Iskoláink – a jövőnk (1)


Közlemény  2013.1.17. 8:52

Szüleim, nagyszüleim, az összes felmenőm magyar...

„Szüleim, nagyszüleim, az összes felmenőm magyar. Nagyszüleim szlovákul csak néhány alapvető kifejezést ismertek, és még azt a kevés szót is magyar akcentussal ejtették.

Öcsémmel együtt magyarnak tartjuk magunkat. Ennek ellenére szüleim úgy döntöttek, hogy szlovák tannyelvű iskolába íratnak, mert különben nem tanulunk meg szlovákul, s nem tudunk érvényesülni... A mai napig emlékszem a döntéshozatal körüli vitákra, amik olykor veszekedésekké fajultak.

A szlovák iskola ellenére úgy tartottuk, hogy mi magyarok vagyunk, hisz‘ magyar szentmisére jártunk, magyar tévét néztünk, magyarul szóltunk egymáshoz. Mígnem egyszer a tanító néni figyelmeztette a szüleimet, hogy szegényes a szókincsem, ezért hasznos lenne, ha otthon szlovákul beszélnénk. Megtörtént... Szavalóversenyre készülvén otthon büszkén szavaltam szüleimnek Samo Chalupka és Janko Kráľ verseit és nem értettem, édesapám miért nem örül iskolai sikereimnek. Ahogy hallgatott, könny szökött a szemébe és egyre azt ismételgette: „Mi magyarok vagyunk.“

Apám szavainak értelmén és mélységén akkoriban nem gondolkodtam. A szlovák közösségben jól éreztem magam, semmi sem hiányzott. Csak később, a főiskolai tanulmányok idején találkoztam komáromi, érsekújvári, dunaszerdahelyi gimnáziumokban végzett évfolyamtársakkal. Meglepett kiváló szlováktudásuk és toleranciájuk. Annak ellenére, hogy köztük inkább a szlovák nyelvet használtam, elfogadtak. Emlékszem egy csomó vicces esetre, amikor nem értettem, mit mondanak, mert otthon például sose használtuk a hogy s mint szófordulatot, sose hallgattunk EDDÁt... Egy évfolyamtársam egyszer megkérdezte, hová is tartozom? A mai napig emlékszem, hogy ez az egyszerű kérdés mennyire meghökkentett. Nehéz volt szépítés nélkül, az akkori korszakra hivatkozva válaszolni.

A tanulmányok befejezése után eljött a munkába lépés és ezzel együtt a kollégákkal, illetve a főnökséggel való kölcsönös ismerkedés ideje. Észrevettem, hogy amikor kiderült magyar nemzetiségem, sokan megváltoztak. A munka során jól együttműködtünk, ám a beszélgetések alatt gyakran próbáltak irredenta nacionalista szerepbe kényszeríteni.

Házasságkötés előtt a férjem – akkor még vőlegényem – megváltoztatta a vezetéknevét. Tulajdonképpen csak visszavette a régit, azt, amelyet apja változtatott meg a reszlovakizáció alkalmával. Akkoriban többen mondták, hogy feleslegesen és értelmetlenül bonyolítjuk életünket, hisz‘ a szlovák vezetéknevet könnyebb kimondani, és alkalmazkodni kell, és hogy nem okos dolog az aláírásunkkal azt sugallni, mi mások vagyunk...

Számunkra nem volt kérdés, hogy három gyermekünket milyen iskolába írassuk, bár a környezetünk reakciójától tartottunk. Sajnos, még mindig tartja magát az az eszme, hogy csak a szlovák iskolába járó gyerekek lesznek sikeresek. De mit jelent valójában sikeresnek lenni? Főiskolai, egyetemi titulust szerezni? Jól fizetett állást találni? Vezető (politikai) funkcióba kerülni? Hatalmat gyakorolni mások felett?

A siker számomra egy megfontolt, jó döntés. Olyan döntés, amely miatt soha, senki előtt nem kell mentegetőznöm. Olyan döntés, amely miatt nem kell szégyenkeznem.

A sikert jelentik számomra a mindennapi apró örömök, mikor a kisfiam a hagyományőrző csoportban tanult dalocskát énekli a házasodni készülő tücsökről; mikor a lányom azt mondja, hogy az iskolában nem jó, hanem nagyszerű volt, mert a tanító néni szuper, és élvezi az iskolát.

Számomra siker volt az is, amikor gyermekeim bemutatták a hagyományőrző csoportban tanultakat: táncoltak, szavaltak, énekeltek szüleim és az akkor még élő nagyanyám előtt. Édesapámnak könny szökött a szemébe és azt mondta: „Mi magyarok vagyunk...“


Csámpai Mária, Nyitracsehi



Részlet a Nyitra és Vidéke Célalap és az Élő Zoboralja Polgári Társulás Iskoláink – jövőnk a Zoboralján című kiadványából



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Anyanyelven tanulni

Közlemény

Felvidéken egyre kevesebb magyar kisgyerek kezdi az iskolát anyanyelvi intézményben. Megjelent a Beiratkozási Körút idei kisfilmje.

2015.1.20.    17


Anyanyelven tanulni

Póda Erzsébet

Van, akik számára teljesen természetes, hogy az anyanyelvén tanulhat.

2014.2.7.   


Magyar gyereket magyar iskolába?

Angyal Sándor

Nem kijelentek, kérdezek. Mert a kérdésre választ a következőkben megszólaló emberek adnak.

2014.1.31.   


Miért fontos?

Ismét az év azon időszakába értünk, amikor a felvidéki magyar szülőnek is döntenie kell, melyik iskolába íratja be a gyermekét.

2014.1.20.   


Körút a kiútért

Sajtóhír

A Beiratkozási Körút célja a felvidéki magyar szülők tájékoztatása és meggyőzése a magyar iskola előnyeiről.

2014.1.13.   


Hol a helyed, facsemete?

Csonka Ákos

Egy terebélyes, lombos erdő közepében élt egyszer egy sudár tölgyfa. (Tanmese felnőtteknek)

2013.2.8.    11

A rovat további cikkei

Arcunk elárulja, milyenek vagyunk

Emberként nem vagyunk egyformák, maximum hasonlíthatunk egymásra.

2018.7.18.    1


Szégyen

Magyar Anett

Számtalan estém ért úgy véget, hogy megvertek. Abban reménykedtem, hogy a férjemnek ízlik a vacsora, hogy a szeretőjétől úgy tér haza, hogy kielégült, és az ágyba vágyik, aludni. Akkor elmaradna a verés, a fájdalom. (Olvasónk írása a felhívásunkra érkezett.)

2018.7.17.  3    40


Változtassunk!

Rajczi Viktória

Mindenki számára eljöhet a pillanat, mikor úgy érzi: lezárult életének egy szakasza.

2018.7.12.    40


Álmaink nem hazudnak

Póda Erzsébet

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.

2018.6.15.    43


Hogyan éljük túl a szakítást?

Faar Ida

A szerelem olyan, mint a háború: egyszerűen, és könnyedén kezdődik, és kínok között sok áldozatot követelve ér véget.

2018.6.13.    19


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2018.4.13.    5