Ünnepek, hagyományok Angliában 6.


Orbán Viktória  2010.4.18. 19:57

Szent György napja Angliában nemzeti ünnep.

Szent György Anglia védőszentje. Emblémája a fehér alapon piros kereszt (Szent György kereszt), mely Anglia zászlajává vált. Az emblémát Oroszlánszívű Richárd vette át és hozta Angliába a 12. században, és a katonák a ruhájukon hordták a jelet, hogy a harcokban felismerjék saját embereiket.

De ki is volt Szent György valójában? Római katona és keresztény mártír, aki ellenezte a keresztények kínzását a rómaiak által. Hite mellett a végsőkig kitartott és ez okozta a halálát is. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri; egyike a leghíresebb katonai szenteknek.

A legenda szerint megölt egy sárkányt, ezért szép páncélozott lovon ülő és dárdájával sárkányt ölő ifjúnak szokás ábrázolni. A leghíresebb Szent György szobor Prágában van, másolatai pedig Kolozsvárott, Budapesten és Szegeden. Gyakran ábrázolják címereken, de megjelenik pénzérméken is (például az orosz rubel váltópénzén, a kopejkán). A Szent György-kereszt – fehér alapon piros kereszt – több ország zászlaját is díszíti, például az angol vagy a grúz lobogót. Annak ellenére azonban, hogy az ország védőszentje, csak igen kevesen tudják, hogy melyik napra esik az ünnep, sőt sokan még azt sem tudják, ki is az ország védőszentje. Nem tartanak különösebb megemlékezéseket sem, és még csak nem is munkaszüneti nap, bár a templomokban április 24-hez legözelebb eső vasárnap Szent György napi megemlékezést tartanak.

Néhol pedig felvonulásokat rendeznek, illetve különböző rendezvények is várják az ünnepelni vágyókat, korhűen felállított piacokkal, énekesekkel, műsorokkal, íjász és egyéb versenyekkel. Londonban a Trafalgar Square-en ünnepelhetnek az emberek, ahol utcai zenészek, mutatványosok szórakoztatják az embereket, illetve aki megéhezik, fabódékban felállított ételárusktól vehet különböző finomságokat.

Nincs tipikusan Szent György napi étel Angliában, viszont ilyenkor általában hagyományos angol ételeket fogyasztnak az emberek. Ilyen például a jól ismert fish&chips vagy a sült húsok krumplipürével, különböző zöldségekkel, illetve az almás pite.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Ünnepek, hagyományok Angliában 5.

Orbán Viktória

Elérkezett a keresztények egyik legszentebb ünnepe, a húsvét.

2010.4.1.  3    8


Ünnepek, hagyományok Angliában 4.

Orbán Viktória

Shrove Tuesday azazhogy Pancake Day.

2010.2.20.   


Ünnepek, hagyományok Angliában 3.

Orbán Viktória

Közeledik az év egyik legszebb ünnepe, a karácsony, melyet természetesen az angolok is ünnepelnek.

2009.12.16.   


Ünnepek, hagyományok Angliában 2.

Orbán Viktória

Egyszerűen, csak az Emlék(ezés) Napjának, angolul Remembrance Day-nek vagy Poppy Day-nek (kokárda) nevezik november 11-ét az Egyesült Királyságban.

2009.11.22.   


Ünnepek, hagyományok Angliában 1.

Orbán Viktória

Sorozatunkban a szigetország érdekességeit mutatjuk be.

2009.11.13.  4   

A rovat további cikkei

A misztikus napforduló

Póda Erzsébet

A nyári napforduló éjszakáján bármi megtörténhet és minden kívánság teljesül...

2024.6.20.   


Regölés, farsangolás

Huszár Ágnes

A magyarság téli néphagyománya is rendkívül gazdag: ide tartozik a regölés, farsangolás érdekes szokása is

2024.1.5.    8


Karácsonyi asztal, ételek és hiedelmek

Huszár Ágnes

A nép életében faluhelyen a 20. században a nagy ünnepekhez vidékenként és vallásonként változó szokások és étrendek kapcsolódtak.

2023.12.19.  2    36


Karácsonyvárás régen

Oriskó Renáta

A karácsonyi időszak ünnepeink, szokásaink terén a leggazdagabb és legváltozatosabb.

2023.12.16.   


Luca napja

Huszár Ágnes

A téli ünnepkör, az adventi időszak egyik jeles napja Luca-nap, amely december 13-ra esik.

2023.12.12.    32


Hogy kellemesen teljen az ünnep

Faar Ida

Megint eltelt egy esztendő, ismét apró fények gyúlnak a sötét utcákon.

2023.12.12.   


Mikulás

Huszár Ágnes

December hatodikára esik a gyerekek egyik legkedveltebb ünnepe, a Mikulás-nap.

2023.12.5.    34