Értékválság


Nagy Erika  2013.5.10. 4:20

Önzetlenség. Belülről jön, nem várunk viszonzást, nem érezzük magunkat mártírnak, ha segítünk.

„Önzetlenség. Társasjáték, melyben én odaadom a magamét másnak, "add tovább" kiáltással, aztán várok egy életen át, hogy mikor kerül vissza hozzám, ami eredetileg is az enyém volt”.
Karinthy Frigyes


Önzetlenség. Belülről jön, nem várunk viszonzást, nem érezzük magunkat mártírnak, ha segítünk. Mert ha igen, akkor az már nem önzetlenség. Ha vállveregetésre vágyunk, akkor az már önzőség.

Futunk, rohanunk, káosz van körülöttünk. Sajnos azt tapasztalom, hogy ennek következtében kihalóban vannak az emberi értéket. Úgy, mint a segítőkészség, tisztelet, becsület, hála, önzetlenség. A baj azzal van, hogy a gyerekeink is felveszik a modern világ szokásait, mondhatnám azt is, hogy az anyatejjel szívják magukba. S aki nem anyatejjel táplálkozik? Az mesterségesen teszi magáévá. Az önzetlenség követendő példa, de hol vannak azok az emberek, aki példaképként szolgálnak? Kik azok, akik tovább adják, hogy önzetlenül nem csak kapni jó, hanem adni is?

Sokan azt vallják, hogy a mai világban önzőnek kell lenni ahhoz, hogy elérjünk valamit, hogy a mai világ nem kedvez a hagyományos értékrend megtartásának. Kétségtelen, nagyon fontosak a mesékben fellehető erkölcsi normák, életbölcsességek, tiszta és nemes gondolatok. De! Sajnos a mai gyerekek már nem az önzetlenségtől áradó magyar népmeséken nőnek fel, pedig lenne létjogosultsága.

Úgy egy hónapja, várakozás közben hallottam, amint egy srác mesélte egy lánynak, hogy fiatal kora ellenére rengeteg csalódáson ment keresztül. Alakítja, formálja az életét, tanul a hibákból, próbál változtatni, de nem mindig sikerül. Ilyenkor magában keresi a hibát, van önkritikája. A fiú egy érzékeny lélek, a szívére hallgat, nem az eszére. Nem tud nemet mondani, bárkinek segít, és ami a mai világban ritka, önzetlenül! Nem várja el, hogy a tetteiért a nyakába ugorjanak, össze-vissza csókolgassák, vagy bármilyen formában is hálálkodjanak, mert nem azért teszi, amit tesz. Egy köszönöm is bőven elég neki. Tudja, hogy sokan kihasználják, s mivel ismeri az embereket, nem kér soha senkitől segítséget. Még a barátaitól sem, pedig számára a barátság egy olyan szent kötelék, ami közé soha senki és semmi nem állhat. Hallgattam a történetét, és meglepődtem, mert fiatal kora ellenére úgy gondolja, hogy a jóság kifizetődő. Kevesen gondolják így. Jó volt hallani, hogy bár ritka érték az önzetlenség, azért még fellelhető.

Azt gondolom, ahhoz, hogy ráérezzünk az önzetlenség édes ízére, magunkban kell kutakodnunk. Mert addig, amíg ezt az ízt nem fedezzük fel, az önzetlen segítség csak álom marad...



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Valamit valamiért

Kovács Márta

A kisgyerekek számára még nincsenek feltételek: ők még őszintén tudnak szeretni.

2013.6.24.   


Ki önző, ki önzetlen?

Bányai Ilona

A halál közelében az ember átértékeli az egész világot.

2013.6.10.    24


Hol a vészkijárat?

Nagy Csivre Katalin

Gondoljunk arra a pillanatra, amikor valami nagyon jót tettünk, amivel másnak örömet okoztunk, bármilyen módon, bármikor.

2013.5.31.    35


Kivételes emberek

Száz Ildikó

A szívességbankban napi szinten megfordulunk, egymásnak adjuk a kilincset.

2013.5.28.   


Önzőség a köbön

Nagy Erika

A napokban szörnyű felfedezést tettem.

2013.5.24.   


Sötét oldalunk

Bányai Ilona

Az önzetlenségről nem beszélhetünk anélkül, hogy az önzésről ne szólnánk.

2013.5.20.    51

A rovat további cikkei

Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2023.7.20.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5