A nő és a siker II.
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Bartal Tímea, Gálffy Hodosy Marianna)
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk arról, mit jelent számukra a siker és szerintük milyen a sikeres nő? A következő két hónapban folyamatosan közöljük az ankétunkban megkérdezettek válaszát.
Bartal Tímea (37), a magyar közmédia (MTVA) pozsonyi tudósítója, Párkányban született, jelenlegi lakhelye Sopron.
– A siker számomra relatív. Mihez képest, milyen áron vagyunk sikeresek? Illetve mondható-e bárkire is, hogy sikeres? Különösen a nők esetében érzékeny téma ez. Hiszen lehetek én a munkámban bármennyire sikeres, ha a környezetem, a társadalom ítélkezik felettem, mert esetleg nem vállalok elég korán gyermeket, nem teremtek meleg családi fészket vagy csak nem készítek elég gyakran több fogásos vacsorát.
Éppen ezért sikernek azt tartom, ha egy nő képes kiegyezni önmagával és elégedettséggel élni a mindennapokat. Ha el tudja fogadni, hogy – bár a nők több dologra is képesek egyszerre figyelni – mégsem természetfeletti lények. Ha képes feldolgozni, hogy nem kell mindent egyedül megoldania. Ha képes elfogadni a segítséget
azért, hogy legyen ideje magára, családjára, környezetére. Ha nem azzal foglalkozik, mit mondanak róla a szomszédban, hanem képes megtalálni magában a békét.
És sikernek tartom azt is, ha egy nő saját magának megfogalmazza: őt mi teszi igazán boldoggá. Ha a hivatás, akkor nem adja fel az álmait csak azért, mert azt várják tőle, hogy kevesebb legyen a férfinál, ha a család, akkor azt is meri vállalni. Türelmetlenül élünk mi, nők. Szeretünk a dolgok elébe menni. Mit menni? Rohanni. Pedig néha tényleg le kell ülni, időt hagyva magunkba nézni.
Mert mi más lenne a sikerünk titka, ha nem az, hogy céljainkat nem feladva, legalább pillanatokra elégedettek tudunk lenni önmagunkkal.
Gálffy Hodosy Marianna (27) orvos, szabadidejében az Aranymetszés duó énekese, jelenleg gyermekgondozási szabadságon lévő anyuka. Lakhelye Dunaszerdahely.
Hogy számomra mit jelent a siker, és milyen a sikeres nő?
– A siker az, amikor az ember egy pillanatra hátradőlhet, hogy: na, ez megvan! Teljesítettem egy feladatot, valakinek örömet szereztem, elértem egy újabb célt és egy picit élvezhetem munkám gyümölcsét. Számomra a siker érzése nem tartós, nem szoktam sokáig pihengetni – amint elérek valamit, a boldogság mámorában már a következő lépést tervezgetem. (Például egy jól sikerült koncert után alaposan kielemezem a hibákat és végigveszem, mit és hogyan fogok legközelebb csinálni, hogy még jobb legyen.)
A sikeres nő szerintem alapvetően boldog. Persze neki is kell időnként egy kis frusztráció, ami előre viszi, de kiegyensúlyozott a hétköznapokban, be tudja osztani az idejét. Egyáltalán nem kell szupernőre gondolni, aki napi szinten jól teljesít a munkahelyén, helytáll a gyermeknevelésben, hazaérve mennyei vacsorát főz, és még a párkapcsolatára is marad ideje. Ez egy kipukkasztani való lufi. (Habár valljuk be, sokan szeretnénk multifunkciós csodanők lenni). A valóságban csak az érezheti magát sikeresnek, aki elfogadja a neki leosztott lapokat az életben és vállalja önmagát.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A nő és a siker V.
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Gódány Ildikó, Virágh Mária)
2014.12.19. 51
A nő és a siker IV.
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Pogány Erzsébet)
2014.12.12. 6
A siker a siker?
Mediatizált társadalmunk naponta önti a nyakunkba a sok „jó tanácsot”, hogyan váljunk sikeres nőkké.
2014.12.9. 28
Sikerre vágyva
A fáma szerint, ahol sok nő dolgozik együtt, előbb vagy utóbb elszabadul a pokol.
2014.12.5. 10
A siker nem végtermék
Hogy ki miben sikeres, az változó, mint ahogy az is, hogy ki mit tart sikernek.
2014.12.2. 4
A nő és a siker III.
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Bial Judit, Bokor Klára)
2014.11.28. 27
A rovat további cikkei
Sikeresnek lenni
Sikeresnek lenni egy nő életében azt jelenti, hogy olyan teljesítményt képes nyújtani a mindennapokban, amelyek által közelebb kerül céljai eléréséhez.
2014.11.24. 12
A nő és a siker I.
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Dániel Erzsébet)
2014.11.11. 33
Gondolatok a sikerről
A siker egy állapot. Olyan belső állapot, amelyet a gondolatainkkal hozunk létre.
2014.11.10.