Csíksomlyói búcsú 2010/2

Mészáros Angelika  2010.6.29. 16:34

Beszámoló a csíksomlyói búcsúról. (2.rész)

Késő délután érkeztünk meg Csíksomlyóra. Hamar megtaláltuk a Szent Ferenc Alapítvány Szent István Gyermekvédelmi Otthon házát, amely a csíksomlyói kegytemplom tövében található. Odabent a ház fiatal és energikus vezetője, Zsóka azt ajánlotta, keressük fel az ismerőseinket a szomszéd faluban. Jó ötletnek találtuk, mert elterveztük, hogy másnap kirándulni megyünk a környékre, és valószínűnek tartottuk, hogy később nem lesz rá lehetőségünk, ugyanis a pünkösdi búcsú miatt a Somlyót lezárják a rendőrök, és csak gyalogosan lehet megközelíteni.

Így tehát mentük felkeresni az ismerősöket Csíkcsomortánba, ahol a barátnőm nagymamája, szülei és testvére él családjával. A nagymamát sikerült meglepni, mert nem számított ránk, először nem ismert meg, de amikor megmondtam, ki vagyok, nagyon megörvendett. Rögtön előkerült az általa csak szórakozó-pálinkának tekintett köményes és a süti. Csodálom őt, mert mindig mindenről jut eszébe valami szép történet, és azt gyorsan elmeséli. Nem érdekes, hogy nem ismerem az általa emlegetett személyeket, de olyan ízesen és szépen meséli, hogy a történet szinte megelevenedik előttem. A nagymamától nem messze laknak a szülők, akiknek tudtam üzenni a barátnőm által, hogy meglátogatjuk őket. Már nagyon vártak bennünket. A székely vendégszeretetet nem lehet leírni, mert mesébe illő, ahogy beszélgetés közben minden szépen az asztalra kerül: a pálinka, a kávé, megsül az étel, a sütemény, és közben folyik a beszélgetés – mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga…

Kicsit csalódottan indultunk vissza Somlyóra, elkönyvelve, hogy barátnőm Csaba bátyjával megint nem találkoztunk, bár megértettük, hogy elfoglalt, hiszen három falu polgármestere. De láss csodát, útközben mégiscsak ő jött velünk szemben, s a nagy találkozás örömére rögtön meghívott bennünket a Kis Bütökbe vasárnapra, pünkösdikirály-választásra. Visszaérve Somlyóra Zsóka két szálláslehetőséget ajánlott nekünk: az egyik Csíkszeredára szólt, a másik pedig körülbelül kétszáz méterre a kegytemplomtól, ami jobban kedvünkre való volt. Kedves emberek voltak a házigazdáink, Babi és Anti, szép helyen laktak. Rálátás volt tőlük a kegytemplomra, a Somlyó-hegyre, vagyis a keresztútra a hegyoldalban. Egy kis faházikó lett a szálláshelyünk, amely a családi házuk udvarában egy kisebb emelkedővel a kertjükben állott. A kedves kis berendezett lakot hamar megkedveltünk. A szálláshely elfoglalása után még Ilonkának is meg szerettük volna mutatni a kegytemplomot, ezért visszasétáltunk. Jó érzés volt, hogy még szinte üres volt a templom, semmi jel nem utalt arra, hogy két nap múlva már emberek ezrei fogják leróni kegyeletüket a Szűzanya lábainál. Csend és nyugalom honolt benne. Égi Édesanyánk előtt mi is leborulhattunk és hálaimákat küldhettünk feléje.

Másnap esős időt fogtunk ki, de mivel sok helyre el szerettünk volna jutni, az eső sem tarthatott vissza bennünket. Időben elindultunk. A Gyilkos-tó volt az első úti célunk, aztán az elmaradhatatlan Békás-szoros, mely újra elkápráztatott bennünket, s Ilonkát is lenyűgözte. Férjem visszafelé gondolt egyet, és Mádéfalva után úgy döntött, úgy nem lehet hazamenni, hogy valaki ne látná az ezeréves határt. Így hát visszakanyarodott Gyímesbükk felé. El kell mondani, a táj, akármerre tekint az ember, csodálatos – akár órákig is lehet benne gyönyörködni. Mivel az eső végig követett, majd az ezeréves határnál utol is ért bennünket, nem volt kedvünk esernyővel, esőkabátosan megmászni a Rákóczi-vár romjaihoz vezető közel száz lépcsőfokot. Meglepetésünkre már a visszafelé vezető úton találkoztunk keresztaljakkal, vagyis olyanokkal, akik már elindultak a másnapi szentmisére gyalog, a zarándokutat járva. Késő délután értünk vissza Somlyóra. A gyermekotthon már nyüzsgött a sok vendégtől, de mindenki mosolygós, türelmes volt, és a gyermekek meg a ház lakói is sürögtek-forogtak, segédkeztek, nagyon készségesek voltak, lesték minden kívánságunkat. Kicsit ismerkedtünk, a mellettünk levő asztalnál nyíregyházi zarándokok ültek, akikkel a későbbiekben is gyakran találkoztunk, nemsokára a kegytemplomban az esti szentmise után ők is maradtak velünk virrasztani. Egyébként könnyű volt ismeretséget kötni, mert Zsóka minden zarándokot ellátott kis névjeggyel. Aztán jöttek a dévai gyermekotthonból: Antónia nevelőnő a gyerekekkel, utánuk világi ferencesek, Judit és Jan. A dévai Karda Róbert igazgatóval is itt sikerült a nagy találkozás. Vacsora után sétálgattunk, aztán hamar nyugovóra tértünk, hisz másnap volt pünkösd szombatja, melyet már izgatottan vártunk.

Szombat reggel a háziak is velünk ébredtek, már vártak bennünket forró kávéval, s zuhanyzás után reggelizni mentünk a gyermekotthonba. Az idő kellemes volt, kicsit borongós, de a napocska kezdte bontogatni sugarait, és a távolból már hallatszott az emberek hangja a keresztút felől. Hihetetlen, hogy pár óra leforgása alatt Csíksomlyó, ez a pici falucska nyüzsgő hangyabollyá változott. Hosszú sorokban hömpölyögni kezdett az emberáradat az utcákon s a hegyoldalban, amerre a szem ellátott.

Ilonkával a délelőtti ájtatosságunkat a keresztúttal kezdtük, párom a könnyebb és hosszabb utat választotta, ezért a hegy lábánál elköszöntünk tőle. Nagyon lelkesen kezdtünk neki eleinte ketten, aztán mire az első stációnál elmondtuk imáinkat és az elmélkedést róla, csatlakozott hozzánk pár idősebb néni. Így legalább közösen folytathattuk immár énekelve a következő stációkig. A harmadik stációnál beértünk egy lengyel zarándokcsoportot, ők hosszabban elmélkedtek Jézus szenvedései felett, ezért mi is inkább hosszabbra vettük az imaperceinket. Jó érzés volt látni, hogy a negyedik-ötödik stációtól már egész tömeg jött velünk együtt. Közben a nap is kisütött, kellemes meleg lett. A hatodik stációnál már nagyon fárasztónak tűnt a felfelé lépkedés, gyakrabban kellett egymást támogatnunk, segíteni felfelé, de az emberáradat egyre csak jött és együtt imádkozott velünk.

Hatalmas erőt adott, hogy sokan már itthon rám bízták a gondjaikat, testi-lelki betegségeiket és megkértek rá, ha majd ott leszek, akkor imádkozzam értük is – így felemelő volt imádkozni mindenkiért, úgymond idegenekkel, de számomra testvérekkel. A tizenegyedik stáció a Sálvator-kápolna tövében van, utolsóként hát nemzeteinkért, politikusainkért és egyházi vezetőinkért imádkoztunk. Aztán elköszöntek az idős asszonyok, megköszönték, hogy velünk tölthették a szép másfél órát.

Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a Sálvator-kápolna mellé érkezett a csíkcsomortáni keresztalja, vagyis Csaba barátunk a falubeliekkel: megdobbant a szívem! Akkora már kezdett a völgy is megtelni emberekkel. Bementünk a picike kápolnába – mindenki türelmesen kivárta a sorát, hogy bejuthasson. Ekkor már körülbelül 11 óra lehetett, a völgyben a szélrózsa minden irányából érkeztek a keresztaljak énekelve, imádkozva. Mi is kerestük a hazai zászlókat, transzparenseket. Megtaláltuk a Galánta, Vezekény, Pozsonypüspöki, Tallós, Bős feliratokat. Közben a völgyben megpillantottuk a labórumot a távolban, ami azt jelentette, hogy érkeznek a szentmisére a lelki atyák, székely legények és lányok kíséretével. Mi is közelebb mentük, hogy ismerős atyákat keressünk. Megpillantottuk a peredi Balogh Károly atyát, utána Csaba testvért is üdvözölhettük.

A völgy megtelt zarándokokkal, ezért mi is igyekeztünk keresni magunkat egy állóhelyet, ahonnan jól lehetet látni az oltárt. Közben végre összefutottam a csomortáni Ibolya barátnőmmel, ő is megérkezett busszal Magyarországról, mert már ő ott él családjával.

(Folytatjuk)

1.kép: Ilonka, Zsóka és a cikk szerzője Zsóka kisfiával
2.kép: Háttérben a Szent István Gyermekotthon
3.kép: Keresztút
4.kép: Kordon labarummal

Hozzászólások

@

Küldés