Rántottás kenő


Bíró Szabolcs  2007.11.9. 22:35

Az alább bemutatásra kerülő recept egészen egyszerű…

… bárki által elkészíthető, mégis ínycsiklandozóan ízletes kenő, melyet reggeli és vacsora gyanánt is tálalhatunk.

Hozzávalók: tetszés szerinti mennyiségű tojás, vaj (esetleg margarin), olaj, mustár, vörös hagyma, piros arany, só, őrölt bors.
A tálaláshoz: pirítós és zöldségek (paprika, paradicsom, retek, lilahagyma stb.).


Először is készítsünk egy standard vajas rántottát: ehhez a recepthez lehetőleg süssük keményre a tojást, majd ha kész van, hagyjuk egészen kihűlni. Amíg a rántotta megdermed, vágjuk a hagymát apró kockákra, ezután egy nagyobb tálban keverjük össze a tojással. Ízlés szerint keverjünk hozzá vajat vagy margarint (akár mindkettőt is), és adagoljunk hozzá pár evőkanálnyi mustárt. Alaposan keverjük össze, majd jöhet a Piros Arany (épp csak az íze és egy kis szín miatt), végül a fűszer: só és őrölt bors.

A kész masszát tegyük a hűtőbe, közben készítsük el a pirítósokat, hiszen azokon érvényesül kenőnk igazán. A ropogós pirítósokat rendezzük körbe egy tálon. A tál közepét sem hagyjuk üresen: cikkekre vágott paradicsommal, felcsíkozott paprikával, petrezselyemzöldjével és egyéb zöldségekkel tehetjük színesebbé (na meg finomabbá, üdébbé)!

Most vegyük ki a hűtőből a kész kenőt, és kiskanállal, óvatosan adagoljunk minden egyes szelet pirítósra valamennyit. A kész tál még jobban mutat, ha középre helyezünk egy főtt tojást, és csöppentünk rá egy golyóbis Piros Aranyat.

Jó étvágyat kívánok!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Nyári kerti parti

Faar Ida

Még tart a nyár, az esti kerti partik ideje! Nincs jobb annál, mint amikor az ember kellemes családi vagy baráti körben tölti el a pihenésre szánt hétvégét. (Receptekkel)

2025.8.12.    16


Ki nem hagyható zöldségek

Faar Ida

Paprika, paradicsom – ha gyermekünk nyersen nem szereti, kínáljuk neki ételek hozzávalóiként.

2025.7.26.   


A nyár illata

Faar Ida

A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)

2025.7.1.    9


Böjt, húsvét

Póda Erzsébet

A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.

2025.4.17.    9


Keksztekercs

Csikmák Mónika

Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret.

2025.3.30.   


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2025.2.18.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2025.1.22.    13


Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2025.1.19.  1    20


Répatorta

Oriskó Erzsébet

Most próbálkozzunk meg ezzel az egyszerű, de finom recepttel!

2024.12.31.   


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2024.12.30.    5


Szilveszterezzünk!

Póda Erzsébet

A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.

2024.12.30.  1    16


Tippek a vitamindús ünnepi menühöz

A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!

2024.12.16.