Párizsi csirkefalatkák zöldségsalátával


Bíró Szabolcs  2011.3.11. 5:47

Egy igazán ínycsiklandozó ebéd, üde ízekkel!

Hozzávalók (2 személyre): 1 csirke melle, 2-3 db paprika, 2-3 szem paradicsom, 10-15 db salátalevél, 1 pohár savanyú fehérjoghurt, kb. 10 dkg füstölt sajt
A panírhoz: 2 tojás, tej, simaliszt


A saláta elkészítése:

A paprikát, a paradicsomot és a salátát kis kockákra vágjuk, ugyanígy teszünk a sajttal is, majd mindezt alaposan összekeverjük. Ízlés szerint összekeverhetjük savanyú fehérjoghurttal, de ezt akár ki is hagyhatjuk a salátából.

A csirkefalatkák elkészítése:

A húst fél hüvelykujjnyi kockákra vágjuk, enyhén sózzuk. Egy közepes tálba felverünk két tojást, hozzáöntünk egy kevés tejet, és nagyjából 5-6 evőkanál liszttel simára keverjük (akkor jó, ha valamivel sűrűbb, mint a palacsintatészta, de a nokedlitésztánál még folyékonyabb). Ebbe mártogatjuk a felszeletelt csirkemellet, majd ha jól átforgattuk benne a kockákat, forró olajon kis falatkákat sütünk belőlük.

Jó étvágyat kívánunk!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Egyszerű vendégváró: bruschetta

Palkó Emese

A bruschetta tökéletessége két tulajdonságában rejlik: percek alatt elkészíthető és nagyon-nagyon finom.

2026.7.8.    9


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2026.6.20.   


Így főznek Svájcban 2.

Jády Mónika

Sorozatunk következő részében felfedjük, hogy Európa ékszerdobozában valós és kitalált receptszerzők is léteznek, és azt is, hogyan működnek a különböző férfi főzőklubok...

2026.6.18.   


Így főznek Svájcban 1.

Jády Mónika

A főzés már rég nem számít asszonydolognak. Az éttermekben leginkább férfi szakácsok dolgoznak, de otthon is egyre több férfi készít ételt – persze, a legtöbben csak alkalomszerűen.

2026.6.8.   


Epres boldogság

Faar Ida

A gyümölcsök méltán népszerű királynőjét már az ókori Rómában is ismerték. (Receptekkel)

2026.5.25.   


Villámgyors gulyásleves

Konkoly Zoltán

Amelynek elkészítéséhez nem kell több mint harminc perc...

2026.5.14.   


Akár süteménynek is jó

Faar Ida

Sokak szerint a sárgarépa nem is rendes zöldség... (Receptekkel)

2026.5.9.    3


A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2026.4.6.    25


Böjt, húsvét

Póda Erzsébet

A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.

2026.3.31.    9


Keksztekercs

Csikmák Mónika

Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.

2026.3.30.   


Cékla, a szuperzöldség

Faar Ida

A céklát nem mindenki szereti, pedig egészséges, változatos módon készíthető el, és igenis finom. (Receptekkel)

2026.3.27.  1    31


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat. Ezeket hasznos számon tartani.

2026.3.23.    2