Húsvéti kép-tár

Hubert Tamás  2013.3.30. 4:58

Munkatársunk elgondolkodtató gondolatai ünnepről, életről, halálról, feltámadásról...

Az egyik kép, ami emlékeiben felelevenedik, a következő:

Új kolléga érkezik a munkahelyre. József-nap lévén gratulálnak neki, merthogy József a neve. Mondják is, hogy: erőt, egészséget, sok boldogságot, érezd magad jól közöttünk! Meg, hogy Isten éltessen sokáig!
József nyugodt mosollyal válaszol: Isten éltessen engem? Nem vagyok hívő, de azért köszönöm. Az egyik gratuláló kolléga hasonló nyugalommal megjegyzi, hogy dehogyis nem vagy hívő, te is csupán h i s z e d, hogy nincs Isten, meg odaát semmi. Aztán ajándék, koccintás, ivás... húsvét előtt.

Megjelenik egy további kép is:

A szupermarket parkolójában bevásárlókosárból pakol a család az autóba, amelyben 7-8 éves ikrek viháncolnak a hátsó ülésen. Péktermék, sonka, kolbász, jó minőségű alkohol, csokinyuszik és csokitojások, márkás üdítők, virgács maslival...
A fiatal pár megcsókolja egymást – tart még a love –, és csak annyit hallok, hogy: de jó, hogy nem kell bujkálniuk a templomba járással, a húsvéti gyónással, mint annak idején a fiatal nő apjának és anyjának.

A következő élmény képe így él benne:

Látogatóban egy kórházban külföldön. Édesanyja nővére rákos beteg. A látogatási idő végén egy láthatóan papi személy lép civil ruhában a szobába, ahol három beteg nő fekszik. Halk zene szól az egyik éjjeliszekrényen bekapcsolt rádióból. A lelkész odahajol a sarokban fekvő beteghez. Ő úgy látja, a rövid beszélgetés után sugárzó nyugalom jelent meg az idős beteg asszony szemében, arcán. Aztán a pap, diszkréten, pici ostyát tesz a beteg nyelvére.
Megható jelenet...
Majd dolga végeztével kezet fog pap és beteg. Rövid, békés mosolyt váltanak. És a lelkész egy pillanatra megáll a másik beteg hölgy ágyánál. Péter atya vagyok, mondja. Hogy van, kérdezi a láthatóan nagyon beteg asszonytól? A nagynénjével ekkor már nem tudnak nem figyelni rájuk. A beteg tiltakozó arccal rémült tekintettel mered a papra, majd kitör belőle: hagyjon engem békén, úgy is meg fogok d ö g l e n i! Hosszú másodpercek után a pap megállapítja: szép jövőkép, mondhatom, de önön múlik minden.

Emberünk most a notebookja előtt ül, és e-mailjeit ellenőrzi, majd egy keresőben rákattint a húsvét szóra. 6 millió 700 ezer találat. Tovább kattint a képkeresőben, a téma marad – húsvét. Rengeteg kép jelenik meg a monitoron: nagy többségben nyuszik, tojások, locsolók, itt-ott egy-egy feltámadt Jézust ábrázoló, többé-kevésbé giccses kép.

És mivel még a háziak nem értek haza, csendben tűnődhet azokon a képeken, amelyek gyermek- és ifjúkorából elevenednek fel a húsvétról: véget érni nem akaró istentiszteletek, a nagyapa által füstölt, finom sonka íze, erotikával jócskán fűszerezett húsvéthétfői locsolások a csajoknál...

Feltámadás?

A nemhívő is csak „hiszi”, hogy nincs?

Ma nem a hatóságok, hanem önmaguk elől bujkálnak az emberek az élet-halál, a van értelme vagy nincs értelme az igaz szónak, becsületnek, hitnek – kérdések elől.

Az a kép is megjelenik emberünk előtt, hogy ha „hisszük”, hogy nincs „odaát” semmi, nincs felelősségre vonás, nincs feltámadás, akkor betegségben, csalódáskor, kilátástalan élethelyzetben mindig akad egy golyó vagy kötél, ami mindenkorra megold mindent. De ez lenne a jövő? Ez lenne húsvétkor is a reális egzisztenciális jövőkép, amikor az újjáéledésről beszélünk?

Hirtelen ismét bevillan emberünk agyába a kép a betegszobából: sugárzó nyugalom az egyik idős beteg asszony szemében, arcán. Vajon mi élt ennek a betegnek a lelkében? Mi olyan, ami a másikéban – aki a „megdöglésben” látta a jövőt – vélhetően nem?

Végeszakadatlan képsorok a tévé-dévédé-mozik világából: öldöklés, vér, erőszak, alattomosság. (Mert ez eladható?!) A halál, vagy az élet kultúrája az erősebb?

Húsvéti kép-tár képek... Mindegyikünknek gazdag gyűjteménye lehet belőlük. Emberünk is el-el nézegeti őket. Csukott szemmel is...

Hozzászólások

@

Küldés