A diagnózis: rák
A statisztikák szerint Belgiumban minden ötödik embernek rákja van.
A leggyakoribbak közé sorolják a bőrrákot, a tüdő-, a prosztata-, a méh- és a mellrákot, valamint a leukémiát. A rák minden korcsoportban előfordul, nem kíméli a gyerekeket sem. Miért van annyi rákbeteg? Valamikor erről a betegségről szinte alig lehetett hallani. Az okok különfélék: stressz, egészségtelen életvitel, szennyezett életkörnyezet, vagyis szennyezett élelmiszerek, levegő és víz. Sugárzás, elektromágneses tér hat ránk, és így tovább.
A figyelmemet a rákbetegség egy fajtájára összpontosítom, mégpedig a mellrákra. Az egyik osztálytársnőm csak 22 éves volt, amikor ezt diagnosztizálták nála. Ezután kezdtem el érdeklődni e szörnyű betegség iránt. Ekkor találkoztam vele először. Hogy lehet az, hogy ilyen fiatal nőnek mellrákja van?
Egy halom folyóiratot, újságot néztem át, e témával foglalkozó programok sokaságát néztem meg, mivel a rák nem egyszerű betegség, amelyből az ember kigyógyul, és egyszer és mindenkorra nyugta lesz tőle, mert a szervezet ellenanyagokat állított elő, mint például a bárányhimlő esetében. Sok újság címlapján láttam, hogy mellrákja olyan neves énekesnőknek is volt, mint például Kylie Minogue, Anastacia vagy Sheryl Crow.
E témával foglalkozva három észrevétel keltette fel leginkább a figyelmemet. Mellrákban több olyan nő szenved, aki maga nem takarít. A magyarázat: takarításkor, például felmosás, portörlés, ablakpucolás vagy kádsikálás közben megterhelés éri a mellizmokat, vagyis a szövet megtelítődik vérrel, és az izom „edz” és savval telítődik. E tevékenységeknél az izmokat más megterhelés éri, mint például a fitneszteremben.
Más tekintetben a bioélelmiszerekről esett szó, illetve azokról, amelyek élő mikroflórát tartalmaznak. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy azoknál az embereknél, akik csak racionális, energiával és élő mikroorganizmusokkal teli bioélelmiszereket fogyasztanak, gyorsabban kitör a rák, mivel a gyors osztódású rákos sejtek pluszba extra táplálékot kapnak.
Harmadszor pedig azt tudtam meg, hogy az alumínium klorohidrátot tartalmazó dezodorok szintén hozzájárulnak a mellrák kialakulásához, mivel a dezodor hónaljra való felvitelekor a nyirokmirigyek elkezdik feldolgozni e veszélyes alumíniumvegyületet. És a hónaljban levő nyirokmirigyek nagyon közel vannak a mellhez.
A mobiltelefonokról is sokfélét írtak. Tudják, hogy ha a nyers tojást két mobiltelefon közé teszik, és mindkét telefonon hívás zajlik, akkor a tojás úgy 60 perc múlva megfő? És ha a virágot mikrohullámú sütőben átforralt vízzel öntözik, a virág elpusztul? A mobiltelefonok és a mikrohullámú sütők szintén ott vannak azon dolgok sorában, amelyek lehet, hogy rákot okoznak.
Hát akkor, hogy is éljünk, étkezzünk, tornázzunk helyesen, és hogyan tisztálkodjunk és ápoljuk magunkat? Egyesek szerint ez a helyes, mások szerint amaz. Hogyan válasszuk ki, mi az egészséges életvitel? Mindazokból az ismeretekből, amelyekre szert tettem, a következőt vontam le: jóból is megárt a sok, és kerülni kell a szélsőségeket. De néha ez sem elég.
Mindannyian átéltük Csernobilt, és sokunknál már megvan a genetikai előfeltétel. De az élethez nem kell negatívan hozzáállni, mivel gyakran a tudatalatti és a személyiség ereje játsszák a legfontosabb szerepet a rák elleni harcban.
Fordította: Jády Mónika
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége
A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.
2025.3.17.
Manuálterápia, a megoldókulcs
Rejtett blokkok a testedben: hogyan oldja fel őket a manuálterápia? Részletek a cikkben.
2025.2.18.
3 ok, hogy szép legyen a tartásod
Tudatos odafigyeléssel és megfelelő mozgásterápiával azonban javítható és fenntartható az egészséges testtartás
2025.1.31.
Tippek a fokozatos változtatáshoz
Megvonás helyett jutalmazás: legyen szó fogyásról, mozgásról, egészségről, érd el a céljaid úgy, hogy közben még jól is érzed magad!
2025.1.12.
Pszichológiai segítség
Az élet olykor nehézségekkel és érzelmi kihívásokkal állít szembe, amelyek megoldásához külső segítségre lehet szükség. Mikor érdemes pszichológushoz fordulni, hogyan választhatjuk ki a számunkra megfelelő szakembert?
2025.1.10.
Őrizzük meg ízületeink egészségét!
A szakértő tippjei arró, hogyan őrizzük meg ízületeink egészségét télen is.
2025.1.2.
Új év, új szokások
Legyen az egészséges és józan önszeretet és az öngondoskodás az újévi fogadalmunk!
2025.1.1.
Nők és a fizikoterápia
3 dolog, amivel a nők a leggyakrabban fizikoterápiára járnak, ami az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a mozgásszervi problémák enyhítésére. Különösen a nők körében népszerű.
2024.12.11.
Ne pánikoljunk!
Pánikban a viselkedési normákat felülírja a túlélési ösztön, az ember, magatartása teljesen megváltozik. Sokan a hisztériához hasonlítják.
2024.8.21.