Krónikus fáradtság (1.)


Dr. Tóth Erzsébet orvos  2018.4.3. 3:27

Biztos vagyok benne, hogy a fáradtság érzését mindenki ismeri.

Problémát csak akkor jelent, ha a fáradtság mindennapi életünk részévé válik, korlátoz bennünket mindennapi teendőink elvégzésében, és a megfelelő alvás vagy szellemi és fizikai pihenés sem biztosítja a kipihentség érzést. Ilyenkor ez a hétköznapi érzés betegséggé is válhat. Tudjuk, hogy egy gyermek szinte egész nap bír mozogni, és nem fárad el. A felnőtt hamarébb elfárad és a kor előre haladtával egyre több pihenésre van szükségünk ahhoz, hogy mindennapi teendőinket maradéktalanul el tudjuk végezni. Láthatjuk, hogy a fáradtság minden korban más és más ideig tartó leterhelés után jelentkezik normális állapotban.

A fáradtság úgynevezett szubjektív érzés. Eddig még nem találtak fel semmilyen mérőműszert, mely a nagyságát mérni tudná, és ezáltal össze tudnánk hasonlítani a különböző emberek fáradtsági szintjét.

Normális esetben egészséges embernél a fáradtság érzése abban nyilvánul meg, hogy elfogyott az erőnk és pihenés nélkül egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudjuk a munkánkat folytatni. Lehet, hogy az egyszerűbb feladatokat még el tudjuk végezni, a bonyolultabbakat már egyáltalán nem, vagy csak sok hibával. A fáradtság érzésére azért van szükség, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy a szervezetünk kezd kimerülni és fel kell tölteni energia-raktárainkat. Az érzés nemcsak fizikai munka, de szellemi megerőltetés, kevés alvás miatt is jelentkezhet. Ráadásul minden szervezetnek különbözők az energia-tartalékai.


Sajnos a fáradtság betegségek kísérő tüneteiként is jelentkezhet. Azokban az esetekben, mikor valamilyen betegség kísérő tüneteként jelentkezik, aránylag könnyű dolgunk van, mert a betegség elmúltával a fáradtság is elmúlik. Ilyen betegség a fázás, náthaláz, vagy a légzőszervek gyulladásos állapotai, melyeket mindannyian jól ismerünk. Tudjuk, hogy a gyulladás elmúltával a fáradtság is elmúlik. Még az ilyen esetekben sem felesleges az érzés, mert a megfázásoknál fontos a testi és szellemi nyugalom, hogy a szervezet a kórokozókkal szemben jó eséllyel vegye fel a harcot.

Fáradtság érzés jelentkezhet más kevéssé ismert betegségeknél, mint például a vérszegénység, szív és tüdő betegségei, májbetegségek, vesebetegség vagy -gyengeség, reumatikus betegségek. Nagyon gyakori a belső elválasztású mirigyek betegségeinél, főleg a pajzsmirigy és mellékvesék gyengeségénél. Ezekre még visszatérek, mert a hormonrendszer betegségei a hagyományos orvosi gyógyászatban nem kezelhetők olyan biztonsággal, hogy ne maradjon meg a betegséget kísérő tünet a krónikus és állandósult fáradtság. Krónikus fáradtság jelentkezhet idegrendszeri kimerülésnél, depressziónál, hosszantartó alvászavaroknál. Nagyon gyakori az a jelenség, mikor a beteg munkájára hivatkozva hosszú időn keresztül kihagyja a pihenést, éjszakába nyúlóan dolgozik, éjjeli műszakra jár. Ilyenkor a szervezet hiába jelez, hogy pihenésre van szüksége, a kért pihenést sosem kapja meg. Kialakul egy állapot, mikor a páciens hiába alszik, pihen, próbál aktívan kikapcsolódni, úgy érzi, semmi nem sikerül. Ilyen esetben át kell gondolunk, mennyi ideig tartott a pihenés nélküli állapot, minimum annyi ideig kell pihenni, kikapcsolódni is. Ismerjük: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra alvás! Gyakran előfordul, hogy a fáradtságnak nemcsak egy, de több összetevője van.

Elsalakosodásnál vagy idősebb korban a salakanyagok felhalmozódása is fáradtságot okozhat. Leszögezhetjük, hogy ha hosszan eltart, akkor szinte midig valamilyen betegség jelenlétének köszönhetjük, még akkor is, ha a hagyományos orvosi vizsgálatokkal nem lehetett semmilyen betegséget kimutatni.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Krónikus fáradtság (2.)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Mikor kell a fáradtsággal, mint betegség-tünettel foglalkozni?

2018.4.24.    17

A rovat további cikkei

Téli immunerősítés

Faar Ida

Tél van: a természettel együtt nekünk is alkalmazkodnunk kell a rossz időhöz.

2026.1.6.    13


Újra hódít az árnika

Újra reflektorfénybe került a népi gyógyászat régóta ismert, talán legsokoldalúbb gyógynövénye.

2025.11.18.   


Készítsünk aranytejet!

Póda Erzsébet

Ahogy hűvösebbé válnak a nappalok, több az esély a rosszkedvre, betegségre. De nem kell hagynunk, hogy elhatalmasodjon rajtunk a melankólia – ajánlunk egy receptet ellene.

2025.11.11.   


Őszi immunerősítés

Faar Ida

Ősz van: a természettel együtt nekünk is alkalmazkodnunk kell a rossz időhöz...

2025.9.25.    12


Hová tűnnek a barátok a stroke után?

PR-cikk

A stroke után nemcsak a testi funkciók sérülhetnek, hanem a társas kapcsolatok is komoly próbatétel elé kerülnek.

2025.7.9.   


Keresd a választ a talpakban és a fülekben

PR-cikk

A tested gyakran előbb jelez, mint hinnéd, csak tudni kell, hol és hogyan olvassuk le az üzeneteit.

2025.7.3.   


Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.

2025.3.18.  14   


Manuálterápia, a megoldókulcs

PR-cikk

Rejtett blokkok a testedben: hogyan oldja fel őket a manuálterápia? Részletek a cikkben.

2025.2.18.   


Hogyan kezeljük a torokfájást?

Mit jelezhet, mi segíthet, mit tegyünk? Tippek és tanácsok.

2025.2.5.   


3 ok, hogy szép legyen a tartásod

PR-cikk

Tudatos odafigyeléssel és megfelelő mozgásterápiával azonban javítható és fenntartható az egészséges testtartás

2025.1.31.   


Tippek a fokozatos változtatáshoz

Megvonás helyett jutalmazás: legyen szó fogyásról, mozgásról, egészségről, érd el a céljaid úgy, hogy közben még jól is érzed magad!

2025.1.12.