Rizottó a tenger gyümölcseiből
Mediterrán hangulatú ebéd a nyárias napokra.
Hozzávalók (4 személyre): 250 gramm tenger gyümölcsei koktél (általában a következőket tartalmazza: rák, polip, tintahal, kagyló), 1 bögre rizs, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 2 paradicsom, kb. 3 dl húsleves vagy erőleves (ha nincs, egy 3 dl-es bögrében forraljunk le és keverjünk el egy erőleveskockát), 2-3 dl száraz fehérbor, egyed kávéskanál szárított (vagy friss) bazsalikom, só és bors ízlés szerint.
Elkészítése:
Aprítsuk fel a vöröshagymát, a fokhagymát és a paradicsomot, és tisztítsuk meg a rizst. Egy nagyobb serpenyőben forraljunk olajat, szórjuk rá a vörös- és a fokhagymát, majd ha kicsit megüvegesedtek, dobjuk rá a rizst.
Pár percig forgassuk, kevergessük, pirítsuk, majd ha már úgy érezzük, jöhetnek a fűszerek: só, bors, bazsalikom. Erre dobjuk rá a felaprított paradicsomot, majd öntsük le a húslevessel. Alaposan keverjük át, nehogy a rizs letapadjon! Már most hozzáadhatunk egy-másfél deciliter bort, és az egészet jól keverjük át. Rendezzük el a rizst egyenletesen, majd takarjuk le, és fedő alatt pároljuk 15-20 percen keresztül.
Ha már megpuhult, adjuk hozzá a tenger gyümölcsei koktélt, és beleönthetjük a maradék fehérbort (újabb egy-másfél decilitert). Kavargassuk át, pár percre akár le is takarhatjuk, hadd párolódjon, puhuljon még. Ha a rizs eléggé megpuhult és az ízek alaposan összeálltak, a rizottónk elkészült.
Friss zöldségekkel, salátával tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Hűsítő nyári finomságok
Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.
2024.7.19. 12
A nyár illata
A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)
2024.7.1. 9
A tavasz vitaminbombái
Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)
2024.4.9. 25
Kulináris segédek
Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.
2024.3.4.
Saláták
Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)
2024.2.22. 18
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2024.1.11. 13
Gyógyító fűszerek
A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.
2024.1.7. 2
Szilveszter éjjelére
A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)
2023.12.31. 5
Szilveszterezzünk!
A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.
2023.12.28. 1 16
Szilveszterre elkészül
Alábbi receptjeinket mindazoknak ajánljuk, akik otthon szilvesztereznek.
2023.12.28. 6
Az ünnep favoritja: a mézeskalács
Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.
2023.12.15. 10