A cseh sörkultúra (2)


Pénzes Tímea  2012.5.31. 4:58

Kóstoljuk végig a söröket és a sörételeket, illetve vegyünk egy jó kis sörfürdőt!

Ezzel a mottóval érdemes felkerekednünk, s Csehországba indulnunk. És ha már ott járunk, térjünk be a prágai Staropramen Sörgyárba, ahol a történelmi főzőhelyiségekben megismerhetjük a sörgyár történetét, a sör alapanyagait és a sörfőzés folyamatának csínját-bínját. A látogatás mellett szól többek közt az az érv is, hogy a belépőjegyhez jár egy teli korsó. Ugyanez a jó szokás dívik a Pilzeni Sörgyárban is, ahol szűretlen, pasztörizálatlan sört kóstolhatunk, és az egykori serfőző teremben filmvetítéssel összekötött animációs kiállítás fogad. Megkóstolhatjuk az árpát és a komlót is, mikroszkóp alatt megnézhetjük a sörélesztőt, és egy kör alakú teremben a sörkészítésről szóló dokumentumfilmet követve a termelés bizonyos fázisainál úgy érezhetjük, mi magunk is a sörfőző edényben „bugyogunk”, együtt a készülő sörrel.

És ha már Pilzenben járunk, a Pilzeni Sörmúzeumot se hagyjuk ki a programjaink sorából, ahol régi, sörgyártáshoz használatos eszközök, árpacsíráztató és cukorfokmérő edények várnak a kíváncsi tekintetekre. Illetve megnézhetjük a serfőző egyenruháját, melynek barna színe az árpát, a zöld a komlót, a fehér pedig a vizet szimbolizálja. Kuriozitásként pedig miniatűr és óriási söröskorsók, porcelánkupakok és söralátétek várnak a kíváncsi tekintetekre.

A Budvar Sörgyárban (Csehország utolsó állami sörgyára), az ártézi kutaktól kezdve (melyek mélyről jövő vize is hozzájárul a finom nedű elkészültéhez, és csak összehasonlításképpen: a Staropramen „vize” a Moldva folyóból származik), megtekinthetjük a gyártósorokon folyó üvegmosást, palackozást, címkézést, és nem utolsósorban az ászokpincét. A sörgyári látogatás után beülhetünk a Pivnice Budvar vendéglőbe, vagy a Budweiser Budvar által üzemeltetett városi Masné Krámy sörözőbe is, melyet Mészárszéknek fordíthatunk – nevét az utcában lakó mészárosoknak köszönheti. Mindkét helyen megkóstolhatjuk a sörgyár Pardál (Párduc) névre hallgató, gyűrűzött ászoksörét, és ha megéheztünk, ehetünk pivovarský gulášt, grillezett bordát vagy sült csülköt.

A cseh énkép és a cseh irodalmi teljesítmények is összefüggésbe hozhatók a cseh sörkultúrával. Elég Jaroslav Hašekre gondolnunk, aki megalkotta Švejk, a derék, eszes, talpraesett katona személyét, aki nemcsak a cseheket, de a világ más népeit is megnevetteti.
Švejk, a derék katona a háború előtt és más furcsa történetek című műből származik az alábbi idézet: „– Ez az ember – mondta a kocsmáros– minden áldott nap legalább tizenöt korsó sört iszik meg. – Miért ne inna, ha van rá pénze – feleltem, és visszazökkentem hallgatásomba...”

Bohumil Hrabal esetében még nyilvánvalóbb a kötődés, akinek a sör gyerekkora óta meghatározta mindennapjait. Nevelőapja sörgyárban dolgozott, a Nymburki Sörgyár gondnoka, majd igazgatója lett, és Hrabal testközelből is betekintést nyerhetett a sörfőzés és sörözés világába. A későbbiekben ő is sűrűn kóstolgatta a sört, mint múzsát és ihletőt, és többek közt sörözői beszélgetéseket foglalt írásba. Bohumil Hrabal azon a véleményen volt, hogy három sör után az ember idióta, tíz után géniusz.

A sorból nem hagyható ki Václav Havel sem, aki „kezdő irodalmárként elsőnek írt esszét Bohumil Hrabal írásairól; köztársasági elnökként meghívta Hrabalt egy korsó sörre, Bill Clintonnal, az Egyesült Államok elnökével együtt” – tudjuk meg a Václav Havel válogatott írásait tartalmazó A szabadság igézete című kötetből.

David Černý szobrász pedig kijelentette, hogy a cseh ember prototípusa egy rosszul elkevert, közönséges, sörrel megszívott, knédlis massza. Véleménye kiváltotta bizonyos körök felháborodását, és nemzetgyalázónak titulált kijelentéséért fel is jelentették.

Ám a világhírű cseh festőművészet nagyját se hagyhatjuk ki a sorból: Alfons Mucháról, a szecesszió festőjéről készült reklámról sem szabad elfeledkeznünk. Egy cseh reklámszakember szerint a Szláv eposz nem készült volna el a Pilsner Urquell nélkül, aki a festő-grafikust és a sört állította a reklám középpontjába „A valódi gazdagság belül rejlik” szlogen felhasználásával.

Azonban nem kell kétségbe esnünk akkor sem, ha nem jutunk el Csehországba, mivel cseh sörök és sörételek Magyarországon is kaphatók. Például Budapesten a Ferdinánd Étteremben, vagy a Pivo, a Colombo és a Hrabal Sörözőben. A Ferdinánd étlapján megtalálható többek közt a sörsajt, amit általában vajjal, mustárral, borssal vagy paprikával és apróra vágott hagymával szolgálnak fel. És évente egyszer-kétszer megrendezésre kerülnek a Cseh sörnapok is, ahol cseh sör- és ételspecialitásokról cseh szakácsok és sörfőző mesterek gondoskodnak. Bár a túlzott sörfogyasztás károssága mindnyájunk számára ismert, ne feledjük, hogy mértékletes fogyasztás esetén a sör értékes táplálék-kiegészítő, és áldásos hatásai nem elhanyagolandók: gerjeszti az étvágyat, csillapítja az idegeket.

Befejezésül pedig következzék egy morbid vicc a sörivásról: – Mi a jobb? A Parkinson-kór vagy az Alzheimer-kór? – Inkább felejtsem el kifizetni a söröm, mintsem kilötyögtessem. De további mondások is születtek a sörrel kapcsolatosan, pl. Inkább legyen sörhasam, mint vízfejem.

Most pedig nem marad más hátra, mint hogy útra keljünk egy hazai vagy csehországi sörözőbe!

Na zdraví! = Egészségünkre!


Felhasznált irodalom:

Václav Havel. 2012. A szabadság igézete. Pozsony: Kalligram, G. Kovács László (vál. és szerk.). Beke Márton, F. Kováts Piroska, G. Kovács László, Körtvélyessi Klára, Mészáros Tünde, Varga György.
Jaroslav Hašek. Švejk, a derék katona a háború előtt és más furcsa történetek. Hunyadi Csaba (vál. és szerk.). Bába Iván, Mayer Judit, Tóth Tibor (ford.). In:
http://mek.oszk.hu/01800/01872/01872.htm, 2012. 05. 04.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A cseh sörkultúra (1)

Pénzes Tímea

Csehország méltán híres söreiről, és még a legeldugottabb szegleteiben is rábukkanunk hangulatos vendéglőkre és sörözőkre.

2012.5.24.   


Prága

Wolner Annamária

Sokféle titkot rejt. Akár egy idős hölgy, aki régimódi kalapja és földig érő posztókabátja alatt hordja a történeteit.

2012.5.14.   

A rovat további cikkei

Egy szelet Itália

Tompa Orsolya

„Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.” (Helen Keller)

2017.8.14.    6


9 érdekesség, amit nem tudtál Hévízről

PR-cikk

Azt hiszed, hogy ismered a Hévízi tavat, mert sokszor hallottad már, hogy Európa legnagyobb gyógytava, hogy télen-nyáron úszkálhatsz benne tavirózsák között és közismert, hogy csodákat tesz a fájó derékkal?

2017.7.17.    42


Tippek a törökországi nyaraláshoz

PR-cikk

Úticélok azok figyelmébe, akik mozgalmas törökországi kirándulásra vágynak.

2016.6.29.   


Izgalmas kikapcsolódás

Izgalmas kikapcsolódás az egész család számára Pécsváradon!

2015.2.15.    13


Csodák birodalma

Joó Fruzsina

A világ számos csodát tartogat számunkra. Olyan helyek, tájak léteznek, melyek még a képzeletünket is felülmúlják.

2014.8.7.    4


Majdnem tökéletes

Nagy Erika

A tökéletes nem létezik, mondják sokan, és elhiszem nekik.

2014.7.24.    11


Nyári utazási tippek

Mire ügyeljünk, hogy egészségesek maradjunk nyaralás alatt is?

2014.7.11.   


Peru, a titokzatos

Kabók Zita

Miért éppen Peru? Milyen Machu Picchu? Ezekre a kérdésekre is válaszol Adonyi Éva, aki az utat megjárta.

2014.6.20.   


Strasbourgban jártunk (2)

Póda Erzsébet

A történelmi város megcsodálása után utunk az Európa Parlament épületébe vezetett. (A beszámoló második része)

2014.4.25.   


Strasbourgban jártunk (1)

Póda Erzsébet

Mégpedig Bauer Edit EP képviselőasszony kétnapos programján. (Első rész)

2014.4.22.