Kedves, elviszlek oda...


Robert H.Raven  2011.6.27. 5:30

Nemrégen a combfix harisnyák semmihez sem hasonlítható erejét énekeltem meg. Most a romantikával próbálkozom.

A férfiak közül semmi tiltakozást nem tapasztaltam, de meglepő volt számomra, hogy a nők közül mennyien gondolják, hogy a kérdéses ruhadarab idejét múlta, és akinek tetszik, azt leggyakrabban Lucifer asztaltársaságában lehet felfedezni.
Elfogadom az érvet, hogy az újabb dolgok jobbak tudnak lenni, mint a régiek, de nem feltétlenül mindig. Ha ez igaz lenne, akkor azt mondhatnánk, hogy DJ Tuc-Tuc jobb zeneszerző, mint Wolfgang Amadeus.
A harisnya az elvitatlan szexissége mellett, még egy fontos dolgot is jelezhet egy férfinak: azt, hogy a viselője fogékony a romantikára, és a romantika az a jelenség, amire a legtöbb nő vágyik. A romantika egyfajta érzelmi előjáték, és mint minden előjáték, némi- és nemi felkészülést igényel. A romantikát évszázadok óta a nők némileg igénylik, és a férfiak pedig erre nemileg felkészülnek.

Sokan mondják, hogy a XXI. században a romantika halott, de ez nem igaz, mert még él, csak kómában van. Régen, amikor a nők fő foglalatossága a mosolygás-pislogás-elájulás hármasában merült ki, romantikusnak lenni mindennapi, könnyű rutin volt. Nem kellett más, mint egy félőrült vágta fehér lóval a nő kastélyához, hogy miután térdreborulva megvalljuk érzelmeinket, a nyomaték kedvéért a helyszínen főbe lőjük magunkat, vagy vérmérséklettől függően, kolostorba vonuljunk. Ez volt a férfi-szerep. És ez könnyű volt. Mi voltunk a herceg, fehér lovon.

Manapság, amikor a nagy emancipáció jegyében csajok ugyanúgy és ugyanazt csinálhatják, mint a pasik, a férfiak visszavonulót fújtak e téren, mert nem akarják, hogy nyálasnak, nőiesnek tűnjenek.

A férfiak azt gondolják, hogy a romantika nem más, mint megadni a nőknek azt, amire vágynak, méghozzá akkor, amikor arra a nők a legkevésbé számítanak: virág a munkahelyre, behűtött pezsgő a tengerparton, reggeli az ágyban.
És amikor a tengerparton a hatalmas virágcsokor mögül előkerül a behűtött pezsgő, és a pohár alján ott a gyűrű, akkor, kedves hölgyek, nagyon fontos, hogy ne tegyék fel azt a kérdést, hogy:
a.) „Csokit nem is hoztál?”
b.) „Szerinted a kék, vagy a kékes-zöld cipőt kéne megvennem?”

A nők a virág, a pezsgő és a reggeli mellett cipőt és táskát is szeretnének. Most ragadom meg az alkalmat, hogy figyelmeztessek minden férfit, hogy az a cipő és táska, amit ő kinézett szíve hölgyének, az az esetek 90%-ában nem talál kedvező fogadtatásra! Még akkor sem, ha három nappal az ajándékozás előtt ott lelkendezett a kirakat előtt, hogy „jujjdeszép”, mert azóta tizenhárom másik táskát látott tizenhárom másik nőnél, valamint „olyan ronda volt az a nő, aki azt a cipőt viselte, és én nem akarok ilyen lenni, fuj”! Tehát, csak óvatosan!

Virágot adni mindig romantikus, kivéve, ha a nő valamiféle „–A” kosaras melltartóban és saruban megjelenő sötétzöld ökobölcsész, aki Föld Anyánk lemészárlását látja egy szál vágott vörös rózsában! Neki a legújabb őrületet, a csokorba kötött retket, répát kell adni, és felhívni rá a figyelmet, hogy az alkotóelemek csak és csakis biotermesztésből valóak.
Nekik még mehet virágcsokorrá csomagolt konyakos meggybonbon is, vagy virággá hajtogatott bankjegyek. Mindenki másnak szigorúan tilos!

A csoki is mindig jó kezdet, de valamiért a nők nem tartják romantikusnak a táblás csokit. Sokkal inkább vonzódnak azokhoz a dobozos bonbonokhoz, ahol a csomagolás/bennefoglalt csoki mennyiségének aránya -- 10:1.

Ez érthető is valamelyest, mert fél kiló tömény csokival odaállítani valaki elé, csaknem annyi, mint azt mondani: Ezt edd meg, hogy legyen okom elhagyni téged! Ezt a nők észre is veszik, és rögtön elkezdenek hangosan aggódni azért, ha azt megeszik, akkor mekkora nagy lesz a fenekük! Persze szeretik ők a táblás csokit is, és meg is eszik a kapottakat, de azt akkorra tartogatják, amikor a kapcsolat kifulladt, és búfelejtőként titokban lehet majszolni.

A költészet! Hm. Az nagyon jó! Különösen akkor, ha valaki elő tud állni olyan saját verssel, ami jobb annál, mint:
„Úgy fűt engem a vágy;
Nosza, irány az ágy!”

A költészet némi irodalmi tájékozottságot igényel a férfi, de a női oldalról is. Egy nőnek észre kellene vennie, ha a férfi hosszú monológot szaval sajátjaként, de közben Cyrano vallomását adja elő, csak kicserélte Roxane nevét Juliskára!

Mi lehet még romantikus? Egy gyertyafényes vacsora?

Talán az. De a vacsora már egy teljesen új történet...



Hozzászólások

Makranci Mami, 27. 06. 2011 09:32:17 a nők is hibásak valamennyire
A pasik már annyira kényelmesek manapság, hogy fogalmuk sincs a romantikáról. Az én időmbe ami nem volt még olyan régen (10 év) még volt udvarlás, kedveskedés, de ma már csak odaszólnak valamit a csajnak, aztán az rögtön szalad és liheg a pasi után. EZ A BAJ, hogy a csajok nagyon könnyen odaadják magukat és csak azt nézik, hogy a pasinak mennyi pénze van! EZT NEM KELLENE!
Makranci Mami, 27. 06. 2011 09:32:17 a nők is hibásak valamennyire
A hozzászólást a moderátor törölte.
Makranci Mami, 27. 06. 2011 09:32:18 a nők is hibásak valamennyire
A hozzászólást a moderátor törölte.
Makranci Mami, 27. 06. 2011 09:33:48 hűha
Bocs, valamiért háromszor küldte el a gép ugyanazt! Hogy tudnám törölni a feleslegeset?
Pálné Ági, 27. 06. 2011 11:20:36
Gratulálok! Megint sikerült véresre megalázni a nőket! És van akinek ez még tetszik is! Nem tudom milyen NŐK lehetnek azok, de gondolom nem valami nagy NŐK!
Hédi, 27. 06. 2011 12:27:56 Pálné-nak
Kedves Pálné! Miért alázná ez a cikk véresre a nőket??? Inkább az alázza véresre hogy férfinevet viselnek...!!! És ezt is csak a magyar nők teszik ezen kívül még talán az arabok... de hivatalosan még nekik is van női nevük!!! Sztem igenis jó cikk ez jó humoros. Nem minden nő ilyen de a többségre simán rámondható. Tessék csak szembesülni vele hogy lehet rólunk általánosítani és joggal nevetnek ki bennünket az eszesebb férfiak!
Kati, 27. 06. 2011 12:51:54
Én sem értem, hogy miért alázná ez meg a nőket. Lehet valaki túlérzékeny? :-)
Judit vagyok, 27. 06. 2011 18:11:30
Sztem a romantika mint olyan már ósdi a harisnyával együtt. Ez van csajok. Nekem megvan mindenem, mindent megtudok csinálni amit a pasi, ezért nem is vágyom a babusgatásra. Nevetséges!
Emese, 27. 06. 2011 20:15:07
Nekem sincs semmi szükségem a romantikára. Pedig nő vagyok. Egy nagy butaság, önhülyítés az egész. Két lábon kell állni a földön. Ennyi az egész. Az emberek túlnyomó többsége boldog lenne ha nem vágyakozna olyan eszeveszettül a romantikára. Ami nem más mint önmagunk becsapása. Saját példámból tudom hogy addig voltam boldogtalan míg romantikát vártam a partnereimtől. Sok pofon után rájöttem nem a rinyálás meg a naplemente a megoldás. Azóta pedig olyan kiegyensúlyozott vagyok hogy ebből semmi sem tud kizökkenteni. Na ezt kéne megtanulnunk nekünk nőknek a pasiktól!!!!
    
Judit, 27. 06. 2011 20:36:29 Re:
Szerintem ti nem vagytok komplettek! Egyszerűen ennyi!
Irina, 27. 06. 2011 20:55:56
Hát ja... és ki komplett??????????
    
Judit, 28. 06. 2011 09:55:20 Re:
Sztem mindenkinek szüksége van a romantikára. Olyan hülye világban élünk, hogy ez kell néha hogy megnyugodj.
enikő, 28. 06. 2011 17:30:30 ...a tenger hol ringató
Szerintem a romantika nem más mint maga a vágy. Ábránd arról ,ami itt és most nincs, de mindig gondolunk rá, és ha megvalósolna attól boldognak éreznénk magunkat. Az emberek romantikus voltát nem az befolyásolja, hogy melyik korban élnek. Az érzékeny emberek mind romantikusak, akár bevallják, akár titkolják ezt, a sötét középkorban, vagy a mi világunkban is. Szeretem a romantikus embereket, tőlük mindig kapok valamit, és nekik jó igazán adni.
    
Andi, 29. 06. 2011 18:33:08 Re: ...a tenger hol ringató
nagyon jó és értelmes ez a hozzászólás! bárcsak mindenki így gondolkodna! szerintem az írás jó, de nem szabad túl komolyan venni! a pasit azért megismerném!
Grace Kelly, 10. 09. 2011 23:11:45
...B99-el, kérem! ;)
@


Kapcsolódó cikkek

Romantika

Halász Kata

Vajon alaptalan ez a nagy felhajtás a romantika körül...

2011.7.26.    4

A rovat további cikkei

Fitneszbe megyünk!

Angyal Sándor

Na, nem én! De manapság divat fizetni azért, hogy drága tornagépekkel eddzük a testünket.

2013.11.14.  2   


Szőke nő az ülés mélyén

Angyal Sándor

Nem, nem egy Almodóvar-filmről lesz szó, hanem a színtiszta valóság nagy autókról és szőke sofőrökről...

2013.9.25.  2    17


A nők többet vásárolnak

Angyal Sándor

A cím megtévesztő, vagyis szerintem nem teljesen igaz.

2013.6.4.  4    13


Mitől félnek a férfiak?

Faar Ida

Rendíthetetlenek, erősek, kitartóak, bátrak, sebezhetetlenek, ilyen és ehhez hasonló jelzőket használunk, ha a férfiakat akarjuk jellemezni.

2013.2.22.    8


Anyasági időhajsza

Szilvási Krisztián

A férjezett családos anyák hétköznapjai – férfiszemmel.

2012.10.25.  3   


Nincs barátság szex nélkül?

Szilvási Krisztián

Mármint férfi és nő között természetesen.

2012.10.12.    25


A változás szele

Póda Csanád

Kiabál. Megütött. Bánt... De szeret!

2012.1.4.    10


„Párkapcsolati” utazásaim

Póda Csanád

Misztériumok a Komárom-Csepel vonalon.

2011.12.22.  2    12


Óvakodj (ezektől) a férfiaktól!

Robert H.Raven

Ezer és ezer történetet hallottam már a szakításról. Majd´ mindegyik sztori azzal kezdődik, hogy a pasi olyan édesnek tűnt eleinte...

2011.7.22.  17    36


A Kate Middleton-leckék

Robert H.Raven

Nemrég hosszabb időt töltöttem kedvenc városomban, és volt időm áttanulmányozni a sajtót az évszázad esküvőjéről.

2011.6.13.  6    20


Vissza a combfixbe!

Robert H.Raven

Mostanában a tévék műsorait figyelve észrevehettük, hogy a fiatal lányok a tetszetős tangáikat lecserélték vitorlavászon méretű csatabugyikra.

2011.5.11.  14    13