Tanulás és evés


  2021.9.16. 22:00

Az iskolakezdés első izgalmai után érdemes átgondolni, hogyan alakítsuk ki gyermekünk egészséges étkezését és aktív sportolását. (Recepttel)

A tanulás mellett az étkezés is kulcsfontosságú

A nyári szünetben a legtöbben lazábban éltek, több édességet ettek, kevesebb aktív sportot iktattak be, és ez kihatott a gyerekekre is. A nemrég indult új tanév jó apropó arra, hogy változtassunk!


Az iskolakezdés első izgalmai után érdemes megállni egy pillanatra, és átgondolni, hogy a nyári lazaság után a tanulás mellett hogyan alakítjuk ki gyermekünk egészséges étkezését és aktív sportolását. Bár a szülőktől még több figyelmet igényel, hosszú távon nagyon is megtérül.

„Hatalmas a család felelőssége, muszáj nagyobb hangsúlyt fektetni az iskolások sportolására és étkezésére. Sajnos a legtöbb gyerek rengeteg édességet, chipset eszik és mozgásszegény életet él. A példamutatás a legcélravezetőbb, ugyanis ha a gyerek azt látja, hogy a szülők aktívak és figyelnek az étkezésükre, akkor számukra ez lesz a minta, amit később is követni fognak. Persze köztudott, hogy a legtöbb szülő végtelenül leterhelt a napi hajtás miatt, de az egész család érdekében át kell gondolni és változtatni az eddigi szokásokon, hiszen az mindenkire pozitív hatással lesz”- mondja Czanik Balázs fitneszedző.

Sajnos minden felmérésből kiderül, hogy hazánkban az elhízás népbetegség, és ez nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is érinti, ugyanis a fiatalok egynegyede túlsúlyos. A gyerekkorban kialakított étkezési és sportolási szokások kulcsfontosságúak, hiszen ha a gyerekek iskolásként hozzászoknak őket az egészséges, aktív életmódhoz, nagy valószínűséggel felnőttként is követni fogják azt. Ezzel szemben a 8-14 éves túlsúlyosok nagy százaléka később sem tud megküzdeni a plusz kilókkal.

„Hatalmas előrelépést jelent, ha sok zöldség és gyümölcs kerül az asztalra, a finomított szénhidrátokat pedig mellőzik. Édesítőként például lehet steviát vagy eritritet használni cukor helyett, a fehér liszt helyett pedig teljes kiőrlésű lisztet. A saját receptkönyveimből rengeteg egészséges étel elkészíthető, és sok klasszikus finomság alternatív változata is megtalálható; ezeket szívesen fogyasztják a gyerekek és a szervezetüknek is jót tesz. Ráadásul a jól felépített étkezés a gyerekek iskolai teljesítményére is kedvező hatással lesz” – tette hozzá Czanik Balázs.

Alacsony szénhidráttartalmú finomság Czanik Balázstól


Kakaós csiga



Hozzávalók a tésztához: 22,5 dkg D-Life csökkentett szénhidráttartalmú sütőkeverék, fél csomag sütőpor, 25 dkg túró, fél dl kókusztej, 5 ek. kókuszolaj, 4 dkg eritrit, 1 csipet D-life himalájasó, 1 tk. citromlé, 1 citrom reszelt héja
Hozzávalók a töltelékhez: 1 dkg puha vaj, 5 dkg eritrit, 1,5 dkg holland kakaópor

Elkészítés: a sütőt előmelegítjük 175°C-ra légkeveréses módban. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral. A D-life csökkentett szénhidráttartalmú sütőkeveréket tálba tesszük, hozzáadjuk a sütőport, és egy villával elkeverjük. Ha darabos túrónk van, egy botmixerrel vagy villával alaposan összetörjük. Elkeverjük a tejjel, olajjal, édesítőszerrel, sóval, citromlével és -héjjal. A lisztet hozzáadjuk a túrós keverékhez, és kézzel alaposan összedolgozzuk. Egy enyhén lisztezett deszkán kb. 24×35 cm-esre nyújtjuk a tésztát. Megkenjük a puha vajjal, és megszórjuk az eritrit és kakaópor keverékével. A tölteléket kicsit rányomkodjuk a tésztára. 24 egyenlő csíkra vágjuk (a rövidebb oldalát osztjuk fel 1 centinként, és ennek mentén vágunk hosszában csíkokat), és feltekerjük őket, majd az előkészített tepsire sorakoztatjuk a mini kakaós csigákat. Előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2023.4.9.    25


Répatorta

Oriskó Erzsébet

Most próbálkozzunk meg ezzel az egyszerű, de finom recepttel.

2023.2.1.   


Csicsókakrémleves

Konkoly Zoltán

Csicsókakrémleves füstölt túróval és chipsszel.

2023.1.20.   


Csodálatos gyümölcsünk: az alma

Faar Ida

Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)

2023.1.20.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2023.1.11.    13


Szilveszteri vendégváró egytálételek

Nagy Erika

Előre is elkészíthetők, és biztos sikert aratunk velük!

2022.12.28.    6


Karácsonyi aprósütemények

Faar Ida

Kicsik, finomak, sokáig eltarthatók...

2022.12.15.    5


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2022.12.14.    10


A jótékony étcsokoládé

Joó Fruzsina

Már régóta tartják az étcsokoládét az egyik legősibb gyógyszernek.

2022.12.7.    21


Babot vegyenek!

Faar Ida

Készíthető belőle leves, saláta, főzelék, édesség, püré, gulyás, de még pogácsa is.

2022.11.20.    7


Gesztenye: nemcsak nasi

Faar Ida

Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)

2022.11.18.    13


Novemberi örömök

Póda Erzsébet

November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!

2022.11.5.    21