A fehérbot világnapja


Sajtóhír  2023.10.19. 18:05

Zsúfolásig megtelt a terem a látássérültek rendezvényén Szolnokon.

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete 2023. október 13-án egy kulturális rendezvényt szervezett a Fehérbot napja alkalmából. Az esemény helyszínéül a hagyományoknak megfelelően az akadálymentesített szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény szolgált, ahol a tavalyi évéhez hasonlóan ismét - pótszékekre is szükség volt, olyan nagy volt a program iránt az érdeklődés.



Az idén az egyesület elnöke, Pesti Zoltánné Pető Mária volt a rendezvény háziasszonya - aki remekül helyt állt ebben az új szerepben is.

A Fehérbot Nemzetközi Világnapjának hivatalos dátuma október 15. A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, megoldási lehetőségeket keresve számukra, elősegítendő a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésüket. A fehérbot a vakok és gyengénlátók közlekedését segítő eszköz, amely elsődlegesen lehetővé teszi a használója számára, hogy akadályokat vagy tájékozódási jeleket észleljen a környezetében, de a látók számára is hasznos, hogy a látássérülteket valamilyen egyezményes jel alapján felismerjék, és megfelelő gondossággal viszonyuljanak hozzájuk. Az utóbbi az oka a bot fehér színének.

Pestiné Pető Mária hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a világnap megünneplése, de a cél az - hogy a hétköznapokban is figyeljenek a láttássérült emberekre. - Az egyesületünk célja, hogy sorstársaink mindennapjait tegyük teljesebbé, életminőségüket folyamatosan javítsuk. Kollégáimmal ezen dolgozom - mondta a vármegyei szervezet első embere.

A jeles nap alkalmából összeállított műsorban helyett kapott a vers, az ének és a zene is. Felléptek a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kis diákjai. A rendezvényt megtisztelte Tamásiból a vak írónő Horenka Erika, aki Kyra Angie írói állnéven írja könyveit. Egy regényéből felolvasásra került egy részlet, amely jól bemutatta a vakok életét. A műsort a Szolnoki SZC Baross Gábor Műszaki Technikum és Szakképző Iskolában együttese, a Baross Band zenéje zárta a közismert dalok remek hangulatot termetek.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Könnyű léptek a nehéz napokon

PR-cikk

Nehéz, fáradt lábak a nap végére? A sok állás, tartós ülőmunka, a meleg idő vagy a kellemetlen lábfeszülés mellett ez egy nagyon gyakori és zavaró probléma. Így segít a vadgesztenye a visszerek és a lábduzzanat ellen!

2026.8.28.   


Így óvd a mosolyod!

Így óvd meg a mosolyod természetes szépségét 35 éves kor felett is! Részletek és tippek a cikkünkben.

2026.8.12.   


Utazók betegségei 2.

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Még tart a kirándulások ideje, érdemes megismerkedni az utazókra leselkedő betegségekkel. Két betegség, ami megkeserítheti az utazók életét.

2026.8.1.    5


5 nyári szokás, ami tönkreteheti az ízületeidet

PR-cikk

A nyár a szabadság, a kikapcsolódás és az aktív életmód időszaka, amikor többet kirándulunk, kerékpározunk, úszunk, kertészkedünk vagy egyszerűen csak hosszabb sétákat teszünk a jó időben.

2026.7.27.   


Kiesett egy fogam, mit tegyek?

Egy váratlan baleset, sportolás közbeni sérülés vagy egy szerencsétlen esés ijesztő élmény, különösen, ha az egyik fogad is áldozatul esik az incidensnek. Nem kell pánikba esni: ajánlunk megoldásokat.

2026.7.20.   


Utazók betegségei 1.

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Javában tart a kirándulások ideje, de még mindig érdemes megismerkedni az utazókra leselkedő betegségekkel. Két betegség, ami megkeserítheti az utazók életét.

2026.7.1.    4


Már nem a torna-DVD-k korszakában élünk!

PR-cikk

Ma már néhány kattintással több ezer edzésvideó érhető el az interneten, így bárki találhat magának tornát. Azonban az online tartalmak bősége egy olyan problémát is magával hozott, amelyről kevesebbet beszélünk...

2026.6.21.   


Testtartásjavítás Pilatesszel

PR-cikk

Ismerd meg, hogyan segít a Pilates a gerinc stabilizálásában, a mélyizmok erősítésében és a hátfájás csökkentésében.

2026.3.3.   


A torokfájás természetes gyógymódjai

Télen szinte folyamatosan jelen van az életünkben a torokfájás, amely leggyakrabban a megfázás és az influenza egyik tünete.

2026.2.3.   


Környezetbarát ágynemű-útmutató

PR-cikk

Ritkán gondolunk bele, mennyi minden múlik azon, miben alszunk minden egyes éjszaka.

2026.1.28.   


Téli immunerősítés

Faar Ida

Tél van: a természettel együtt nekünk is alkalmazkodnunk kell a rossz időhöz.

2026.1.6.    13


Újra hódít az árnika

Újra reflektorfénybe került a népi gyógyászat régóta ismert, talán legsokoldalúbb gyógynövénye.

2025.11.18.