A nő és a siker IV.


Póda Erzsébet  2014.12.12. 2:29

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Pogány Erzsébet)

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk arról, mit jelent számukra a siker?

Pogány Erzsébet (55) több évtizede tevékenyen részt vesz a szlovákiai magyarság társadalmi, politikai és kulturális életében. (Tevékenységi területe Pogány Erzsébettöbbek között: a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója, a felvidek.ma szlovákiai magyar hírportál felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnöke, a Carissimi Nonprofit Alap igazgatótanácsának tagja). Pozsonyban született, jelenlegi lakhelye Somorja.

– A munkámban eredményes vagyok, emögött nagyon sok munka van. Nekem még soha semmi nem sikerült véletlenül: a sikeres rendezvényeket, programokat mindig nagyon alaposan elő kellett készítenem. Nekem sohasem könnyedén, maguktól sikerülnek a dolgok, hanem sok verejtékkel.

Jó háttérembernek tartom magam, és mindig a feladatok végrehajtásában vettem részt, a döntéseket nem én hoztam. Azt vallom, hogy a rossz parancsot csak akkor hajtom végre, ha pisztolyt szegeznek a fejemnek. Egyébként jó végrehajtással a hibás döntéseket is lehet korrigálni, és persze rossz végrehajtó csapattal a legjobb határozatot is el lehet rontani. Erre az én életemben talán nem volt példa. Ez lehetne siker, de a környezetem nem így értékeli.

Ha a rendszerváltás óta eltelt 25 évet nézem, egy összegzést mindenképpen el kell végeznem. Jól döntöttem-e 25 évvel ezelőtt? Huszonöt évvel ezelőtt hoztam egy döntést, és a gazdasági élet helyett a közösségi munkát választottam. A somorjai városházáról, első munkahelyemről, ahol a szülővárosom közösségéért dolgoztam, elmentem a rendszerváltást előmozdító Együttélés politikai mozgalom központi irodájába dolgozni. Ott az egész felvidéki közéletet megismertem, innen Budapestre, a parlamentbe és a Századvég politikai iskolába, majd a Magyarok Világszövetségébe kerültem, és még jobban kitárult a világ. Magyarországot és túlzás nélkül mondhatom, a világ magyarságának színe-javát megismerhettem. És amikor a kiküldetés ideje letelt, mégsem lógó orral jöttem haza 2001-ben a Magyar Igazolvány érdekében hálózatot építeni, hanem boldogan, mert újra a saját közösségemet segíthettem, azaz kamatoztathattam a tapasztalataimat, tudásomat, kapcsolataimat. De nem mondhatom sikeresnek a pályafutásomat, mert kíméletlen a világ körülöttem.

Tény, hogy nem vállalkozásba kezdtem 1989 után, pedig megkockáztatom, hogy jó szervezőképességemnek, munkabírásomnak köszönhetően talán sikeres vállalkozó lehettem volna. Ezt a döntésemet mostanában többször bánom, mert ennyi év szolgálat után mostanában egyre gyakrabban kerülök olyan helyzetbe, hogy a kiszolgáltatottságom miatt, mint az ingyenélővel, úgy viselkedik a környezetem. Pedig már nincs visszaút, 55 évesen nem kezdek vállalkozásba, hogy anyagi biztonságban élhessek.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A nő és a siker V.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Gódány Ildikó, Virágh Mária)

2014.12.19.    51


A siker a siker?

Palkó Emese

Mediatizált társadalmunk naponta önti a nyakunkba a sok „jó tanácsot”, hogyan váljunk sikeres nőkké.

2014.12.9.    28


Sikerre vágyva

Kovács Márta

A fáma szerint, ahol sok nő dolgozik együtt, előbb vagy utóbb elszabadul a pokol.

2014.12.5.    10


A siker nem végtermék

Nagy Erika

Hogy ki miben sikeres, az változó, mint ahogy az is, hogy ki mit tart sikernek.

2014.12.2.    4


A nő és a siker III.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Bial Judit, Bokor Klára)

2014.11.28.    27


Sikeresnek lenni

Oriskó Renáta

Sikeresnek lenni egy nő életében azt jelenti, hogy olyan teljesítményt képes nyújtani a mindennapokban, amelyek által közelebb kerül céljai eléréséhez.

2014.11.24.    12

A rovat további cikkei

A nő és a siker II.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Bartal Tímea, Gálffy Hodosy Marianna)

2014.11.14.    44


A nő és a siker I.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Dániel Erzsébet)

2014.11.11.    33


Gondolatok a sikerről

Dr. Stenger Györgyi

A siker egy állapot. Olyan belső állapot, amelyet a gondolatainkkal hozunk létre.

2014.11.10.