Meddig tart a szerelem?

Bernád Emese 2007.9.25. 10:36

Mikor elnézem az ismerősök kusza családi és szerelmi kapcsolatait, hajlamos vagyok elismerni a regényekből és filmekből ismert házasságközvetítés előnyeit.

Hiszen mennyivel jobb, amikor nemcsak két ember, hanem két család köti össze az életét! Ha meg is romlik a férj és feleség kapcsolata, a sógornővel és anyóssal még mindig jóban lehet lenni. Baj esetén pedig két ember helyett sokan osztoznak a terheken, így mindenkinek könnyebb. Ez így szép és jó is lenne, ha nem szólna közbe a szerelem. Az érzések ugyanis nem válogatnak! A szerelem nem azt nézi, gazdag-e vagy szegény, szép-e, jó-e az, akit megszeretünk. Egyszerűen csak szeretünk, érdek nélkül.

Amíg tart a lobogás, minden könnyebb. Szépek vagyunk, fiatalok, boldogok – miénk a világ! Aztán a mézeshetek elmúltával már nem ügyelünk úgy a tűzre, bedarálnak a mindennapok. Kezdődnek a „Tegnap én vásároltam! Ma ki mosogat?” típusú szurkálódások, a szétdobált ruhák, a felhajtott vécéülőke, a fürdőszoba használati rendje körüli csetepaték. Amikor aztán felmerül az én anyám meg a te anyád, az ostoba barátnők és hülye haverok problematikája, akkor már közel állunk ahhoz, hogy egy kanál vízben leljük fulladás következtében beálló fájdalmas halálunkat.

Valamikor régen, a napfényes, szerelmes napokban még arra esküdtünk, hogy felvesszük a harcot a világ ellen, megmutatjuk: nekünk sikerülni fog együtt, boldogan túlélni az életet. A boldogság igénye már csak a gondolatfázis szintjén marad meg, elsősorban túlélni szeretnénk, mindenáron. Mindenen és mindenkin átgázolva. A partnerünkön is, mert előbb-utóbb ő válik a legnagyobb ellenfelünkké. Versengünk, hogy ki dolgozik többet, ki viszi haza a több pénzt, ki törődik többet a gyerekkel.

Szeretnénk boldogok lenni, de a boldogságot csak nagy lakással, nagy autóval tudjuk elképzelni. Aztán ha mindez megvan, többet törődünk ezekkel a dolgokkal, mint egymással. A volánt gyakrabban simogatjuk, mint partnerünket, és még a kutya is több puszit kap, mint ő.

És ahogy lecseréljük a megunt dolgainkat, úgy cseréljük és csereberéljük szeretteinket is. De egy idő múlva az egész kezdődik elölről. Mert elfelejtjük, hogy nem elég megszerezni, a szerelmet ápolni és őrizni kell.