Különleges májpörkölt
Májpörkölt történelmi regényíró módra.
Hozzávalók (2-3 személyre):
50 dkg csirkemáj, 1 nagy fej hagyma, őrölt pirospaprika, só, fokhagymapor, 2 dl sör, 2 dl víz, bors, szójaszósz, őrölt gyömbér
Elkészítése:
A hagymát felkockázzuk, majd bő zsíron dinsztelni kezdjük. Rádobunk egy bátor kiskanál őrölt (édes) pirospaprikát, és jó öt percig kevergetjük, míg az alap jól össze nem áll – ezt a jellegzetes illatából tudhatjuk. A májat megmossuk (nem vágjuk fel), és rövid ideig pörköljük az alapon. Ha már kicsit megkapódott, jöhet a víz, ebből nem kell két deciliternél több. Egy púpos kiskanál só után ráöntjük a sört is (szintén két decit), majd ha felforrt, a következőképp fűszerezzük: két kiskanál fokhagymaport, pár szem borsot, két kiskanál őrölt gyömbért és egy – esetleg két – evőkanál szójaszószt keverünk össze benne. Alapos elkeverés után lefedjük, és apró lángon legfeljebb harminc percig főzzük. Rizzsel és savanyúsággal tálaljuk.
Olvasóinkban joggal merülhet fel a kérdés, vajon mi a különbség az egyszerű resztelt máj és a történelmi regényíró módjára készített májpörkölt között. Amint megkóstolják, tudni fogják!
Jó étvágyat és jó olvasást kívánok!
(A szerk.megj.: Ez a májpörkölt isteni finom!!! Mindenkinek ajánljuk, a Barátnő is megkóstolta :)
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Így varázsolj ünnepi lakomát!
Így varázsolj ünnepi lakomát a családi ünnepségre erőfeszítés nélkül: a tippeket és tanácsokat cikkünkben találod. A családi ünnepség a meghitt pillanatokról és az emlékekról szól. Egy jól megválasztott szolgáltatás rengeteget segíthet.
2026.8.13.
Így főznek Svájcban 3.
Sorozatunk harmadik, befejező, részében többek közt arról is szó lesz, hogy népszerűbb a főzővideók nézése, mint a receptolvasás, miként alakul a vegetáriánusok száma, és vajon férfidolognak számít-e a grillezés?
2026.7.31.
Egyszerű vendégváró: bruschetta
A bruschetta tökéletessége két tulajdonságában rejlik: percek alatt elkészíthető és nagyon-nagyon finom.
2026.7.8. 9
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2026.6.20.
Így főznek Svájcban 2.
Sorozatunk következő részében felfedjük, hogy Európa ékszerdobozában valós és kitalált receptszerzők is léteznek, és azt is, hogyan működnek a különböző férfi főzőklubok...
2026.6.18.
Így főznek Svájcban 1.
A főzés már rég nem számít asszonydolognak. Az éttermekben leginkább férfi szakácsok dolgoznak, de otthon is egyre több férfi készít ételt – persze, a legtöbben csak alkalomszerűen.
2026.6.8.
Epres boldogság
A gyümölcsök méltán népszerű királynőjét már az ókori Rómában is ismerték. (Receptekkel)
2026.5.25.
A tavasz vitaminbombái
Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)
2026.4.6. 25
Böjt, húsvét
A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.
2026.3.31. 9
Keksztekercs
Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.
2026.3.30.
