Unalom szülte életek


Tompa Orsolya  2016.2.13. 1:34

Érdekes módon van, amikor az unalom különböző, érthetetlen dolgokra sarkallja az embereket.


Nemrég olvashattuk, hogy most már új Barbie baba kollekciót dobnak a piacokra, hogy megpróbálják a valóságot hűen ábrázolni. Vannak azonban, akik számára Barbie a tökéletes nő, a tökéletes ember. Sok gyerek, sőt felnőtt (!) vágyik olyan életre, olyan alakra, mint amilyen a Barbie babáké (vagyis, ahogy az ő fantáziájukban él), vagy valamelyik film/ vagy mesehősé.

Az a kérdés jutott eszembe, hogyan unatkozhat annyira egy ember, egy nő, hogy arra tegye fel az életét, hogy Barbie-vá, vagy mesehősnővé váljon? Mert két nő is elhatározta, hogy úgy akarnak kinézni a valóságban, mint Barbie és egy mesehősnő.


Egyikük Pixie Fox (dél-karolinai), aki mindenáron olyan akart lenni, mint a Roger nyúl a pácban című mesefilm hősnője Jessica Rabbit. Szerinte ugyanis az a karakter tökéletes. Pixie korábban Svédországban villanyszerelésből élt, azonban egy napon úgy döntött, mindent megtesz azért, hogy hasonlítson Jessicára. Plasztikai műtétek sorozatát végezték el rajta, pedig sokan megirigyelhették volna eredeti alakját is. Többek között megcsináltatta az orrát, a melleit és a 14-es derékbőség kedvéért 6 bordáját is kivetette. A borda kivételnek köszönhetően roncsolódtak a belső szervei, de még ez sem szegte kedvét. Összesen körülbelül 120.000 dollárt költött a beavatkozásokra, ami átszámítva majdnem 35 millió forintnak felel meg.


Másikuk az orosz származású Valeria Lukyanova, akit az igazi Barbie-ként tartanak számon. Képeit nézve inkább hasonlít egy viaszbabára, semmint hús-vér emberi lényre, azonban valóban létező ember, nem ámítás. Ránézésre tökéletes, valóban, mint Barbie: kék szem, szőke haj, vékony derék, dús keblek. Ezzel az átalakítással Valeria lett a leghíresebb orosz nő az interneten. Arról sajnos nem találtam információt, mennyit költött műtétekre, mert, hogy ő is átesett – állítása szerint – egy plasztikai műtéten. Három évvel ezelőtt az amerikai származású „élő Ken babával”, azaz Justin Jedlicával láthattuk az újságokban, aki 700.000 fontot költött szépészeti beavatkozásokra. A Barbie-Ken páros kapcsolata azonban a valóságban nem volt felhőtlen, ugyanis a hús-vér pár nem jött be egymásnak.

Igen! Ennyire is lehet unatkozni...


Forrás:

1. www.dailymail.co.uk/femail/article

2. www.humanbarbie.com



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Lógni vagy lépni

Huszár Ágnes

Az ember észre sem veszi, és órák telnek el azzal, hogy a semmiről olvasgat, idegenek életét figyeli, érdektelen és értéktelen dolgokat lát.

2016.3.29.    16


Hamis barátnő

Kabók Zita

Az ember manapság unalmában sok mindenre képes. Főleg, ha a közösségi háló által felállított hamis elvárásoknak akar megfelelni.

2016.3.22.    5


Én mondtam, te mondtad

Nagy Erika

Ő mondta. Ragozni tudunk, ezért nem folytatom tovább, nem tartok nyelvtanórát.

2016.3.18.    4


Unalmas percek

Tompa Orsolya

A 21. századon egyre inkább eluralkodik az unalom.

2016.3.14.    6


Nyilvános unalom

Kovács Márta

Aggódva figyelem a fiatal, unatkozó szülőket, vajon az ő csemetéik mennyit fognak unatkozni?

2016.3.7.    19


Bakancslista vs. unalom

Szendi Tünde

Hogyan nem tud az unalom beférkőzni a hétköznapjainkba?

2016.2.26.   

A rovat további cikkei

Értelmet az életnek

Nagy Erika

Volt idő, amikor az unatkozó emberek kiültek a ház elé és bámészkodtak, beszélgettek.

2016.2.12.    8


Unalom, a figyelmeztető

Oriskó Renáta

Az unalom nem csak a tétlenség miatt jelentkezhet, hanem akkor is, ha elveszítjük valami iránt az érdeklődésünket.

2016.2.8.    14