A múzeumban 6.

Póda Erzsébet  2007.7.9. 9:52

Fogadjunk, hogy életünk legfantasztikusabb élménye a "Most teljesül az álmom!" érzés!

Felvirrad a vasárnap. Csendesebb, mint a többi nap, az utcán nem zúg annyi autó, mint egyébként. Jó sokáig hentergünk az ágyban, senkinek sem akarózik felkelni. Lassan indul a nap. Toastot reggelizünk, és avokádót is kérek hozzá. Barátnőm csak a kedvemért vett négy darabot. Azt mondja, ha már ilyen jó étvággyal eszem, ő is kér egy szeletet belőle, bár nem szereti. Megkóstolja, és konstatálja, hogy ezentúl sem lesz a kedvence.

Ugyancsak lassan elkészülődünk. Ma metrózni fogunk. A belvárosba megyünk, a Manchester Museumba. Régi vágyam, hogy meglátogassam! Az égen nagy felhők úszkálnak, úgy tűnik, ezen a napon is esni fog, egyelőre azonban hol süt a nap, hol eltakarja egy-egy nagy felhő.

Külszíni metróval megyünk a városközpontba. A Library-nél leszállunk, átmegyünk az út túlsó oldalára, és elkezdjük keresni a múzeumot. Barátnőm még sose látogatta meg, így találomra rójuk az utat. Pontosabban, előzőleg megnézte a várostérképen. Gyalogolunk vagy tizenöt percet, közben élvezzük a vasárnap délelőtti város hangulatát. Kevesen vannak az utcán. Többnyire magányosan igyekvő emberek. Az egyik sarki kávézónál szemtanúi lehetünk, amint megismerkedik egymással egy afrikai származású fiatalember és egy ázsiai származású csinos lány. Barátnőmmel egymásra mosolygunk. Így megy ez a nagyvárosokban…

Végre megtaláljuk a múzeumot! Megdobban a szívem, és jó turista módjára a bejárat előtt lefényképezkedem. Az épületbe lépve elönt az álmom teljesülése érzés. Amikor évekkel ezelőtt elolvastam Rosalie David Vallanak a múmiák című könyvét, hevesen vágyakoztam arra, hogy ezt a múzeumot a saját szememmel is láthassam. Akkor még nem tudtam, hogy ez az álmom is teljesülni fog. Viszont magamban erősen elhatároztam, hogy a Manchester Musuemot legalább egyszer ebben az életemben látni fogom. Most itt állok a barátnőmmel, és lassan elindulunk az egyiptomi részleg felé. Hatalmába kerít az a furcsa hangulat, amely minden múzeumba lépéskor magával ragad. Régi korok megfejthetetlen üzenetei várnak rám…

Rosalie David professzorasszony a Manchesteri Múmia Projekt megalapítója. A projektben a múzeum raktárában lévő egyiptomi múmiákat vizsgálták minden lehetséges módszerrel: ők voltak, akik elsőként CT vizsgálatot is alkalmaztak. A tudóscsoport „faggatta” a múmiákat -- és a múmiák „vallottak”. A projekt eredményeként megállapíthatták a több ezer évvel ezelőtt elhunyt egyiptomi emberek, gyerekek, fiatalok és idősebbek, betegségeit, haláluk okát, sőt az arcukat is sikerült rekonstruálni. Fantasztikus érzés lehetett a kutatók számára meglátni annak a múmiának az „élő” arcát, akiről a vizsgálat során már annyi mindent megtudtak!

A sok-sok egyiptomi használati és rituális tárgy, az amulettek és ushébtik látványa megint elgyöngít – mint mindig… A nagyterembe lépve az első vitrinben a két rejtélyes fivér, a Középbirodalomból származó Hnumnaht és Nahtanh csontváza. A csontvázak, csalódottságomra, ma már nem a könyvben közölt fénykép szerint vannak kiállítva. De így is lenyűgöző látványt nyújtanak – és felismerhető az idősebb testvér előreugró fogairól. A tudósok a mai napig nem tudták kideríteni, valóban testvérekről van-e szó vagy sem. A sírfelirat szerint fivérek. A tudományos vizsgálat viszont annyit derített ki róluk, hogy harminc év korkülönbség van köztük, és a koponyavizsgálat is jelentős különbségeket mutat. Hnumnaht koponyája negrid, míg a fiatalabb „fivéré”, Nahtanhé, nem negrid típusú. Rosalie David szerint egy napon a DNS-vizsgálat segítségével talán majd kiderül az igazság.

Újabb álmom teljesülése után a museum-shop polcait járjuk körbe, és veszek magamnak egy udzset-szemet, hadd legyen, ami vigyázzon rám!

Kicsit megilletődve hagyom el a múzeumot. Barátnőm a város központjába kalauzol. Útközben sikerült kizökkennem az „ókori” hangulatból – fiam ugyanis esemesben közvetíti nekem a Forma 1-es futam aktuális eredményeit. Izgulok, hogy a kedvencem nyerjen. És ezúttal ez is bejön! Míg a híres Mr. Thomas Chop House-ban iszogatjuk a fél pint barna sörünket, kedvenc autóversenyzőm ezen a napon elsőként ér célba!

Odakint zuhog az eső, idebent fülledt a levegő – mégis minden olyan szép és jó! A legszívesebben megállítanám az időt, hogy sokáig tartson ez a kellemes érzés. De mivel ez lehetetlen, úgy döntök, tartalékolom a jókedvet, meg az energiát, hadd legyen miből merítenem rosszabbul sikerült napjaimon!

És ekkor még nem tudom, milyen meglepetés vár rám aznap este!

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés