Anyasági időhajsza

Szilvási Krisztián  2012.10.25. 5:43

A férjezett családos anyák hétköznapjai – férfiszemmel.

A kapucsínót bedobom, a traccsot pedig kénytelen vagyok kidobni, amikor szembejön a szomszédasszony a lépcsőházban.
Liheg a nehéz nő, ki tudja, miért áll meg. Pont az ajtóm előtt, hogy engem feltarthasson. Mert ő ráér, rám pedig inkább rám férne a rohanás. Fenntartásokkal kezelem őt, mert késésben vagyok. Reggel héttől este tízig. Kész túlóra az élet, túróra mennek el a szabad órák. Szóval ő beszél, kibeszél, elbeszél. Elcsevegünk egymás helyett, mivel elnyomakodni mellette szótlanul – nincs az az illem! Lassan tényleg behozhatatlan hátrányt szenvedek el; amikor ő már édesdeden szendereg majd, én kaptathatok ezerrel, hogy behozzam magam. Lehajrázni az időt úgysincs erőm. Sietnék tova, ezért elköszönök, ő oldalog jobbra el, én meg sokasával nyelem a lépcsőket. Csak leérek, a kicsik már ott várnak. Minden mindegy alapon az autóba vágom magam: kézifék, index, szervó, gázfröccs – hányom magamra a KRESSZ-et.

Nyolcra gyerkőcök oviban-suliban; retek, spenót, tojás a kosárban. A piackutatás nem tarthat tovább perceknél, mert a főnök nemcsak arrogáns, hanem intoleráns is. Kellett nekem karrier, kinevezés, felelősség?! Mondják, a modern nő több lábon áll, hát én inkább csak billegek. Innen oda, onnan meg ide. Sehol sem tudom igazán megvetni a lábam – nincs rá időm. Parkolás, káromkodás, stressztorna. Reggeli helyetti.
A cégnél még bedöntök egy kávét, mielőtt a munka úgy dönt, rám veti magát. Betemetkezési vállalkozó vagyok, iratok által földelt, akták mentén hantolt. A hanta itt sosem segít, vagy a topra küzdöm magam, vagy toprongyosra tapos a meló. Délig szüntelen szól a mobilom, kifulladásig szívom magamba a térerőt, de a dolgok csak szaporodnak. Ha sokfelé hasadnék sem győzném atommal.
Tizenkettőkor ebéd: melegszendvics, hideg kávé – ahhoz is kevés, hogy egálba tornássza a hőháztartásomat. Korán délutánodik, értekezlettel, még több papírmunkával, adminisztrációval. A laptopom már fájl-alja a sok aktát. Megállás nuku, szünet nuku. Tipptopon hasogatnak az idegeim.

Ötkor asztalt bontok, elállok a túlórától, nincs nekem arra időm. Kocsiba be, gyerkőcöknek különtémák: torna, zongora, korrepetóra. Csak úgy repdesnek az ezresek – elfelé a tárcámból. Mindennek megvan a maga ideje és ártáblázata. Anyagi csőtörés. Amíg kisebbik gyerkőc itt, nagyobbik ott, anyuci amott. Halmokat cuccolok a szupermarketben a görkocsiba, a napi penzum és hirig kálváriáját járom. Rohanvást szedem össze magzataimat A pontból és B pontból, tengernyi tennivalón kell még átevickélnem. Pedig már a rajtnál beragadtam. A lift persze rossz: fel is út, le is út gyalog a gyerekekkel és a cekkerekkel. Otthon tort ülök a tegnapi romokon: toszogatom a mosogatnivalót, abajgatom az elrakodni valót, fecsérlem a lecserélni valót. Gyerkőcöknek tanulás, házi feladat ellenőrzés, fakultatív kikapcsolódás.
Becsiholom a tűzhelyet vacsorára, berakom a gépbe a mosnivalót, meg az ivadékokat a kádba. Csak nehogy mellényúljak a sorrendnek. Este nyolcra minden és mindenki a helyén, csak én nem vagyok a helyzet talapzatán. Magasról ketyeg rám az óra.

Áldozok az egyenlőtlen közteherviselés oltárán: gyerkőcapuci jöttét vacsora kíséri – fáradt a szentem. Nyolcórás munkájához két órás focimeccs és három órás haveri lazítás társult. Matekban jó vagyok, megdolgozott az órákért. Én meg bekókadok a kádba egy gyors zuhanyra, pohár nyugis bor egy könyvvel álmaimban Amerika. Gyerkőcöknek még fogsikálás, mese habbal, jóéjtnyuszi; férfipárnak sör és sörbet, akciómozi a nagyképernyősön, totólottó a la carte. Holnapra már állnak a hadak: tesis-zsák, tízórai, túlórai túrórudi. Csak mindent a maga idejében. Tizenegyre két lábon guruló oldsmobil vagyok, nem hiszem, hogy elkelnék egy liciten.

Ágyba vetem magam, mellettem a párom, ám szemhunyás után sem édes a nyugalom. Hátra van még a záróprojekt: a napi pánik, mi minden maradt ki, mi mindenből maradtam ki...?

Hozzászólások

@

Küldés