A Mennyei Birodalom vörös fővárosa (3)

Robert H.Raven 2009.11.25. 19:31

Pekingbe éjjel és hidegben érkeztem meg. Nagyon éjjel, és nagyon hideg volt: Éjfél és mínusz tíz fok.

Szerencsére az iroda sofőrje várt, és vitt azonnal a hotelbe. A repülőtérről befelé vezető főút 4x(3+1)sávos, ami azt jelenti, hogy van az autóknak 2x3 sáv oda, és 2x3 sáv vissza, és még a járda és az autósáv között van egy átlagosan 2-3 méter széles biciklisáv, amit a biciklisek vagy a taxisok használnak. Az egyirányba menő 3-3 sávot kis kerítés, vagy szalagkorlát választja el.

Minden úgy lett, ahogy hirdették: az olimpia hatására megváltozott Peking. Minden rendezett, felújított, gondozott lett. Az utcán nincs szemét, minden tisztára van söpörve. Sokkal kevesebb az autó is, de ez azért van, mert erős központi rendelettel a magánautók forgalma korlátozták. A rendszám végződhet ugye tízféle számjegyre (0,1,2,3,4,5,6,7,8,9), így az előző héten mindig előre bejelentik, hogy a következő hét adott napjain milyen kétféle számjegyre végződő rendszámú autók közlekedhetnek. Jó, ugye?

Másnap reggel kezdtem az irodában, ami a Kerry Center nevű komplexumban van, a legbelső körgyűrű külső peremén, közvetlen a nagy főút mellett, ami „Mao apánk” sírjához visz. Az út másik oldalán van a CCTV érdekes alakú épülete, és a kiszolgáló felhőkarcoló, ami a nagy újévi tűzijátékok legnagyobb tüzes élményét szolgáltatta, vagyis porig égett. Érdekes látni egy felhőkarcolót csontvázig kiégve. A Trader Hotel, amiben lakom, és a Kerry Center között volt az egyetlen 100-130 méteres utcácska Pekingben, ahol a szex shopok legálisan működhettek, de nagy sajnálatra Peking legmagasabb felhőkarcolója miatt az egész utcát eltüntették. Pfff...

Peking az a hely, ahol nem ülnék fel tömegközlekedési eszközre. Tokióban, Shanghaiban, pláne Hong Kongban nyugodtan lehetett böngészgetni a térképet, menni busszal, metróval, magasvasúttal bárhová. Az ellenérzésem egyrészt onnan fakad, hogy a taxi felháborítóan olcsó, másrészt, ahogy elnéztem a buszokat, nos, nem vágytam még rá soha, hogy rajtuk legyek. A buszok vagy hipermodernek, vagy 52 évesek, de mindkét típus a szardíniásdobozra hasonlít leginkább, ami a telítettségét illeti. Viszont megelőztük Pekinget a metróvonalak számában. Csak két metróvonala van, viszont körgyűrűkben jobbak, mert nekik van hat. Az egyik metróvonal a Loop, ami egy körbejáró vonal, mint Londonban a Circle Line, és van még egy kelet-nyugati vonal is. Lementem megnézni kíváncsiságból a metrót, nem sokkal különbözik a budapestitől. Még abban sem nagyon tér el, hogy az aluljárókban emberek fekszenek, alszanak kartonpapírokon. Legfeljebb annyi a különbség, hogy az itteni emberek, csak szundítanak egyek jövés-menés közben. Ugyanis, itt mindenfelé összehajtott dobozok vannak nyilvánosan kirakva. Nem tudtam, hogy miért, de láttam, hogy odamegy egy viszonylag jól szituált fazon a kupachoz, kirángat belőle magának 2 négyzetmétert, leteszi a földre a többi 14 mellé, és lefekszik. Láttam ezt már nyáron is +35 fokban, és most is 0 fokban.

Itt, úgy tűnik, nem ismerik a gyalogos fogalmát, és nagyon felháborodnak, ha esetleg összevérezzük a lökhárítót. Ugyanúgy ismeretlen a „gyalogátkelőhely: zöld lámpa a gyalogosnak, piros lámpa az autósnak” fogalomköre. Az autósok simán átmennek e gyalogátkelőn, vagy ráállnak a zebrára, illetve ledudálnak még a föld színéről is. Hasonló a helyzet a Shanghaiban látottakhoz, mert ott is úgy működik, hogy mindkét fél, a gyalogos, és az autós is, megáll a rá vonatkozó piros lámpánál, de egy idő után megelégeli a várakozást, mondván, hogy hisz’ sosem lesz már zöld, és elindul.

Mint említettem, a taxisok a biciklis sávban is hajthatnak legálisan, de csak 15 km/h sebességgel, amit ők csak ajánlásnak tekintenek, merthogy a taxis, ugye, attól taxis, hogy siet valahová, vagy valakivel.

Szóval igen meg kell nézni, hogy mikor lép le az ember, mert itt sem biciklis, sem autós meg nem áll, az tuti. Ha biciklivel konfrontálódik az ember, az még annyira nem is nagy baj, de mondjuk ha egy 80-nal haladó taxival....
Viszonzásként a gyalogosok a legdurvább 2x3-4 sávos, öt irányból összefutó útkereszteződésen is keresztülmennek, a legnagyobb forgalomban. Vicces módon az út szélén csak a nyugati turisták ácsorognak tétován. Aztán ha a rendőr, aki kötelező tartozéka minden útkereszteződésnek, üzletnek, 100 méternek, megunja, akkor belehajtja őket/ minket, a forgalom legközepébe.

A rendőrök a példastatuálás módszerével élnek, és néha-néha kiragadnak egy szabálytalankodót a többi hasonlóan vétkes közül, és azt nyílt színen halálra alázzák: melléállnak a kis szirénázó 50 köbcentis mopedjükkel, és 70 centi távolságból kézi hangosbeszélőn beszélnek az illetővel, majd továbbra is szirénáztatva azt a kis nyavalyát, de már tolva a mopedet odakísérik a kereszteződésben felállított szolgálati napernyő alá, és ott folytatódik az alázás.

Mivel csak három napot töltök itt, és mindig este végzek, így nem nagyon tehetek mást, mint ellátogatok a közeli Friendship Store-ba, ami régebben a Hamisított Termékek Paradicsoma volt, de mostanra azért már lecsökkent ez a tendencia valamennyire. Ha valaki Pekingben, Kínában jár kötelező program ez a típusú üzlet, már csak az érdekesség kedvéért is. Tipp a vásárláshoz: felejtsük el, hogy valamit „olcsón” veszünk. Ázsiában az a szabály, hogy bármit veszünk bármennyiért, biztos, hogy kétszáz méteres körzeten belül megkaphatjuk olcsóbban. A kulcs a helyes árképzéshez az, ha tudjuk, hogy mennyi az az összeg, amennyiért az a termék nekünk megéri. Ha elérjük azt az árat, akkor vegyük meg, és ennyi. Ne törődjünk azzal, hogy máshol kevesebbért is meg lehetett volna kapni. Alapszabály még az is, hogy alkudozás közben Kínában mindig mosolyogni kell, és nem szabad szégyenlősnek lenni: nyugodtan lehet az először felkínált ár nyolcadát, tizedét ajánlani, és ha következetesek vagyunk, akkor általában el is tudjuk hozni annyiért. Viszont csak akkor szabad megkérdezni valaminek az árát, ha tényleg komoly a vásárlási szándék, mert ha valaki árat kérdez, akkor már nem engedik el! Nagyon fontos, hogy nem szabad becsmérelni az árut, mert az sértés. Én mindig azt mondom, hogy az áru nagyon jó, nagyon szép, és meg is akarom venni, csak drága, viszont ennyit-annyit fizetnék érte. Ez általában működik. Ha nem adják oda az árut annyiért, akkor mosolyogva tovább kell állni, és megkeresni a másik árust.

Ezt a bejegyzést már Hong Kongból írom, ahol süt a nap, kék az ég, 23 fok van!

Innét folytatom.

(Folytatjuk)