Életünk advent idején 3.


Kiss Adrienn Éva  2014.12.15. 3:00

Advent harmadik hetéhez érkeztünk, egyre közelednek az ünnepek. A karácsony hangulata mézeskalács illatával, forralt boros mámorával, csengőszóval hívogat már.

Ezen a héten ismét három kolléganőnk emlékeiből szemezgetünk és egy rövid verssel is készültünk.

"Siessünk, vásároljunk, süssünk, főzzünk, vendégeskedjünk és vendégeljük meg a családot, rokonokat, barátokat. Nincs parkoló, nincs pénz, teli kosarak, ideges vásárlók, még feszültebb eladók, gyorsan, mondd csak, mit szeretnél, az összeg nem számít, csak haladjunk, én már nagyon szeretnék hazamenni...
Állj! Csak egy percre álljunk meg és lassítsunk. Gondoljuk át az ünnep lényegét, vegyünk vissza a tempóból, és ne hagyjuk, hogy a rohanás okozta fejvesztettségben minden elvesszen. Az, amit tényleg ünnepelünk, és amiért összejövünk. Meghittség, család, összetartozás. Apró meglepetés, figyelmesség, mert a szeretet mindig él, mindig ad, a szívünk tárva mindazok számára, akiknek adunk, és akiktől kapunk. Kívánom, hogy érezze át mindenki ezt a csodát!"
Haizok Melinda

Advent
"Gyerekkoromban szegényebb karácsonyok voltak, ennek ellenére mégis egy semmihez sem fogható ünneppé tudott lenni számunkra. Az ajándékok is szerények voltak, a lélegzetem ennek ellenére mindig elállt a meglepetéstől és a gyönyörűségtől. Abban az időben a fenyőfák is egyszerűbbek voltak, ezüst diók, réges-régi díszek, otthon készített szaloncukor, hópihe vattából, és a tetején a csúcsdísz pompázott rajta. Végül a csillagszóró! Ezernyi apró csillag! Szívemet ma is átjárja a melegség, ha rágondolok, ahogy körbeálltuk, mindnyájan: akiket szerettem. Látom a ragyogó arcokat, boldog, sugárzó tekinteteket, melyekből visszatükröződött a gyertya égő fénye. Ma már unokáim arcát figyelem, hogy látom-e a karácsony varázsát, hogy eltölti-e szívüket a szeretet érzése? Igen, látom, de ez már nem ugyanaz. Ennek ellenére a szépen feldíszített karácsonyfa előtt egy kicsit én is újra gyerek leszek."
Nagy Erika

„Mindig szívesen gondolok vissza gyermekkorom karácsonyaira. Arra, mikor a szüleim titokban díszítették fel a fát, mi pedig a délutáni alvásból felébredve a húgommal alig vártuk, hogy megleshessük a karácsonyfát, amit a „Jézuska hozott”. Mekkora volt az öröm! Szerintem a karácsony erről is szól, a gyermeki lelkesedésről, a rácsodálkozásról. Ezt igyekszem megőrizni magamban és kívánom, hogy kortól függetlenül mindenki próbálja elővarázsolni a valahol mélyen megbúvó gyermeki énjét.”
Oriskó Renáta


Advent
Egy rövid verssel is készültünk, ami talán visszaadja a karácsonyi készülődés gyorsan tovatűnő pillanatait.

Ez is kell még, az is kell…

Kókuszos és meggyes, almás-fahéjas-zselés,
málnás, gesztenyés: szaloncukorból sosem elég.

De kell még habcsók is, legalább három színben.
És bejgli: mákos és diós, de lehet csokoládés is persze.

Na, de mi lesz a fával?! Ezüst legyen, vagy inkább luc?
Cserepes, vagy tán műfenyő, de a vágott sem rossz…

Halászlébe ponty kell, de mindenképpen élő.
Ott úszkál majd a kádban, mielőtt még megfő.

Kell még egy kis káposzta, savanyú és édes is.
Tölteni kell, párolni, vagy lehet akár rétes…

A pulyka a főétel, vagy a csirke, kinél-hogy.
Rántva is jó, sütve is. Az a fő, hogyha ropog.

És az ajándékok? Tele velük a kosár.
Az első a kisgyerek, de a felnőttnek is jár.

Sorba kell még állni, alig másfél óra.
Aztán gyorsan haza, vár a porszívó ma…

Kész kell lenni időben, jön majd a sok rokon.
Nem lehet ám egy kis por sem sehol a polcokon!

Eszünk, iszunk, vigadunk, erre való ez a hét.
A család és barátok jelentik a lényegét.

Kerülhet sok finomság, asztalra és fa alá,
De Szeretetből még több kell! Ne adjuk most ez alá!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Összegzések ideje

Nagy Csivre Katalin

Lassan megszokjuk a gyorsan elröppenő nappalokat, az egyre hosszabbodó estéket: közeleg az ünnep.

2022.12.16.    1


Az értékes festővászon története

Nagy Csivre Katalin

A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.

2022.11.29.   


Gondolatok az ünnep előtt

Tompa Orsolya

Karácsony luxuskiadásban, és egyszer az ünnepek is véget érnek...

2019.12.22.    23


Karácsony előtt

Huszár Ágnes

Advent idején, amikor a gondolataink egyre gyakrabban a karácsony körül forognak, arra is szánhatunk időt, hogy elkészítsük az ajándékokat. A karácsonyi sütik készítését pedig aromaterápiának is felfoghatjuk.

2018.12.14.    5


Ünnepre hangolódás

Wolner Annamária

Advent van. Csönd veszi kezdetét az emberek lelkében. Várakozással telnek meg a napok.

2018.12.1.    20


Életünk advent idején 4.

Kiss Adrienn Éva

Elérkezett ez is: advent utolsó hete van. A karácsony már csak alig néhány pillanatig várat magára.

2014.12.22.    28

A rovat további cikkei

Regölés, farsangolás

Huszár Ágnes

A magyarság téli néphagyománya is rendkívül gazdag: ide tartozik a regölés, farsangolás érdekes szokása is

2024.1.5.    8


Karácsonyi asztal, ételek és hiedelmek

Huszár Ágnes

A nép életében faluhelyen a 20. században a nagy ünnepekhez vidékenként és vallásonként változó szokások és étrendek kapcsolódtak.

2023.12.19.  2    36


Karácsonyvárás régen

Oriskó Renáta

A karácsonyi időszak ünnepeink, szokásaink terén a leggazdagabb és legváltozatosabb.

2023.12.16.   


Luca napja

Huszár Ágnes

A téli ünnepkör, az adventi időszak egyik jeles napja Luca-nap, amely december 13-ra esik.

2023.12.12.    32


Hogy kellemesen teljen az ünnep

Faar Ida

Megint eltelt egy esztendő, ismét apró fények gyúlnak a sötét utcákon.

2023.12.12.   


Mikulás

Huszár Ágnes

December hatodikára esik a gyerekek egyik legkedveltebb ünnepe, a Mikulás-nap.

2023.12.5.    34