Édességcsapdában
Régen a kövérség a jólét, a bőség jelképe volt. Ma már az egészségtelen életmódé.
A túlsúly nemcsak testi teher, ami számos más megbetegedés termőtalaja lehet (szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség), hanem lelki teher is, ami főként gyermekkorban okozza a legtöbb problémát. Mindezt csak az tudja igazán átérezni, aki kövér kisgyermekként naponta élte át a borzalmakat, amit társai követtek el ellene. Csúfolódások, megalázások, a túlsúllyal együtt járó ügyetlenség és lassúság, a tanárok meggondolatlan megjegyzései, az ormótlan ruhák – nem éppen önbizalom-építő összetevők. A gyermekkori túlsúly áldozatai üldözötté, társaságkerülővé válnak, telve kisebbrendűségi érzéssel, ami az egészséges lelki fejlődést akadályozva előre borítékolja a felnőttkori problémákat.
Beindul az ördögi kör: hiszen mi más örömforrás is lehetne egy megalázott, kirekesztett, magába forduló gyermek életében, mint maga az evés öröme; és mi mással szeretné kárpótolni a szülő a lógó orral hazaérkező csemetéjét, semmint ínycsiklandozó finomságokkal, édességgel?
A „majd kinövi” és a „majd koplalhat még eleget” hozzáállás nem segít – hisz zöld jelzést ad a számolatlan kalória-bevitelnek. Bármennyire is fájó az igazság: a szülői következetesség az egyetlen, ami ezekben az esetekben segíthet.
Hogyan?
Példamutatással
A szülői minta szerepe tagadhatatlan. Megfigyelték, hogy azokban a családokban, ahol mindkét szülő túlsúlyos, az esetek nyolcvan százalékában az utódok is fölös kilókat cipelnek magukon. Míg, ahol az egyik szülő küzd súlygondokkal negyven százalékos az arány. Persze a példamutatáshoz a szülők önfegyelme is szükséges. Azaz ne csak prédikáljunk a vízről, hanem igyunk is azt!
Szemléletváltással
Az egész családra kiterjedő szemléletváltás a leghatékonyabb módszer. Meggyőzőek csak akkor tudunk lenni, ha mi magunk is hajlandóak vagyunk a változásra. A tudatosan kialakított egészséges életmód, még senkinek sem ártott meg.
Mértékletességgel
Azaz mindenből lehet enni, csak mértékkel. A desszert is ugyanúgy legyen az étkezési kultúránk része- akár a nap fénypontjaként, de ne essünk túlzásokba a mennyiségét illetően.
Étrendváltoztatással
Számos könyv és internetes orgánum áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy összeállítsuk a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag, rostdús és zsírszegény étrendünket. Próbáljunk ki bátran új ízeket, új recepteket – változatossá és egészségessé téve mindennapjainkat!
Rendszeres mozgással
Kiváló családi programokat szervezhetünk, biciklizés, túrázás, séta, játszótér, focimeccs, stb. Több legyet is üthetünk egy csapásra: egyrészt együtt a család, másrészt friss levegőn vagyunk, mozgunk, kalóriát égetünk.
És még egy utolsó jó tanács: SOHA NE TILTSUNK, mert a tiltott gyümölcs mindig édesebb, és arra készteti az érintettet, hogy titokban egyen olyasmiket, amit nem lenne szabad.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Bárki lefogyhat!
Dr Pierre Dukan, a híres-hírhedt Dukan-diéta atyja saját módszerének két lábon járó bizonyítéka.
2012.10.31. 5
Nasi, a közellenség
Törtető kollégák, áskálódó kotnyelesek, pletykálkodó szomszédok? Mind semmik ahhoz képest, amit a nasik hoznak a fejünkre.
2012.10.29.
„Súlyos" problémák
A téma kapcsán számba vettem az ismerőseimet, hányan túlsúlyosak közülük.
2012.10.19.
Viselősen
A blúzom alatt diszkréten bújik meg. Alig látható, csak picit dudorodik előre, a mellem alatt pont egy arasszal: a pocakom.
2012.10.15. 30
A rovat további cikkei
Minden a fejben dől el
Korunk legnagyobb „betegsége“, hogy a külső követelményeknek megfeleljünk – csak épp magunknak ne.
2012.10.11. 7
Fogyjunk egészségesen!
Kovács Csaba étkezési tanácsadó egy személyre szabott étrendet állít össze a hozzá forduló, fogyni vágyó nőknek és férfiaknak.
2012.10.8.
Répadilemma
Emlékszem, volt egy nap, mikor belenéztem a tükörbe, és eldöntöttem, hogy kövér vagyok.
2012.10.4. 17
Súlytalan trendre várva
Nem mondom el többször, de legalább egyszer belekezdek. Húsbavágóan.
2012.9.26. 28
Le a vékony nőkkel!
A női szaklapok dugig vannak edzéstervekkel, diétatippekkel és életmód-tanácsokkal a fogyni vágyó nőknek:
2012.9.24. 3 10