Francia fűszeres fasírt


Busai Hajnalka Lilla  2015.7.23. 0:22

Dobjuk fel egy kicsit a talán unalmasnak tűnő fasírt receptjét!

Szereted a fasírtot, de már kissé unalmas a megszokott recept? Szeretnéd valamivel feldobni, de nem szeretnél órákat állni a konyhapult mellett? Ha ezekre igen a válasz, akkor itt az ideje, hogy kipróbáld a Provence-i francia fűszeres fasírtot!

Hozzávalók: 70 dkg darált pulykahús, 2 ek. vaj, 1 csomag (kb. 5-6 szál, ízlésünktől függően) nagyon apróra vágott újhagyma, 1 tk. só, 1 tk. őrölt bors, fél tk. Provence-i fűszerkeverék (ízléstől függően egy teljes teáskanállal is tehetünk bele), késhegynyi kakukkfű (legjobb a friss, de a szárított is jó), 1 egész tojás, 1,2 dl szitált liszt, 1 kiskanál pirospaprika, 1 db húsleveskocka


Elkészítés
A forró vajon pároljuk üvegesre a hagymát (vigyázva, hogy ne piruljon meg), majd tegyük a keverőtálba. Tegyük hozzá a darált húst, a fűszereket és a felvert tojást. Miután kézzel alaposan összedolgoztuk, formázzunk belőle kis, diónyi méretű golyókat. Ezeket forgassuk bele a pirospaprikával elkevert lisztbe, majd tegyük a hűtőbe pihenni 30 percre.
Olajozzunk ki egy tepsit, majd helyezzük el benne a golyókat úgy, hogy ne érjenek össze. 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben süssük aranybarnára. (Az idő attól is függ, milyen fajtájú sütőnk van – gáz, villany, légkeveréses, etc. Úgy a legkönnyebb, ha a színét figyeljük: ha már aranybarna és a panírja ropogós, akkor készült el.)
A kiszáradás elkerülése érdekében, 3 dl forró vízben oldjunk fel egy húsleveskockát, és ezzel időnként locsoljuk meg egy kicsit a fasírtokat.

Köret, tálalás
A legideálisabb vajas, petrezselymes újkrumplival, de hagyományos krumplipürével, illetve főtt rizzsel és tartármártással is megállja a helyét.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2026.4.6.    25


Böjt, húsvét

Póda Erzsébet

A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.

2026.3.31.    9


Keksztekercs

Csikmák Mónika

Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.

2026.3.30.   


Cékla, a szuperzöldség

Faar Ida

A céklát nem mindenki szereti, pedig egészséges, változatos módon készíthető el, és igenis finom. (Receptekkel)

2026.3.27.  1    31


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat. Ezeket hasznos számon tartani.

2026.3.23.    2


Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2026.2.9.  1    20


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2026.2.2.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2026.1.22.    13


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2025.12.30.    5


Receptek karácsonyra

Nagy Erika

Ötletek halételekre és karácsonyi süteményekre.

2025.12.18.    2


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2025.12.16.    10


Gasztronómiai karácsonyi ajándékok

A legszebb ajándék sokszor az, amibe egy kevés időt és figyelmet is belefőzünk. Újabb, ezúttal gasztronómiai tippjeink.

2025.12.5.