Csicsókakrémleves


Konkoly Zoltán  2023.1.20. 16:39

Csicsókakrémleves füstölt túróval és chipsszel.

Hozzávalók 4 főre: 1,5 l víz, 2 dl tejszín, 45 dkg csicsóka, 2 gerezd fokhagyma, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 db nagyobb krumpli, 5 dkg vaj, 2 ek. szűz napraforgóolaj, 10 dkg rögös túró, 2 ek. keményítő, só


Elkészítés

A csicsókát víz alatt kefével átdörzsöljük, és öt dekára valót félreteszünk chipsznek. A többit 5x5 mm-es kockákra szeleteljük. Ugyanezt tesszük a meghámozott burgonyával is. A vaj és egy evőkanál olaj keverékén megpároljuk az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát, majd beletesszük a csicsókát és a krumplit. Pár percig pirítjuk, majd felöntjük vízzel. Közepes hőfokon puhára főzzük. Közben elkészítjük a chipsszet és a füstölt túrót. A csicsókát zöldségszeletelővel leszeljük, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, sózzuk és megkenjük olajjal. Előmelegített sütőben 190 Celsius-fokon 8-10 percig sütjük. Vigyázni kell, mert gyorsan megég! A túrót szitába helyezzük és 20 percig füst alatt tartjuk. Ez történhet pl. alufóliával kibélelt fazékban is, fedő alatt, bükkfaforgácson. (Elhagyható művelet.) A levesünkhöz hozzáadjuk a tejszínt és botmixerrel pürésítjük. Sűrű szitán átpasszírozzuk, majd a vízzel kikevert keményítővel állandó keverés mellett 5-6 perc alatt besűrítjük. Ízlés szerint sózzuk. A tálaláshoz helyezzük a tányér aljára a túrót, kanalazzuk rá a forró levest, és szórjuk meg a chipsszel.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Keksztekercs

Csikmák Mónika

Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret.

2025.3.30.   


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2025.2.18.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2025.1.22.    13


Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2025.1.19.  1    20


Répatorta

Oriskó Erzsébet

Most próbálkozzunk meg ezzel az egyszerű, de finom recepttel!

2024.12.31.   


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2024.12.30.    5


Szilveszterezzünk!

Póda Erzsébet

A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.

2024.12.30.  1    16


Tippek a vitamindús ünnepi menühöz

A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!

2024.12.16.   


Jóság szelet

Csikmák Mónika

Ebben az időszakban elkel egy kis jóság... és egy nagy adag finomság.

2024.12.6.   


Novemberi örömök

Póda Erzsébet

November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!

2024.11.5.    21


Alma, a csodálatos

Faar Ida

Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)

2024.10.20.    35


Grillpartira

Bindics Imre

Mivel elérkezett a grillezős-sütögetős, laza kerti partik időszaka, az alábbiakban ötleteket kínálunk a grillezéshez.

2024.8.2.  1    5