Segítséget a bántalmazottnak! 3.

Bernád Emese  2006.11.13. 7:47

Edit felháborodottan olvasta az újságban a szexuálisan bántalmazott ministránsokról és katonákról szóló cikkeket.

Negyvenes éveit taposó fia idegesen rászólt: fejezze már be az óbégatást, hiszen ilyen dolgok mindig is voltak, amióta világ a világ. Edit azzal érvelt, hogy sajnálja az érintett édesanyákat, el sem tudja képzelni, mit érezhet ilyen helyzetben egy anya. Fia megjátszott lezserséggel odavágta: „Próbálkozz csak azzal az átéléssel, mert a te kis fiacskádat szintén seggbe dugták!”

És akkor lehullott a lepel: egy téli estén a részeg tisztek magukhoz rendelték az újonc kiskatonát, és miközben ketten lefogták, az egyik tiszt megerőszakolta. Az áldozat soha senkinek nem mondott semmit, feletteseinek sem jelentette a dolgot. A megalázottság és a szégyen, hogy nem tudta megvédeni magát, elsöpörtek minden értelmes érvet. Édesanyjával is megígértette, hogy tartja a száját, mert erről nem szabad tudnia még a feleségnek sem. Meg sem hallgatta anyja könyörgését, aki próbálta rábeszélni, hogy szakember segítségét kérje. Jobb elfelejteni az egészet – vélekedett.

De el lehet-e felejteni egy ekkora megrázkódtatást? Ha tudomást sem veszünk róla, akkor már nem is létezik? Az emberi agy elzárja a rossz emlékeket, úgy tűnhet, mintha feledésbe merülnének -- de attól még megmaradnak. Olyan ez, mint a döglött egér, amit vastag dunyhával takarunk le, és úgy tűnik, mintha ott sem lenne. Büdösödik, rothad, de amíg nem veszünk tudomást létezéséről, és nem próbáljuk meg eltávolítani, addig nem javul a helyzet.

És ahogy egy döglött egér miatt sem gyújtjuk fel a házat, úgy egyetlen rossz emlék miatt sem kell egész életünk folyamán gyötrődnünk. A tettes leleplezése segít a gyereknek megérteni a szörnyű tettet, és a leleplezett titok sem lesz tovább fojtogató szörnyeteg. „Felenged a görcs” – mondja a pszichológus. De a szakember erőlködése falra hányt borsó, ha a gyerek mögött nem állnak ott a megingathatatlan, erős szülők, és főként az édesanya. „Bármennyire is sebzettnek érzi magát a szülő, a gyereknek nem szabad ezt megéreznie. Érte vagyunk itt, legfontosabb feladatunk reményt nyújtani számára” -- hangsúlyozza a szakember.

Könnyű mondani, a megvalósítás annál nehezebb. Egy átlagos szerető szülő elveszíti a fejét, nem gondolkodik józanul. Bosszúért kiált, és fokozottabban védi gyerekét, ami azonban szintén nem tesz jót neki. A leleplezést követő megpróbáltatások teszik csak igazán próbára a családi kötelékeket: a rendőrség, a pszichiáterek, a nyomozás, az idegtépő kihallgatások. Annál komplikáltabb a helyzet, minél feddhetetlenebb az elkövető, és bekövetkezhet, hogy a zaklatott szülők egymást okolják a kialakult helyzetért.

A gyerek pedig még inkább önmagát ostorozza, mert úgy érezheti, kár volt megszólalnia, hiszen azóta minden rosszabbá vált. Félni kezd környezetétől, a magánytól – és a biztonság elvesztése még szörnyűbb, mint a szexuális erőszak szörnyű élménye.

Ezért elengedhetetlen a gyerek terápiás kezelése mellett a szülőké is, hogy megbirkózzanak félelmükkel, hogy összetartson a család, mert csak így segíthetnek gyerekükön.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés