Receptek karácsonyra


Nagy Erika  2010.12.18. 6:13

Ötletek halételekre és karácsonyi süteményekre.

Metélőhagymás halfilé kapribogyóval

Hozzávalók (4 személyre): 4 szelet szép halfilé, só, őrölt bors, 2 db citrom, kevés olívaolaj, két evőkanál kapribogyó, 1 csokor metélőhagyma, 10 dkg vajbab

A halszeleteket megsózzuk, és a citromlével meglocsoljuk. A felforrósított serpenyőben mindkét oldalán átsütjük. Óvatosan fordítsuk meg, hogy ne törjenek ketté. Mikor már majdnem kész, megszórjuk borssal, kapribogyóval és az előzőleg megpárolt vajbabbal. Rázogatva nagyon rövid ideig pároljuk nagy láng felett. A tetejére finomra vágott metélőhagymát szórunk, és pár karika citromot teszünk. Petrezselymes burgonyával tálaljuk.

Rácponty

Hozzávalók (4 személyre): 1,5 kg-os ponty, 20 dkg füstölt szalonna, 2 dl olaj, paradicsom, paprika (ha nincs, lehet lecsó is), só, pirospaprika, 3 dl tejföl, 1 kg burgonya

A halat bevagdossuk, a vágásokba szalonna darabot szúrunk, s olajjal kikent sütőtálba tesszük. Körberakjuk karikára vágott, főtt burgonyával, paprika és paradicsom szeletekkel. A sütőt előmelegítjük, és kb. fél órán keresztül sütjük a halat, ezután megszórjuk pirospaprikával, leöntjük a tejföllel és ropogósra sütjük.

Almás kalács szentestére

Hozzávalók (4 személyre): 23 dkg cukor, 8 dkg búzadara, 4 tojás, 30 dkg reszelt alma, 3 dkg kakaó, késhegynyi sütőpor, őrölt fahéj, fél citrom leve

A meghámozott almát lereszeljük, meglocsoljuk a citrom levével, és kb. 20 percig pihentetjük. A 4 tojást szétválasztjuk, a sárgákat sűrűre keverjük a cukorral és a kakaóval, majd összekeverjük a reszelt almával és a kemény habbá vert tojásfehérjével. Hozzáadjuk a búzadarával elkevert sütőport. A sütőlapot kikenjük vajjal, majd lisztezzük, s beleöntjük a masszát. Forró sütőben addig sütjük, amíg a tészta felemelkedik, ezután visszaveszünk egy kicsit a hőből. A tésztát zsemleszínűre sütjük, ha kihűlt porcukorral hintjük, és kockákra vágjuk.

Illatos karácsonyi pogácsa

Hozzávalók (4 személyre): 55 dkg porcukor, 70 dkg liszt, 3 tojás, ánizs, reszelt citromhéj, őrölt fahéj, 1 dkg szalalkáli, 1 tojás a kenéshez
A glazúrhoz: 15 dkg porcukor, 4 tojásfehérje


1,5 dl forró vízben feloldjuk a cukrot, s ha kihűlt, ánizzsal, fahéjjal és citromhéjjal ízesítjük. Hozzáadjuk a lisztet, a szalalkálit és a tojásokat. Simára dolgozzuk, letakarjuk, és 5-6 órán át pihentetjük. Újra összegyúrjuk, ezután kinyújtjuk, és tetszés szerinti formákkal kiszúrjuk. Olajjal kikent tepsibe rakjuk, kisütjük, majd megkenjük a glazúrral (a tojásfehérjét simára keverjük a cukorral).



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Kulináris segédek

Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.

2024.3.4.   


Saláták

Faar Ida

Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)

2024.2.22.    18


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2024.1.11.    13


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2024.1.10.    13


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.

2024.1.7.    2


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2023.12.31.    5


Szilveszterezzünk!

Póda Erzsébet

A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.

2023.12.28.  1    16


Szilveszterre elkészül

R. Bálint Renáta

Alábbi receptjeinket mindazoknak ajánljuk, akik otthon szilvesztereznek.

2023.12.28.    6


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2023.12.15.    10


Piment: édes, fűszeres bor

Busai Hajnalka Lilla

Forralt bor receptje II. Richárd király udvarából, amit a mostani munkahelyi összejövetelekre is elkészíthetünk.

2023.12.9.    16


Gesztenye: nemcsak nasi

Faar Ida

Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)

2023.11.18.    13


A sokoldalú tök

Jády Mónika

Az ősz beköszöntével a boltok polcain megjelentek a különféle színű és méretű tökök, és jelen lesznek még jó ideig.

2023.10.19.    4