Tanulás? Nyáron?


Jády Mónika  2006.8.13. 15:33

Gyakran felmerül az a kérdés, vajon jó-e, ha a gyereket a nyári szünetben is leültetjük a tankönyv mellé.

Van, aki attól fél, hogy a gyereke szeptemberig elfelejti az év közben megtanultakat, és ha nem is egész nyáron, de legalább a szünet egy részében naponta egy-két órát tanul, vagy gyakorol a gyerekkel. (Ha mindenképp gyakoroltatni akarjuk a gyereket, a szünet utolsó két hetének hétköznapjain tegyük, és csak reggel tanuljunk egy keveset.) Előfordul, hogy a tanító köti a szülők lelkére: foglalkozzanak egész nyáron a gyerekkel, mert csúnyán ír vagy nehézséget okoz neki a számolás.

De mit mond a pszichológus? Azt, hogy a nyár a pihenés, a kikapcsolódás ideje.

Ma már vizsgálatok is bizonyítják, hogy a gyerek akkor fog tudni helytállni az életben, ha a különböző életkori szakaszokban életkori szükségleteinek és igényeinek megfelelően élhetett. És pihenhetett, amikor annak volt ott az ideje. Vagyis az a gyerek tölti jól a nyarat, aki arra használja fel, amire való: vakációzásra. Így többet fog fejlődni, mint ha az egész nyarat tanulással tölti. A pihenés elengedhetetlen a tanév során begyakoroltak valódi készséggé válásához. Ahhoz ugyanis, hogy valami tényleg készséggé váljon, a részmozzanatoknak feledésbe kell merülniük. A mindennapos gyakorlás éppen ezt a jótékony lemerülést akadályozza meg.

Tehát nyárra ne adjunk tanulni- és gyakorolnivalót a gyereknek. Esetleg ha a csemete saját maga hozzálátna a feladatokhoz (mert szorong, hogy mi lesz majd az őszi számonkérésnél), segítsünk neki, de ne kérdezzük ki, ne írassuk vele újra a csúnyára sikerült oldalakat.

Nem ritka az olyan óvodás, akinek a számára a betűk felismerése már nem kihívás. De akkor sem kell aggódni, ha a betűkkel, számokkal még nem barátkozott meg a leendő elsős. Az egyik napról a másikra megjelenő elvárásokhoz ő is gyorsan fog alkalmazkodni.

Ne hagyjuk, hogy a gyerek egész nap a számítógép előtt kuksoljon. Mindennap teremtsünk mozgási lehetőséget. De nem kell túl sok programot szervezni, mert az is fárasztó lehet. Például nem ajánlott egész nyáron táborról táborra küldeni a gyereket. A táborokban ugyanis mindig zajlik az élet, így kimondottan arra, hogy a gyerek idegrendszere „kisimuljon”, nem alkalmasak. Viszont az ingerszegény környezet, az unalom, a semmittevés is negatívan hat a gyerekre.

Nagyon hasznosak az olyan tevékenységek, amelyek eltérnek a mindennap megszokottól, s amelyeket a szülő és a gyerek közösen végez. Egy kis séta, kerékpározás vagy strandolás -- és persze az eközben kialakuló beszélgetés – nagyon közel hozhatja egymáshoz a szülőt és a gyermeket.



Hozzászólások

kati, 14. 08. 2006 07:45:34 nyár
nagyon orultem az írásodnak. a fiam tanítónénie négy munkafuzetet adott a gyereknek,hogy nyáron gyakoroljon bele,amit én mindjárt a szunet elején elraktam a szekrénybe,mondván nyáron pihenni kell,nem tanulni.koszi
    
Jády Mónika, 14. 08. 2006 09:47:46 Re: nyár
Nagyon örülök, hogy a cikkhez hozzászólás érkezett. Remélem, nemsokára a tanító néni is azon a nézeten lesz, hogy a szünet a kikapcsolódás ideje, amikor a gyerek kicsit megfeledkezhet az iskoláról.
@


A rovat további cikkei

Mi legyen a tízórai?

Jády Mónika

A fejlődésben lévő szervezet még nem tud hosszabb ideig energiát tárolni, rendszeres tápanyag-utánpótlásra van szüksége.

2017.9.12.    20


Kezdődik az iskola

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2017.9.1.    10


Iskolás lettem!

Kovács Márta

Minden gyermek életében elérkezik a nagy pillanat: első osztályos lesz.

2016.9.14.    8


Iskolakezdésre

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet, tananyag – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2016.9.12.    25


Tanulj, fiam!

Bányai Ilona

Az iskolakezdéssel sok családban felmerül az állandó dilemma: kell-e és ha igen, mennyi segítség kell a gyereknek a tanuláshoz.

2013.9.19.   


Hogyan éljük túl anyagilag az iskolakezdést?

Faar Ida

Tetszik, vagy sem – ennek a nyári szünidőnek is vége lesz lassan, a gyerekek legnagyobb bánatára.

2013.8.27.    10


Hozzáállás kérdése

Huszár Ágnes

Iskolás gyerekekkel készült rádióriportot hallgattam a minap...

2013.6.19.    21


Diák-szóvirágok

Huszár Katalin

Középiskolai tanárként arra törekszem, hogy diákjaim minél több tudás birtokosai legyenek.

2013.6.5.    28


A tanulásról – nemcsak félévkor

Kovács Márta

Amíg kisebb a gyerekünk, kevesebb a követelmény, és játékosabb formában történik a számonkérés is.

2013.1.28.    10


Vajon ki ő és hol van a hazája?

Nagy Erika

Az, hogy egyre kevesebb gyerek vesz kezébe manapság könyvet, talán abból is adódik...

2012.5.9.    4


Mit tehet a szülő?

Kovács Márta

Számomra újdonság, ami a lányommal történik: nem akar iskolába járni!

2011.11.8.   


Vakáció

Nagy Erika

A gyermekek legnagyobb örömére, itt a rég várt nyári vakáció.

2011.6.30.    1