A szerelem mulandóságáról


Vég Erzsébet  2007.9.20. 19:09

Aki szerelmes, eufórikus állapotban van.

Postás Juli énekelte:
„A szívemet, ha kivehetném, A szekrényembe betehetném…
Átkötve sok színes, szalaggal. Lezárnám hétszeres lakattal.
Hogy több fájdalmat ne fakasszon! Más lennék, mint a többi asszony!
Nem kéne tőled többé félni… De jó lenne szív nélkül élni!


Feltételezhetően többségünk érezte már ezt a fájdalmasan sajgó érzést. Nem könnyű dolog szerelmesnek lenni! Van, aki szárnyal, akinek minden sokkal jobban megy, ha ebben az eufórikus állapotban van. De ahogy telik az idő, néha ránk tör a kétely: vajon szeret-e még? Ha igen, miért nincs többet velem?

Egy nyári, csodaszép esküvőn a pap a következőt idézte: „Nehéz szeretni okosan, józanul. Szeretni sajnos senki nem tanul…” Azóta is a fülemben csengnek ezek a szavak, mert annyi mindent tanítanak nekünk, de a legalapvetőbbet: az okos szeretetet nem. Hogyan szerezzük be mégis? Néhány jó könyvet és tanfolyamot leszámítva sajnos csak magunkra és a környezetünkre hagyatkozhatunk. Hosszú évek fájdalmas tapasztalati gazdagíthatnak bennünket, és ha szerencsénk van, mindegyikből megtanulunk valamit, és megpróbáljuk nem elkövetni ugyanazokat a hibákat. Az is igaz, hogy az előttünk álló családmodellt nehéz átlépni.. De ha legalább azt tudjuk, mit szeretnénk másképp tenni, mint a szüleink (aztán ehhez próbáljuk tartani magunkat), már félig nyert ügyünk van.

Lángolás nélkül egyetlen kapcsolatot sem tudok elképzelni – Müller Péter erről másként vélekedik. Pont az elégés miatt. Nekem a szerelem kialakulásában soha nem sikerült az ésszerűséget figyelembe vennem. Müller szerint a szerelem nem múlik el. Szerintem, halandó asszony szerint, bizony jelentősen megkopik. Ez nem feltétlenül baj, de azért jó lenne megtartani a kezdeti érzést… Viszont, ha a gyerekeket nézzük, akkor talán mégis van oka, hogy az érzés fakul. Talán nem is lehet másként. Ha ma is úgy lángolnék a páromért, mint az elején, akkor nem tudnék másra koncentrálni – sem a gyerekekre, sem a háztartásra. Ez nem azt jelenti, hogy nem törődöm vele, csak azt, hogy kevesebb energiám és időm marad rá.

Talán, ha a gyerekek már nem igénylik ennyire a törődést és foglalkozást, újra vissza lehet csempészni valamit a kezdeti izgalmakból. Azt gondolom, hogy „csak úgy” nem lehet együtt élni. Nem megy magától a kapcsolat – pedig milyen kényelmes volna --, rengeteg erőfeszítésbe kerül. A mondatok megfogalmazásától kezdve a másik szabadságának meghagyásán át a bosszantó dolgok tolerálásán keresztül, rengeteg buktatót kell végigélnünk.

Nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, a határt, ahol még nem avatkozom bele durván a másik életébe, de érvényt szerzek a saját elképzeléseimnek, hobbimnak, stb. Kemény küzdelem ez! És hát a hozzánk legközelebb állótól esik legrosszabbul egy durva mondat, vagy az oda nem figyelés, vagy a beszűkülés, vagy a dicséret hiánya… De, ha mindegyik fél tudatában van annak, hogy milyen törékeny egy kapcsolat és mindketten fenn akarják tartani, általában megtérül a befektetett energia és idő. Más kérdés, ha csak az egyik töri magát, sajnos ez előbb utóbb zsákutcába visz.

Persze a kapcsolathoz két felnőtt (a szó igazi értelmében), felelősség-teljes ember kell. (Néha azt gondolom, hogy a férfiak nem nőnek fel soha. Részben ezért olyan nehéz a házasságot/élettársi kapcsolatot évtizedekig megőrizni. Mert ha csak azt látja a férj, hogy amikor este fáradtan haza ér, akkor vacsora után kezdődik a gyerekek fürdetése, mesélés, altatás és ő meg „sehol sincs”, az baj, és előbb utóbb még nagyobb baj lesz belőle. Pedig a napi őrülethez képest egy gyermek igazi felüdülést jelenthetne számára is. A gyereknevelés van olyan nehéz feladat, mint egy nyolcórás műszak (ráadásul ennek a műszaknak nincs vége). Tehát csakis kölcsönösen, egymás igényeit és munkáját tiszteletben tartva mehet tovább ilyenkor az élet. Nem beszélve arról, hogy a helyzet is megváltozik a baba érkezésével: a nő bizonyos kiszolgáltatottá – és anyagilag függővé válik a férjétől. Az egyik legnagyobb próbatétele a szerelemnek, a kapcsolatnak.

A másik oka lehet a szerelem múlásának – hogy fordított sorrendben haladjak – maga az összeköltözés. Addig ugyanis többnyire mindenki a legjobb felét mutatta. Viszont, ha az ember együtt kel, együtt fekszik, együtt eszik valakivel, akkor már nem igen lehet eltitkolni dolgokat. Kiderülhet, milyen idegesítő, ha a másik horkol, vagy éjszakába nyúlóan tévézik, vagy nem az ő ízlése szerint főz. Bár apróságnak tűnnek, mégis nagyon fontosak ezek a kérdések, feltétlenül beszélni kell róluk! Beszélni, beszélgetni! Jó esetben a partner legalább egy kicsit alkalmazkodó képes és próbál valamit változtatni.

Elmúlik-e a szerelem? Van hogy igen, de olyan ritka eset is, hogy nem. Ha mégis, akkor részben a fentebb felsoroltak miatt, és mert ma már alig-alig tolerálunk valamit, ami a mi elképzelésünktől eltér. A nehéz helyzetben megbénulunk, és a legegyszerűbb megoldást választjuk: feladjuk. Felrúgjuk a kapcsolatot, pedig lehet, hogy egy kis türelem és idő átsegítene bennünket a krízisen.

Persze azt is tudni/érezni kell, ha tényleg és végérvényesen nincs tovább. Talán ez még az előbbinél is nagyobb lecke. Elengedni valakit, akit szeretünk, vagy csak szerettünk, igazán emberpróbáló feladat.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Meddig tart a szerelem?

Bernád Emese

Mikor elnézem az ismerősök kusza családi és szerelmi kapcsolatait, hajlamos vagyok elismerni a regényekből és filmekből ismert házasságközvetítés előnyeit.

2007.9.25.   


Kisded játékok

Sábitz Katalin

Vajon a szívünkre, vagy inkább az eszünkre kellene hallgatnunk?

2007.9.22.   


Házasság és autonómia

Póda Erzsébet

A szerelem az oka mindennek. Mert olyan különleges érzés, hogy az ember egész életében erre vágyik.

2007.9.12.   


Szertefoszlott remények

Nagy Erika

Miért múlik el a szerelem?

2007.9.6.   

A rovat további cikkei