Gyorsan finomat
Az idő pénz, ezért mindenki örül, ha hamar megfő az étel.
Legalább is én így vagyok vele. Korán reggel főzök, ezért nem mellékes, mennyi időt töltök a konyhában. A wok nagyszerű segítség ebben. Íme egy gyorsan elkészíthető recept:
A csirkemellfilét vágjuk ujjnyi csíkokra, szórjuk meg étkezési keményítővel, és szójaszósszal. A wokban forrósítsunk fel két-három evőkanál olajat, tegyük bele a húst, és hirtelenisüssük ki. Adjunk hozzá csíkokra vágott sárgarépát, cukkínit, petrezselymet, karalábét, szójacsírát, és állandóan keverve pár percig pirítsuk. Két-három gerezd fokhagymával, valamint sóval és gyömbérrel ízesítjük. Rizzsel tálaljuk.
Ugye milyen egyszerű? Ráadásul még finom is.
Aki szereti a hagyományos ételeket, ne keseredjen, mert erre is alkalmas a wok. Ha rántott csirkére támad étvágyunk, wokban készítve, bő zsiradékban sütve sokkal finomabb, mint a hagyományos edényben.
Ha köretet is szeretnénk hozzá, akkor a wokot kenjük ki zsiradékkal, szórjuk meg ételízesítővel, őrölt köménnyel, és kevés sóval, s tegyük bele a hasábokra vagdalt burgonyát. Lefedve, és néha megkeverve készítsük, nagyszerű köret lesz az eredmény! Ha úgy érezzük, hogy lesülhet az ételünk, ne féljünk egy-két kanál vizet önteni alá.
Ha nincs kedvem bekapcsolni a sütőt, wokban „grillezem” a csirkét. A száraz edénybe szépen belerakom a feldarabolt húst, megszórom sóval, köménymaggal és ételízesítővel, éss vajdarabkákat szórok a tetejére. Lefedve párolom, majd mikor érzem, hogy kellemes illatok terjengnek a konyhában, megfordítom a csirkedarabokat. Addig sütöm, míg szép piros lesz – és persze puha, mint a vaj.
Jó étvágyat!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Új lendület a konyhában
Akar csatlakozni azok táborához, akik naponta használják a wokot?
2008.6.14.
A mindentudó wok
Alábbi írásunkban megismerkedhetünk e távol-keleti edény előnyeivel, melyben öröm főzni.
2005.4.18.
A rovat további cikkei
Böjt, húsvét
A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.
2025.4.17. 9
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2025.1.22. 13
Nincs farsang fánk nélkül
A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)
2025.1.19. 1 20
Szilveszter éjjelére
A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)
2024.12.30. 5
Szilveszterezzünk!
A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.
2024.12.30. 1 16
Tippek a vitamindús ünnepi menühöz
A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!
2024.12.16.