Leves, pizzaalap
Hétvégi ajánlatunk: olaszos ízek.
Gombakrémleves
Hozzávalók: 50 dkg csiperkegomba, 2 fej vöröshagyma, 1 liter erőleves, 2 ek vaj, 2,5 dl tejszín, worcester mártás, só, őrölt fehérbors.
Az összes gombából 40 dkg-t vágjunk négyrét, majd a felszeletelt vöröshagymával együtt pirítsuk meg a vajban. Ezután öntsük rá a levest és forraljuk fel, és főzzük 10 percig. Miután megfőtt, turmixoljuk pépesre és adjuk hozzá a tejszínt, majd főzzük még 5 percig. A maradék gombát szeleteljük fel és dobjuk a levesbe. Ízesítsük a fűszerekkel, majd forraljunk egyet rajta.
Olasz pizzatészta
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 25 g élesztő, 1,8 dl meleg víz, 1 ek olaj és só.
Az élesztőt belemorzsoljuk a vízbe, majd megkeverjük, hogy feloldódjon. A lisztet megsózzuk és ráöntjük az élesztős vizet. A masszát összedolgozzuk, és kelni hagyjuk (én beteszem a mikrohullámú sütőbe a legalacsonyabb fokozatra 10 percig, majd állni hagyom még 5 percet). Mikor megkelt a tészta, ráöntjük az egy evőkanálnyi olajat, és még jobban összedolgozzuk. Senkit ne tévesszen meg a mennyisége, mert kevésnek fog hatni, de éppen ez a lényeg. Ekkor elosztjuk a tésztát – attól függ, ki miben süti – és sodrófával szépen vékonyra sodorjuk. Az a jó, hogy nagyon vékonyra nyújtható, és a feltét fog dominálni majd, nem pedig a tészta. Miután belehelyeztük a formába, rakjuk rá a feltétet. 180 C-fokon fél óra alatt készen van, légkeveréses sütőben elég 20 perc is.
TIPP:
Ha igazi olaszos ízeket szeretnénk varázsolni az asztalra, ajánlatos venni minimum 2 fej fokhagymát és beletörni mind egy befőttes üvegbe, majd felönteni olajjal. Ez nagyon hosszú ideig eláll a hűtőben, és az olaj átveszi a fokhagyma ízét. Mikor a tésztát a formába tesszük, ezzel az olajjal kenjük meg, majd paradicsompüré-réteget húzzunk rá. Ha megvan, szárított (persze jobb a friss) bazsalikommal szórjuk meg, és már készen is van az alap. Ezt mindenki ízesítse, gazdagítsa, ahogy kedvére való.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Piment: édes, fűszeres bor
Forralt bor receptje II. Richárd király udvarából, amit a mostani munkahelyi összejövetelekre is elkészíthetünk.
2023.12.9. 16
Gesztenye: nemcsak nasi
Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)
2023.11.18. 13
A sokoldalú tök
Az ősz beköszöntével a boltok polcain megjelentek a különféle színű és méretű tökök, és jelen lesznek még jó ideig.
2023.10.19. 4
Gyógyító fűszerek
A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.
2023.9.30. 2
A sokoldalú málna
A málna a legfinomabb gyümölcsök egyike. Fogyasztható nyersen, de kiváló desszertalap is. (Receptekkel.)
2023.8.15. 2
Sütik váratlan vendégeknek
Ha már nincs annyi időnk, hogy szárazsüteményt gyúrjunk-sodorjunk-szaggassunk...
2023.8.2.
Ki nem hagyható zöldségek
Paprika, paradicsom – ha gyermekünk nyersen nem szereti, kínáljuk neki ételek hozzávalóiként.
2023.8.1.
Barátkozzunk meg a padlizsánnal!
Törökparadicsom vagy tojásgyümölcs néven is ismerhetjük ezt az egyik legfinomabb zöldségfélét. (Receptekkel)
2023.7.25.
A mozzarella „árnyalatai"
A mozzarella Olaszországból indult hódító útjára, mára a világ minden pontján kedvelt alapanyag, az otthoni és az éttermi konyhákon egyaránt.
2023.7.23.
Hűsítő nyári finomságok
Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.
2023.7.14. 12
A nyár illata
A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)
2023.7.10. 9
Nyári kerti parti
Nincs jobb annál, mint amikor egy dolgos hét után a megfáradt ember családi-baráti körben tölti el a pihenésre szánt hétvégét. (Receptekkel)
2023.7.7. 16