Bagel
A bagel receptje – érdemes kipróbálni!
Nagyon szeretem a bagelt, így muszáj volt elkészítenem, ha már venni nem tudtam. Szerintem érdemes kipróbálni, még ha kicsit hosszadalmas is a készítése. Ráadásul jól bírja a fagyasztást, így egyszerre nagyobb mennyiség is készíthető.
Ha a már a kedv megvan, akkor most következzen a recept is!
Hozzávalók: fél litr meleg víz (kb. 45 Celsius-fok), 1,5 dkg elesztő, 2,5 dkg kristálycukor, 1,5 ml étkezési olaj, 1 kg fehér liszt, 2 dkg só, 1 dkg kristálycukor (a főzéshez).
1. Egy nagy tálba öntsük a melegvizet és szórjuk rá az élesztőt, keverjük el óvatosan, amíg teljesen feloldódik. Adjunk hozzá 2 evőkanál cukrot, olajat, 80 dkg lisztet és a sót. Keverjük addig, amíg össze nem áll a tészta. Öntsük ki a tésztát lisztezett gyúródeszkára, és jól gyúrjuk össze. A bagel tésztájának elég sűrűnek, erősnek kell lennie. Ha szükséges (ragad) adjunk még hozzá lisztet. Gyúrjuk addig, amíg sima állagú, nyúlós nem lesz a tészta. Kb. 12-15 perc.
2. Gyúrjuk a tésztát kerek alakúra, helyezzük bele egy nagy, olajjal kikent tálba, és fedjük le. Kelesszük meg, kb. 1 órán át hagyjuk állni. Akkor jó, ha az ujjunkkal megnyomva a tésztát, az nem süllyed bele a tésztába.
3. Vegyük a tésztát három részre, mindegyiket nyújtsuk ki hosszú henger alakúra. Mindegyik hengert osszuk négy részre és gyúrjuk golyóvá. Ezeket a golyókat nyújtsuk újra hengerekké, kb. 12 cm hosszúságúra, majd formáljunk belőlük gyűrű alakokat. A végeket óvatosan nyomkodjuk össze. Ha a tészta ellenáll a gyúrásnak, kicsit vizezzük meg! Egyenletesen helyezzük el a gyűrű formájú tésztákat egy nagyon vékonyan megolajozott vagy teflon tepsiben. Takarjuk le, és hagyjuk kelni megint kb. 20 percig.
4. Amíg a tészta kel, egy nagyobb fazékban forraljunk fel vizet, adjunk hozzá egy evőkanál cukrot. Ha felforrt, tegyünk bele 2 vagy 3 bagelt és várjunk, amíg feljön a víz tetejére. Főzzük 1 percig, egyszer fordítsuk át a másik oldalukra.
5. Óvatosan szedjük ki a bagelt, és futólag csepegtessük le. Ezután belemárthatjuk mákba, szezámmagba, megszórhatjuk sajttal, vagy magvakkal stb. De üresen is maradhatnak. Ezután helyezzük teflon tepsire vagy egy nagyon vékonyan megolajozott tepsibe.
6. A tepsit 260 Celsius-fokra előmelegített sütőbe tesszük és a tésztát kb. 20 perc alatt megsütjük, amíg szép barna színt kap. Ha a bagel teteje már kezd barnulni, fordítsuk át a másik oldalukra és folytassuk a sütést, amíg a másik fele is megbarnul és megsül a tészta közepe is.
A legjobb frissen, melegen. Vagy, ha már kihűlt, akkor vágjuk ketté, pirítsuk meg és kenjük meg krémsajttal. Egyébként pedig ízlésünk szerint ízesíthetjük, tölthetjük akármivel: szalámival, sajttal, zöldséggel, mogyoróvajkrémmel, lekvárral stb.
Jó főzőcskézést és jó étvágyat!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Reggeli amerikai módra
Egyéves floridai tartózkodásom alatt vált kedvenc reggelimmé a bagel.
2008.10.23.
A rovat további cikkei
Gesztenye: nemcsak nasi
Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)
2023.11.18. 13
A sokoldalú tök
Az ősz beköszöntével a boltok polcain megjelentek a különféle színű és méretű tökök, és jelen lesznek még jó ideig.
2023.10.19. 4
Gyógyító fűszerek
A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.
2023.9.30. 2
A sokoldalú málna
A málna a legfinomabb gyümölcsök egyike. Fogyasztható nyersen, de kiváló desszertalap is. (Receptekkel.)
2023.8.15. 2
Sütik váratlan vendégeknek
Ha már nincs annyi időnk, hogy szárazsüteményt gyúrjunk-sodorjunk-szaggassunk...
2023.8.2.
Ki nem hagyható zöldségek
Paprika, paradicsom – ha gyermekünk nyersen nem szereti, kínáljuk neki ételek hozzávalóiként.
2023.8.1.
Barátkozzunk meg a padlizsánnal!
Törökparadicsom vagy tojásgyümölcs néven is ismerhetjük ezt az egyik legfinomabb zöldségfélét. (Receptekkel)
2023.7.25.
A mozzarella „árnyalatai"
A mozzarella Olaszországból indult hódító útjára, mára a világ minden pontján kedvelt alapanyag, az otthoni és az éttermi konyhákon egyaránt.
2023.7.23.
Hűsítő nyári finomságok
Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.
2023.7.14. 12
A nyár illata
A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)
2023.7.10. 9
Nyári kerti parti
Nincs jobb annál, mint amikor egy dolgos hét után a megfáradt ember családi-baráti körben tölti el a pihenésre szánt hétvégét. (Receptekkel)
2023.7.7. 16