Anyát játszó nők

Halász Kata  2009.4.22. 18:23

Vajon mikor és miért nem szeretnénk hasonlítani a saját édesanyánkra?

Egy holland felmérés szerint a nők 80%-a számára az egyik legnagyobb sértés, ha a következő mondatot vágják a fejükhöz: „Olyan vagy, mint az anyád!” Vajon honnan ered és mi az oka ennek a pánikszerű félelemnek? Miért nem szeretnénk hasonlítani a saját édesanyánkra?

Főszerkesztőm azt a feladatot adta, hogy írjak az anya-lánya kapcsolatról. Meg is jelent előttem egy idilli kép: szőke, tündéri kislány anyukája kezébe csimpaszkodva szalad a pipacsos réten. Mindketten hihetetlenül boldogok, sugárzik arcukról a harmónia, a megértés, a szeretet és az összes többi pozitív érzés.

Emlékszem, az egyik osztálytársam az anyukáját tartotta legjobb barátnőjének. Külsőleg is hasonlítottak egymásra és lelkileg is egy hullámhosszon voltak, mindent meg tudtak beszélni, kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, soha nem csúfították azt veszekedések, hazugságok, félreértések. Egyszóval teljes volt az összhang. Szörnyen irigyeltem őket. Ugyanis akkor azt gondoltam, hogy az én anyukám a legszigorúbb az egész földön. Nem jöttünk ki jól. Féltem tőle, és attól, hogy nem tudok neki megfelelni, emiatt pedig egyre több hazugságba csúsztam bele. Ugyanakkor különlegesnek tartottam, mert ő az én gyönyörű anyukám, akibe az összes kisfiú szerelmes volt az óvodában. Arról nem beszélve, hogy mivel nem magyar, ezért úgy tudtunk beszélgetni, hogy rajtunk kívül senki más nem értett minket. Mégsem alakult ki cinkosság kettőnk között. Ő az anyukám, aki büszke, akinek tartása van, akinek elvei vannak, amikből nem hajlandó engedni, aki mellett én rút kiskacsának éreztem magam. Törékeny kapcsolatunk negatív csúcspontja érettségi környékén volt. Heti rendszerességgel komoly harcokat vívtunk egymással, és egyre nagyobb meggyőződéssel határoztam el újra és újra: soha nem leszek olyan a saját lányommal, mint amilyen az anyukám velem.

Anya önbizalom nélkül

Tény, hogy a nők többsége az okoktól függetlenül nincs tisztában a saját értékeivel. Éppen ezért párkapcsolataik kiegyensúlyozatlanok, és mivel nem tisztelik magukat, az oldalukon lévő férfi is semmibe veszi őket. A folytonos erőharcok lassan felőrölik a nőket, akik maradék önbizalmukat is elvesztik. Egyedül abban látják saját értékeik igazolását, ha a világra hoznak egy gyereket. Csakhogy nem sejtik, hogy már az anyatejjel is olyan, a férfiakkal kapcsolatos hamis értékeket ültetnek gyermekeik fejébe, melyek maradandó károkat okoznak. Ebből az ördögi körből pedig szinte lehetetlen szabadulni. Annak ellenére is, hogy felnőve minden nő elhatározza, hogy nem lesz olyan, mint az anyja.

Magda néha egyenesen undorodik magától: „Annak ellenére, hogy nagyon figyelek erre, egyre többször veszem észre magamon, hogy ugyanúgy beszélek, mint az anyám, ugyanúgy járok, ugyanúgy nevetek, ha belenézek a tükörbe az ő arcát látom, és ilyenkor eszembe jutnak a gyerekkori rossz emlékek. Legtöbbször azt érzem, hogy kikészít az igyekezet, hogy ne hasonlítsak rá.”

Lelki kasztrálás

Sok nő beleesik abba a csapdába, hogy mindentől meg akarja óvni a lányát. Hamisan azt gondolja, ha a lánya nem követi el ugyanazokat a hibákat, amiket ő, akkor boldog élete lesz. És egyúttal ezzel szeretné ellensúlyozni a saját múltbeli negatív tapasztalatait.

Noémi: „Anyám belém nevelte, hogy a férfiak semmibe veszik a nőket. Emlékszem, ha férfi járt nálunk, a távozása után kitakarította az egész lakást, mert mocskosnak tartotta őket és egyszerűen képtelen volt megtűrni, ha valahol otthagyták a nyomukat. Undorodott a férfiaktól, ezért furcsa is volt, hogy heten voltunk testvérek. Anyám állította, hogy apánk minden egyes alkalommal megerőszakolta őt (soha nem vágyott a testiségre). Utána persze rohant, hogy megmosakodjon. Ezek az emlékek olyan mély nyomot hagytak bennem, hogy a mai napig nem tudtam feldolgozni és még soha nem volt egészséges kapcsolatom férfival. Többször megerőszakoltak már. Az anyámat okolom. Ő tehet mindenről.”
Az anya tévesen azt gondolja, hogy a lányának ugyanazt kell megtapasztalnia az életben, mint neki kellett. Noémi esetében az anya azt ültette lánya tudatába, hogy a férfiak és egyáltalán a testiség káros, fájdalmas és undorító. A legrosszabb élmények folyamatos felemlegetése miatt a lányban nem alakul egészséges szexuális öntudat, ami a személyiség eltorzulásához vezet. Noémi számára a férfiak olyanok, mint az állatok, akik csak egyet akarnak a nőktől. Emiatt a lány nem tud normális kapcsolatot kialakítani egy férfival sem, nem fog bennük megbízni, teljes biztonságban csak az anyja mellett érzi magát.

Reinkarnáció

Vajon érett dolog-e, ha az anya saját folytatásaként tekint lányára és igyekszik a maga képére formálni őt? Aminek az egyik következményeként egyáltalán nem vagy csak nehezen fogja elismerni azt, hogy gyereke önálló személyiséggel rendelkezik. Ez pedig mindkettőjük életét megnehezíti és elmérgesíti az egymáshoz és a világhoz fűződő viszonyukat. Az anya úgy érzi, ha már kilenc hónapig egy test, egy lélek voltak, felhatalmazása van, hogy mindenbe beleszóljon, sőt, azt gondolja, hogy a döntéshozatali folyamatban mindenképp részt kell vennie, de a legideálisabb, ha ő hozza meg a döntéseket a gyerek helyett. Ha ennek szükségességét megkérdőjelezi, akkor az anya azonnal kijátssza az „én idősebb vagyok és több a tapasztalatom” kártyát, amivel senki nem tud vitatkozni. Ezek az anyák saját önzésük miatt nem látnak tovább az orruk hegyénél, és nem gondolnak bele abba, hogy az ilyen nevelésnek nincsenek pozitív következményei. Melyik anya vágyik önállótlan gyerekre?

Miért akarnak olyan felnőttet az útjára bocsátani, akinek személyisége gyenge, nem képes kiállni a saját igazáért, mert az anya hibás önértékelése miatt folyamatosan megkérdőjelezte gyereke tetteinek helyességét. Továbbá, mivel ezek a „felnőttek”, akik anyát játszanak, nem hiszik el, hogy értékes emberek, félnek, hogy végül egyedül maradnak. Ennek kivédése céljából gyereket hoznak a világra, és két kézzel kapaszkodnak belé. Ahogy telnek az évek, annál inkább élesedik a kép a fejükben a magányról. Elképzelik, ahogy magukra maradnak betegen és elhagyatottan, és ettől annyira rettegnek, hogy ilyen-olyan játszmákkal és trükkökkel, főként az érzelmi zsarolás eszközével igyekeznek magukhoz láncolni gyereküket.

Ez a gyakorlat főként a lány nemű gyerekek felé jellemző pontosan az előbb említett ok miatt: egy nő saját maga folytatását látja a lányában. Ezek a lányok felnőve szintén nem lesznek tisztában értékeikkel, mivel egy saját magát nem tisztelő anya így nevelte őket. Egyedül az anyjukban tudnak megbízni, őt tekintik életük egyetlen értelmének, létezésük egyedüli visszaigazolásának.

Zsarnok gyerekek és anyák

Vannak nők, akik miután elszakadtak anyjuk fojtogató érzelmeitől saját gyerekük nevelésekor átesnek a ló túloldalára. Ezeknek az anyáknak boldogtalan gyerekkoruk volt, és úgy próbálják kompenzálni rossz múltjukat, hogy mindent megadnak és megengednek lányaiknak. Mivel ők nem kaptam semmi önállóságot korábban, ezért mindent rájuk hagynak, túl nagy szabadságot adnak nekik, aminek a vége az lesz, hogy gyerekeik a fejükre nőnek és kis zsarnokokká válnak. Az anyák abba a tévedésbe esnek, hogy mivel ők nem kaptak meg minden szeretetet, ezért az ésszerűbbnél többet szeretnének megadni saját gyerekeiknek. Valamint ők a saját lányuktól várják azt a szeretetet és rajongást, amit anyjuktól nem tudtak megszerezni. Ahogy felnőtté válik ez a gyerek, az anya-lánya szerepek felcserélődnek. Az anya igyekszik saját terheit a lánya vállára rakni, mindenben rá akar támaszkodni, pedig ennek fordítva kéne lennie. A tapasztalatlan fiatal felnőtt pedig előbb-utóbb összeroskad a súly alatt, hiszen pont neki lenne szüksége iránymutatásra. Amint szabadulni szeretne, lelkiismeret-furdalása nem engedi, hiszen azt látja, hogy anyja nem tud nélküle élni. És akkor még nem említettem az érzelmi zsarolás kulcsmondatait: „Meghalok nélküled, nem tudok nélküled boldogulni, annyira egyedül vagyok, te vagy az életem értelme!” Ezek az anyák panaszszó nélkül, hosszú éveken keresztül mindent megtesznek lányaik kedvéért, majd benyújtják a számlát.

Törődő

Vannak anyák, akik szerint az élet tele van csapdákkal, és ha ők nincsenek, lányaik nem képesek azokat elkerülni. Szerintük az élet veszélyes, és csak ők tudják gyerekeiket megvédeni. Az ilyen anya mindent jobban tud lányánál, azt is, hogy mikor éhes, mikor fázik. Tudja, mit szeretne a lánya, mi tetszik neki és mi nem, jól érzi magát vagy sem. És a lány lassan elkezd kételkedni saját magában. Abban, amit tud, amit érez, amit gondol. Felnőve ez a lány elveszett lesz és tanácstalan. Egyre inkább világossá válik számára, hogy mégiscsak az anyjának volt igaza, ő tényleg mindent tud. Nem érti, hogy lehet az élet ilyen rossz, és rögtön rohan vissza oda, ahol biztonságban érzi magát.

Egy gyerek életének legelső kapcsolata az édesanyjával alakul ki. Ő ad útmutatást az élethez, ő látja el tanácsokkal, ő mutat mintát. Ez a viszony hatással lesz a gyerek összes kapcsolatára az életben. Ha az anya-lánya kapcsolat nem kiegyensúlyozott, nem harmonikus, a felnőtt sok csapdába fog beleesni. És ez egy ördögi kör. Amint kikecmergett az egyikből, rögtön következik egy másik.

Legalább a pszichológusok örülhetnek. Mindig lesz munkájuk.

Hozzászólások

@

Küldés