Anyagcsere problémák (7)
A hormonrendszer egyes szervei, az idegrendszer és a többi szervünk szövevényes, bonyolult rendszert alkotnak.
Nemcsak fizikai értelemben vett összekapcsolódásról van szó, hanem az egymás közti szoros kapcsolatról is. Ezek a szervek és szervrendszerek egymásra pozitívan vagy negatívan, elnyomva, vagy egymást megerősítve hatnak. Ha abból indulunk ki, hogy a szervezetben minden mindennel összefügg, akkor ez a hormonrendszerre különösen érvényes. Sőt, a hormonrendszer pici változásai nagy hatással vannak egész szervezetünkre.
Az anyagcsere központja a pajzsmirigy és a pajzsmirigyet szabályozó központi idegrendszeri szervek (agyalapi mirigy és mások). Tudnunk kell azonban, hogy lassú anyagcserénk miatt egyedül csak a pajzsmirigyet nem tehetjük meg bűnbaknak. Az anyagcsere gyengeségét vagy lassúságát okozhatja a mellékvese gyengesége is, mely általános gyengeségben, fáradtságban, kedvtelenségben, hízásban, erőtlenségben, a fizikai és szellemi teljesítmény csökkenésben nyilvánul meg. Ráadásul az ösztrogén-dominancia is részt vállal a helyzet kialakulásában. Összességében megállapíthatjuk, hogy a lelassult anyagcsere életmódbeli hiányosságokra, a hormonrendszer helytelen működésére és idegrendszeri problémákra vezethető vissza.
Vannak súlyingadozások, melyek nem a hízás, hanem a vízvisszatartás következményei, valamint a terhesség alatti súlynövekedés, mely normális keretek között természetes állapot. A vízvisszatartással összefüggő súlynövekedés ugyan nem hízás, de nem is természetes állapot. Ilyenek a szívgyengeség, májbetegség, vesebetegség, rákbetegségek végső (terminális) stádiumai. Mivel ezek nem közvetlenül a hormonrendszerrel függnek össze, ezért ezekre később, az egyes betegségek tárgyalásakor, visszatérek. Továbbá a nők menstruáció előtti vízvisszatartási problémái sem mondhatók természetes állapotnak. Sok nő panaszkodik arra, hogy a menstruáció előtti napokban pár kilóval megnövekedik a testsúlya. Ez a testsúlynövekedés egyértelműen az ösztrogén túltengés rovására írható. Az ösztrogén megnövekedett vízvisszatartásra, valamint a zsírszövet növekedésére ösztönzi a szervezetet.
A változókor közeledtével csökken a nők progeszteron termelődése, ezáltal még normális ösztrogéntermelődés mellett is ösztrogén túlsúly keletkezik. Felborul a két hormon (ösztrogén, progeszteron) egyensúlya. Ennek az oka a tüszőrepedések elmaradása. Tehát nincs peteérés, minimális a progeszterontermelődés. Tudni kell, hogy a peteéréshez a nő szervezete tetemes mennyiségű energiát használ fel. Ha ez a folyamat elmarad, ezt az energiát a szervezet nem használja fel, feleslegessé válik, és zsírszövet formájában lerakódik. Ebből következik, hogy egy karcsú nő változatlan életmód mellet is hízásnak indul. Felhívom a figyelmet, hogy ebben az esetben a hormon-kiegyensúlyozás nem segít. A hízást csak kevesebb kalória bevitellel és több energiakiadással tudjuk megakadályozni. Mint általában tapasztaljuk a nők 40-50 éves koruk tájékán meghíznak, akik mégsem, azok arról panaszkodnak, mennyi energiájukba kerül testsúlyuk megtartása. Azok, akik erre nem figyelnek, néhány év alatt tetemes túlsúlyra tesznek szert, mely már nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi problémákat is von maga után. Előfordulnak olyan esetek is, mikor a páciens odafigyel életmódjára, megfelelő a fizikai aktivitása, táplálkozása ésszerű, a felszedett kilóktól viszont képtelen megszabadulni, sőt a hízást sem tudja megállítani. Ez az állapot, mikor a hormonkiegyensúlyozás csodákat művelhet. Az a nő, aki képtelen volt tartani a testsúlyát, szinte varázsütésre megváltozik anyagcseréje. Ráadásul a hormonkiegyensúlyozás nemcsak pozitív fizikai, de pozitív lelki változásokat is von maga után, melyet a páciens is, de még inkább környezete értékel. Egy ideges, nem alvó, mindenben hibát találó emberből hirtelen kiegyensúlyozott, vonzó nő lesz.
Bizonyára több nőtársam ismeri azt a kellemetlen teltség-érzést, amely könnyű ételek fogyasztásának a következménye. Nem arra a kellemes teltség-érzésre gondolok, ami egy ünnepi lakomát követ. Az ösztrogén túlsúlynál egy kellemetlen teltségérzés jelentkezik, melyet diétás megszorításokkal nehéz, vagy egyáltalán nem lehet befolyásolni, mert szigorúan diétás és kis mennyiségű étel elfogyasztása után jelentkezik. A hormonkiegyensúlyozás ezt a kellemetlen érzést képes eltüntetni.
Az ösztrogén túlsúly egyik jellemző tünete az édesség utáni mohó vágy. Mint az előzőekben említettem, a kandidózis és az ösztrogén túlsúly sok közös tünetet foglal magába. A kandidózisban szenvedők az édesség utáni mohó vágyat nagyon jól ismerik. Amennyiben az ösztrogén túlsúly és a kandidózis más tünetei is jelen vannak, valószínű, hogy mindkét betegséget kezelni kell. Egy egészséges életmódot követő embernek is nagy lelki energiájába kerül állandóan harcolni az édesség utáni mohó vággyal, mely gyakran olyan erős, mint a drog utáni vágyódás. A páciens minden erejét bevetve sem tud megszabadulni a kínzó édességutáni vágytól. Régebben megtárgyaltuk, mennyire egészségtelenek az édes ételek és a cukor fogyasztása. Csupasz energia, biológiailag aktív anyagok nélkül, mely anyagcseréjénél felhasználja a szervezet vitamin és ásványanyag tartalékait. A bevitt felesleges energia zsírszövet formájában lerakódik a szervezetben. Ráadásul, mint tudjuk, a zsírszövet ösztrogént termel, mely a fennálló állapotot tovább súlyosbítja.
Elérkeztünk a megnövekedett hasi zsírszövet problémájához. A hasi zsírszövet kialakulását valószínű, hogy több dolog befolyásolja. Egyesek a hormonrendszerrel, mások különféle ételek fogyasztásával hozzák kapcsolatba – például a sörhas kialakulását a sok sörfogyasztással. Megjegyzem, a sör a komló tartalma miatt ösztrogénhatású ital. Abban viszont mindenki egyetért, hogy a has tájékán és a zsigerek között megnövekedett zsírszövet a leginkább egészségkárosító. Bizony, ez már egyaránt a férfiakat és a nőket is érinti. A zsírszövet pedig ösztrogént termel, értelemszerűen a nagy zsírszövet nagy mennyiségű ösztrogént, melynek hatása mind a nőknél, mind a férfiaknál egyaránt megmutatkozik. A következmény szinte beláthatatlan. Részesei lehetnek az olyan betegségek kialakulásának, melyeknél nem is gondolnánk, hogy a hormonrendszernek szerepe van. Ilyenek a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, az agyi érkatasztrófák megnövekedett rizikója.
Az említett betegségek rizikója azáltal növekszik, hogy fokozottan megnövekedik a véralvadásra való hajlam, melyet a zsírban termelődő ösztrogén segít elő. A hormon-egyensúlytalanság megnöveli az allergiás hajlamot, a bőrkiütések előfordulását, a száraz nyálkahártyák kialakulását, ezáltal a fertőzésekre való hajlamot, hajhullást, nem kívánt szőrösödést. Továbbá a csontritkuláson kívül megnöveli más mozgásszervi betegségek és a reuma előfordulását, és nem kizárt a rákra való hajlam megnövekedése sem – főleg a nőgyógyászati, prosztatarák és bélrák előfordulása.
(Folytatjuk)
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A hormon-egyensúlytalanság tünetei (6)
Szervezetünket három irányítórendszer irányítja: az idegrendszer, az immunrendszer, a hormonrendszer. (A fogyás és hízás okai)
2013.5.3. 1
A hormon-egyensúlytalanság tünetei (4)
A legtöbb tünet ösztrogén dominanciából ered. Lányoknál és fiatal nőknél több tünet jelentkezhet egyszerre, melyek az orvosi irodalomban betegségként is megjelennek.
2013.3.19. 12
A hormonrendszer egyensúlytalansága (3)
Említettük a mesterséges hormonokat, melyek az ivóvízben találhatók...
2013.1.18. 12
A környezet hatása a hormonrendszerünkre (2)
A környezetünkben sok vegyi anyag található, melyek olyan hatással vannak szervezetünkre, mint az első számú női hormon az ösztrogén.
2012.11.9.
A hormonrendszer és betegségei (1)
Folytatjuk utunkat az emberi testen belül, mégpedig a hormonrendszer szerveire összpontosítva.
2012.9.21. 13
A rovat további cikkei
Nők és a fizikoterápia
3 dolog, amivel a nők a leggyakrabban fizikoterápiára járnak, ami az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a mozgásszervi problémák enyhítésére. Különösen a nők körében népszerű.
2024.12.11.
Ne pánikoljunk!
Pánikban a viselkedési normákat felülírja a túlélési ösztön, az ember, magatartása teljesen megváltozik. Sokan a hisztériához hasonlítják.
2024.8.21.
Allergia és természetgyógyászat
Minden allergiás reakció az immunrendszer védekező mechanizmusainak túlzott megnyilvánulása.
2024.7.31. 5
Fogamzásgátlás: pro és kontra
Egy nő két dolog miatt képes mindenre: hogy legyen gyermeke, vagy, hogy ne.
2024.7.15.