre – sem az életemmel, sem a munkámmal kapcsolatosan. Amikor azt érzem, hogy "sikerül" minden tőlem telhetőt megtennem, az megelégedéssel, jó érzéssel tölt el. A többit Istenre hagyom.
A sikeres nő tud magának célokat állítani, és ezeknek a céloknak szenteli magát. Élvezi az életet a megpróbáltatások és a női élet minden nehézsége ellenére. Sikeres nő az, aki ki tudja vívni a férfiak tiszteletét és nőtársai szeretetét (nem pedig irigységüket).



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A nő és a siker V.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Gódány Ildikó, Virágh Mária)

2014.12.19.    51


A nő és a siker IV.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Pogány Erzsébet)

2014.12.12.    6


A siker a siker?

Palkó Emese

Mediatizált társadalmunk naponta önti a nyakunkba a sok „jó tanácsot”, hogyan váljunk sikeres nőkké.

2014.12.9.    28


Sikerre vágyva

Kovács Márta

A fáma szerint, ahol sok nő dolgozik együtt, előbb vagy utóbb elszabadul a pokol.

2014.12.5.    10


A siker nem végtermék

Nagy Erika

Hogy ki miben sikeres, az változó, mint ahogy az is, hogy ki mit tart sikernek.

2014.12.2.    4


Sikeresnek lenni

Oriskó Renáta

Sikeresnek lenni egy nő életében azt jelenti, hogy olyan teljesítményt képes nyújtani a mindennapokban, amelyek által közelebb kerül céljai eléréséhez.

2014.11.24.    12

A rovat további cikkei

A nő és a siker II.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Bartal Tímea, Gálffy Hodosy Marianna)

2014.11.14.    44


A nő és a siker I.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Dániel Erzsébet)

2014.11.11.    33


Gondolatok a sikerről

Dr. Stenger Györgyi

A siker egy állapot. Olyan belső állapot, amelyet a gondolatainkkal hozunk létre.

2014.11.10.