Hajnal

Kovács Andrea 2011.9.25. 5:02

Hajnal, Adásszünet, Reménytelenül -- a szerző újabb versei.

Hajnal

Hideg lett, metsző,
egész a csontomig hatol,
míg te is éppen felébredsz
távol innen... valahol.

Hajnal van. Az első fény
sugarat vet ablakomra.
Az ég még borús. Eljött hát
az indulásom napja.

Itt hagyom ezt a várost végleg,
szinte megfojt a sok emlék.
Bárhol vagyok, az arcod kísért,
mintha mindig veled lennék.

Hiába futok, megtalálsz mindig,
pedig tudom: nincs remény.
Nem marad más, csak a menekülés,
mindössze ennyi maradt az enyém.

Adásszünet

Nézek előre,
semmit látok,
sok fekete-fehér
pontot.
Bevillan egy
monoszkóp,
nincs adás.
Csak nézem
a színeket.
Minden szétesett,
zavarodott.
Elfordulnék,
vinnyognék
kínomban.
De nem lehet.
Ez a műsor
rólam szól.

Reménytelenül

Elmerülni a sötétségbe,
beleveszni e hűs homályba,
fejest ugrani készül a semmibe,
kit szíven tépett bús magánya.

Nélküled vagyok, mióta élek,
s ez a nélküledség a bánat oka.
Nem érezlek, nem szorítasz magadhoz,
s nem is fogsz talán már soha.