Baracklekvár-illatú nyár


Kovács Márta  2013.7.23. 3:46

Nyár van, nyár! Próbálok belőle minél többet elmenteni télire.

Ó, mennyire vártuk! Vakáció, nyári szünet, nyaralás, kirándulások – ezt mind-mind magával hozta. Főleg azt, hogy végre nem kell az iskola miatt az ébresztő hangjára kelni. Lehet nagyokat lustálkodni, hemperegni csak úgy, akár délig is. És még sorolhatnánk végtelenségig a nyár jó tulajdonságait.

Ám nálam a nyár másfajta formában is kopogtat. Falusi háziasszony lévén ennek az időszaknak egészen más oldalát is ismerhetem, tapasztalhatom. Gyakorlatilag ilyentájt már olyan a konyhám, éléskamrám, mint egy jól menő zöldséges-gyümölcsös bolt. Alighogy véget ért a meggy és cseresznye szezonja, máris a nyakamon az imádott sárgabarack. Hála a kertemben lévő fának, amelyet tél végén majdhogynem kivágattam, mert haldokolni látszott. Biztosan megérezte ezen szándékomat, mert idén akkora mennyiségű gyümölccsel ajándékozott meg, hogy három másik fának is becsületére vált volna. Sokat emlegetem drága jó nagyanyámat, aki annak idején megtanított a lekvárfőzés titkaira. Ó, bárcsak láthatná most az én kincseimet! Emlékszem, gyerekként mindig ott sündörögtem körülötte és kértem, szinte percenként, hadd kóstoljam már meg elég édes-e az a baracklekvár. És az illata... Mennyei! Talán ez az, ami most az én gyerekeimet is oda-odacsalja a fazék mellé kóstolgatni. Mondták is, hogy ennek a nyárnak most olyan baracklekvár illata van.

De nem késlekednek a zöldségek sem. Csak nyáron lehet gyorsan kiszaladni a kertbe, leszakítani néhány friss paradicsomot (aminek a lányom szerint napsugár-íze van) a reggelihez, szedni egy kis zöldséget a levesbe, uborkát a salátához, tököt főzeléknek, természetesen kaporral együtt, vagy éppen kukoricát, csak úgy eszegetni.
És ahogy elnézem már a szilva is a kékségével fenyeget. Muszáj abból is elmenteni télre, hogy majd legyen a lepényre, gombócba, vagy éppen a vajas kenyérre némi szilvalekvár.
Ó, és s a málna! Nálam a gyümölcsök királya. Ott bujkálnak a bokor legalján, ahol a legsűrűbb a levél, a legnagyobb, legédesebb szemek. Nem lehet vele betelni!

Nyár van, nyár! Próbálok belőle minél többet elmenteni télire, hogy amikor a hideg már nagyon hosszúra nyúlik, elővegyek egy üveg befőttet vagy lekvárt, és azt eszegetve emlékezzem az elmúlt nyárra, érezzem az illatát, és türelmetlenül várjam, hogy mikor ad már újra ilyen sok munkát nekem.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Sör

Kovács Márta

Teljesen véletlenül tértem be aznap a falu hozzám távolabb levő részén az élelmiszerboltba.

2013.8.28.   


Miniszoknya

Nagy Erika

A klíma nélküli, tömött autóbuszban egy feltűnően csinos lány próbált megkapaszkodni, kisebb-nagyobb sikerrel.

2013.8.23.  1   


Nyári „idill”

Póda Erzsébet

Vannak cselekedetek, amelyekre nem ad magyarázatot a forróság sem.

2013.8.21.   


Hogyan pihen a nagyi?

Faar Ida

Csak hosszas rábeszélés után egyezett bele az utazásba.

2013.8.20.    16


Régi és mostani nyarak

Bányai Ilona

A nyár, az igazi nyár a lelkünkben mindig ugyanolyan marad.

2013.8.16.   


Goosebumps (Libabőr)

Nagy Erika

Vannak kis dolgokból fakadó örömök, amelyeknek az értéke ettől semmit sem veszít a súlyából, és vannak nagy dolgokból eredőek...

2013.8.7.    9

A rovat további cikkei

Nyári őrültségeink

Faar Ida

Néhány példa a sok őrültség közül, amit nyáron elkövethetünk...

2013.7.30.   


Hogyan éljük túl a hőséget?

Faar Ida

Ezekre a napokra vártunk: napsütés, hőség, strand, nyaralás, önfeledt pihenés, tartalmas órák családi-baráti körben.

2013.7.17.    16


Strandkalandorok

Faar Ida

Forróság, hullámzó tömeg, hangos kacagás, harc a talpalatnyi árnyékért, hűs hullámok...

2013.7.9.    23


Aktív vagy passzív?

Bányai Ilona

Van, aki a semmittevést, lustálkodást érzi pihentetőnek, más a világért sem lenne képes tétlenül heverészni.

2013.7.5.   


Utazni jó!

Faar Ida

„A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.” (Szent Ágoston)

2013.7.1.