Decemberi erők
Van-e az életünknek olyan része, amit szeretünk? Bizonyára igen.
Milyen egyszerű lenne, ha csak olyan valóságban létezhetnénk, ahol minden szép és jó. Pedig van ilyen valóság! Nekünk is lesz, ha először magunkban, majd saját világunkban megteremtjük.
Ahhoz, hogy a külső világ megváltozhasson, először a belsőnek kell megváltoznia.
„Amint fent úgy lent, amint kint úgy bent.”
A tudatosan magát változtatni és gyógyulni szándékozó ember megtalálja annak a módját, hogy életcéljával összhangban rálépjen a fejlődés és gyógyulás útjára – a lélek gyógyulásáéra.
A decemberi erők az összhang, az összeolvadás és szeretet megteremtését segítik elő. Ezek a tendenciák a női minőségű és jellegű erőket képviselik, így oldhatják az emberiség érzelmi torzulásait. A karácsonyi varázslat titka a szív-energiáknak a megerősödése, és a többezer éves tradíció felelevenítésével a Földi Szeretet Királyának megszületésével teremtődő energiatereknek újraélesztése.
A nők szerepe ebben döntő értékű. A születés misztériuma, és az ezt megelőző várakozás titokzatossága, az intim állapot, amikor az anya és a méhében fejlődő magzat csak egymással komunikál (hisz ők egyek!), ez mind lejátszódik ezekben a decemberi energiakészletekben.
Az anya által megteremtett biztonság és szeretetburok, amit az anyaméh jelent, a megszületés utáni időszakban is fennmarad. Az öröm, mely egyben felelőség is, az eddig ismeretlen érzések felbukkanása a szülőkben, az odaadó gondoskodás felébredése, ez mind új érzelmi, gondolati mintákat teremt.
Minden karácsony alkalmával megkapják az emberek azt a lehetőséget, hogy felébresszék vagy megteremtsék szívükben és lelkükben a szeretetet, mint a legnemesebb érzést.
Minden karácsony alkalmával, Jézus újraszületésével megszülethet szívünkben az ő életének értelme – nem szenvedni, hanem szeretni kell, míg itt a Földön élünk.
Minden karácsony alkalmával elhozzák nekünk a bölcsek bölcsességüket (hárman voltak, a testet, lelket és a szellemet jelképezve), csak el kell fogadni, és élni kell ezzel.
Minden karácsony alkalmával megnyílik az ég kapuja és leereszkednek az angyalok magukkal hozva eltávozott szeretteink szeretetét és háláját, amiért gondolunk rájuk.
Itt a karácsony, kedves földi nőtársaim, a hajsza, amibe kényszerítjük magunkat nem a karácsony, hanem a kereskedelem alattomoskodása, amit magunkhoz engedünk.
Szánjunk pár percet önmagunkra kedves nők, anyák, asszonyok, és gondolkodjunk el teendőink fontossági sorrendjén! Ha tudatosan megosztjuk ezeket a család minden tagja közt, jut időnk arra, amit az adventi időszak nyújt mindenki számára – átélni a várakozás titokzatosságát, és örömmel fogadni a jövevényt, amely szívükben fejlődött: a szeretetet.
A Szentestén fáradtan roskadozó anya nem tudja átélni a misztériumot, és az egész ünnep az anyagi ajándékokra korlátozódik.
Kedves apák, férjek, fiú- és lánygyermekek, adjatok lehetőséget anyáitoknak, feleségeteknek arra, hogy legyen idejük némi magányos idő alatt felkészíteni szívüket, lelküket erre a gyönyörű ünnepre! Hiszen ők is ezt készítik elő nektek.
Higgyük el, sokkal boldogabb lesz a Szenteste, ha az anya kipihent, örömteli arcát láthatjuk, és együtt fogadjuk az ég ajándékait: a Szeretet Királyának megszületését szívünkben. Ennél csodálatosabb dolog nem is történhet velünk.
Boldog ünnepeket!
(Néa)
Kép: Sivák Enikő
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Karácsonyi anekdota
Ez a nyúlfarknyi történet egy rejtélyes csomagról szól. Elolvasása után érdemes elgondolkodnunk egy picit.
2006.12.10.
Furcsa ajándékok
Vannak abszurd ajándékok, drága ajándékok, megfoghatatlan és élvezhetetlen ajándékok, és olyanok is, amelyek a szívünkből jönnek…
2006.12.10.
Mivel szerezzünk örömöt?
Belgiumi kolléganőnk az ajándékozásról, karácsonyról és ünnepről elmélkedik, miközben egészen újszerű dolgokkal ismertet meg bennünket.
2006.12.10.
„Nemszeretem” karácsony
Munkatársunk ezúttal a szokásostól eltérő szemszögből közelítette meg a témát.
2006.12.7.