Egészségünk érdekében


Dr. Tóth Erzsébet orvos  2003.9.9. 13:06

Rövid sorozatunkban sorba vesszük helytelen és káros szokásainkat, hogy ezeket leküzdve, vagy ezeken változtatva egészségesebb és teljesebb életet tudjunk élni.

Helytelenül étkezünk, ha:
-túl sok étel fogyasztunk – túltápláltsághoz vezet, növeli a salakanyagok lerakódását, az ún. szabad gyökök keletkezését (ezek köztudottan befolyásolják a daganatok kialakulását), leterheli az érrendszert.
-túl sok zsíros ételt fogyasztunk – növekszik a salakanyagok lerakódása a szervezetben.
-túl sok húst eszünk – az egészségtelen körülmények között nevelt állatok húsában maradt méreganyagok az emberi szervezetben is megmaradnak.
-édességfogyasztásunkat nem ellenőrizzük – az édesség megváltoztatja a bél baktériumflóráját, ezért a szervezet helytelen információkat kap, ez pedig túlzott vagy hiányos reakciókat vált ki.
-bonyolult konyhatechnikai módszerekkel készült ételeket eszünk – az ilyen táplálék az ún. halott étel, mely nélkülöz minden enzimet és vitamint.
-gyakran szerepelnek étrendünkben a konzerv- és tartósítószereket tartalmazó ételek.
-csak finomított fehérlisztből készült pékárut vásárolunk – következménye az élesztőgomba elszaporodása a belekben.
-hiányoznak étrendünkből a nyers ételek – friss gyümölcsök, zöldségek.
-permetszereket tartalmazó ételeket fogyasztunk – ennek sokszor nem is vagyunk tudatában, mert a termelők vagy forgalmazók nem tájékoztatnak, nem tüntetik fel az élelmiszeren ezt az információt.
-csípős, erős, túl sós és túl fűszeres ételeket, ipari ecetet fogyasztunk.
-mesterséges élelmiszeradalékokat tartalmazó ételeket fogyasztunk – színezőanyagokat, állagjavító anyagokat tartalmazó élelmiszereket.
-túlzásba visszük a kávéfogyasztást, túl sok fekete teát iszunk.

További helytelen szokásaink:
Ételünket túl gyorsan, kevésbé megrágva, nem megfelelő körülmények (nyugalom, terített asztal) között költjük el. Kevés folyadékot iszunk (az ajánlott mennyiség 2-2,5 liter folyadék megosztva: gyógynövénytea, ásványvíz, hígított gyümölcs- vagy zöldséglé). Műszálas anyagból készült ruhát viselünk, túl szoros a ruházatunk vagy a lábbelink. Amalgámtöméseink vannak – ez állandó méreg a szájban. Indokolatlanul és gyakran szedünk antibiotikumokat -- gyakran olyankor is, amikor természetes gyógymódok együttes alkalmazásával (inhalálás, gyógyteaivás, borogatás stb.) is meggyógyulhatnánk. Túl gyakran szedünk hormonpótló gyógyszereket – egyáltalán: túlzásba visszük a gyógyszerfogyasztást. Nagyon keveset tartózkodunk a természetben, a szabadban, a friss levegőn, és alig mozgunk, pedig napi félóra séta vagy biciklizés, esetleg egy óra torna csodákat tesz. Feleslegesen sok időt töltünk el a tévé, videó előtt (helyette inkább beszélgessünk családtagjainkkal!), állandóan sok elektromos hatás ér bennünket (mobiltelefonok, számítógépek stb.) Nem osztjuk be megfelelően az időnket, ezért állandó időhiányban szenvedünk -- stresszben élünk. Keveset alszunk, keveset pihenünk (a természetjárás is pihenés). Dohányzunk, és mértéktelenül fogyasztunk alkoholt. Túlzásba visszük a napfürdőzést, miközben nem tartjuk be a megfelelő óvintézkedéseket sem – nem használunk megfelelő napozókrémeket, szalmakalapot, „csúcsidőben”, tehát délben is a napon tartózkodunk.
Sokunknak ezek a negatívumok töltik ki az egész életüket. Érdemes mielőbb változtatni!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A három fehér méreg

Kabók Zita

Vajon mennyien tudjuk, hogy a táplálékunk hatással van a közérzetünkre, kedélyállapotunkra és az erőnlétünkre is?

2006.7.14.    12


Ajánlott táplálék-kiegészítők

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Ahhoz, hogy szervezetünk védekező mechanizmusát karbantartsuk, az egészséges életmódon, táplálkozáson és mozgáson kívül természetes immunerősítők is szükségesek.

2003.10.21.   


Életmód változtatási tanácsok

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Ahhoz, hogy elkerüljük a betegségeket, nemcsak az egészséges táplálkozásra kell odafigyelnünk.

2003.10.8.   


Egészséges táplálkozás

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Hogy káros szokásainkon változtatva egészségesebb és teljesebb életet tudjunk élni, nem árt, ha megfogadjuk és beiktatjuk az életünkbe a következő alapvető jó tanácsokat. Rövid sorozatunkban ezeket részletezzük.

2003.9.23.   


A jó közérzet és egészség forrása

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Mindenki szeretne egészséges, fiatalos és edzett maradni. Sajnos a legtöbben nem tudjuk, hogyan érhetjük ezt el.

2003.9.2.   

A rovat további cikkei

Nők és a fizikoterápia

PR-cikk

3 dolog, amivel a nők a leggyakrabban fizikoterápiára járnak, ami az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a mozgásszervi problémák enyhítésére. Különösen a nők körében népszerű.

2024.12.11.   


Miért ferdül el a gerincünk?

PR-cikk

Miért alakul ki a gerincferdülés, és mit tehetünk ellene?

2024.11.21.   


Házi praktikák

Rajczi Viktória

Immunerősítésre és a meghűléses betegségek lerövidítésére.

2024.11.10.    22


Ne pánikoljunk!

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Pánikban a viselkedési normákat felülírja a túlélési ösztön, az ember, magatartása teljesen megváltozik. Sokan a hisztériához hasonlítják.

2024.8.21.   


Allergia és természetgyógyászat

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Minden allergiás reakció az immunrendszer védekező mechanizmusainak túlzott megnyilvánulása.

2024.7.31.    5


Fogamzásgátlás: pro és kontra

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Egy nő két dolog miatt képes mindenre: hogy legyen gyermeke, vagy, hogy ne.

2024.7.15.   


Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.

2024.4.10.