Jó napot kívánok!

Szabó Mária  2011.2.10. 6:22

Az ember nem az ábécénél kezdődik.

A magyar kultúra napján az egyik tévé csatornán ismét vetítették Gárdonyi Géza A lámpás című regényéből készült filmet. Többször láttam már, de mindig valami mást ad nekem ez a film. Attól függ, hogy körülöttem milyen események zajlanak. Most éppen a következő mondat maradt meg bennem: Az ember nem az ábécénél kezdődik. Még a film elején mondja ezt a fiatal segédtanító a falusi kántortanítónak. Az osztályba belépő nebulók nem köszöntek, nem voltak megmosakodva, rossz, görbe volt a testtartásuk stb. A kántor azt mondta: falura jó ez így is.

Elgondolkodtam. Változott-e valami azóta? Megtanultak köszönni a fiatalok? Az illemet, a jó modort ismerik-e? Hogyan ülnek, állnak, esznek?

Reggel az iskola bejárata előtt rendszerint ugyanazon szülőkkel találkozom, a volt tanítványaimmal. Motyognak valami köszönésfélét, ha én jó hangosan azt mondom: Jó reggelt fiatalok! Már kipróbáltam azt is, hogy nem szólok semmit, csak elmegyek mellettük. Akkor rendszerint leszögezik, hogy a tanító néninek bizonyára rossz kedve van. De nem köszönnek előre. Rosszul neveltem őket?

Azt is megfigyeltem, hogy nem a volt eminens, kitűnő tanuló köszönnek, hanem azok, akik megkeserítették a legtöbb tanító életét, amíg iskolába jártak. Azok az utca túloldaláról is átkiabálnak, hogy: jó napot, régen láttam! Lehet, hogy gondolatban, hozzáteszik: hál´ Istennek! De mégis jólesik az embernek az, ha észreveszik.

A tanítási órán az ábécét kell tanítani, nevelni csak közben lehet, egy-egy állj rendesen, vedd ki a zsebedből a kezed, nézz rám, ha velem, beszélsz, figyelj az osztálytársadra, ha ő felel... De az ilyen fegyelmező utasítások nem vezetnek a várt eredményhez. Mit kellene akkor tenni? Hol lehet a hiba? Kezdem a saját házunk táján: ha a tanuló azt látja, hogy a tanító néni úgy adja le a tananyagot, hogy közben a katedrán ül, ne várja, hogy a tanuló rendesen álljon, amikor vele beszél. Ha reggel a szülővel együtt jön az iskolába a diák, és az anyuka, apuka sem köszön a pedagógusnak, akkor nem lehet a gyereket ránevelni, hogy köszönjön, hiába tartozik ez az illemszabályok közé. Nem kell hajbókolni, kalapot emelni, elég a kicsiktől egy: szia tanító néni, már úgy vártalak! Mindjárt jobban indul a nap... Ezt a kicsiktől én még szerencsére elég gyakran hallom.

De az évek múlásával sok minden megváltozik. Egyre több „papírja” lesz az embernek arról, hogy milyen „okos” lett, de... Bizonyára mindenkinek van ilyen ismerőse. A társadalomnak nemcsak tanult emberekre lenne szüksége, hogy élhetőbb legyen ez a mai világ, hanem udvariasabb, kellemesebb, barátságosabb közegre, mert az ember nem az ábécénél kezdődik!

A világ nem változott, csak az iskolapad és az eszközök lettek modernebbek. Az emberek ugyanúgy a szeretetre, a megbecsülésre, az elismerésre, kedvességre vágynak, mint régen.

A szerző gyakorló pedagógus

Hozzászólások

@

Küldés