Vajdasági karácsonyi receptek
A következő ételekkel készülnek Vajdaságban az ünnepekre.
Vajdaságban a délelőtti menü tejszínes bableves és máglyarakás, délben halászlé, este pedig jöhet a pulyka, töltött káposzta (szárma). Ezek a receptek szinte állandósultak, és nem is nagyon változtatunk rajtuk már évtizedek óta.
Tejszínes bableves
Hozzávalók: bab (én általában úgy mérem ki, hogy ahányan vagyunk, annyi marék babot áztatok be előző este), tejszín, babérlevél, hagyma, fűszerek.
A babot addig főzzük, míg megpuhul, majd egy kis rántást teszünk rá, de csak vízzel készítjük, mert semmi zsiradékot még a délelőtt folyamán nem fogyasztunk. Végül hozzáadjuk a tejszínt. Nagyon finom, tápláló leves.
Máglyarakás, ahogy én készítem
Hozzávalók: kalács-kifli, baracklekvár, 5 dl tej, darált dió, és darált mák.
A habhoz: 7 dkg cukor, 5 tojás fehérje
Először kivajazunk egy tepsit, majd félretesszük. A kalácsot apró szeletekre vágjuk, majd egy tálba tesszük a szeleteket. Ráöntjük a tejet, és egy fakanállal óvatosan átforgatjuk a tejben, hogy ne törjön össze, majd hagyjuk állni, míg teljesen fel nem szívja a kalács a folyadékot. A keveréket egyenletesen eloszlatjuk a kivajazott tepsiben, és finoman lenyomkodjuk. Majd megkenjük tetszés szerinti lekvárral, meghintjük a darát mákkal, újabb réteget teszünk rá, erre pedig már dió kerül.
Végül a elkészítjük a tojáshabot. A tojásfehérjéket a cukorral és egy fél csipet sóval kemény habbá verjük. A kész habhoz egy fakanál segítségével, laza mozdulatokkal, hozzákeverjük a maradék baracklekvárt úgy, hogy csíkos maradjon a hab. A habot eloszlatjuk a keverék tetején, feltüskézzük, porcukorral meghintjük, és 170 Celsius fokon, kb. 10 perc alatt készre sütjük. Így egyben elkészül a mákos gubánk és a diós gubánk is.
Vajdasági halászlé
Hozzávalók: 1 kg ponty, 2 db vöröshagyma, 2 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 1-2 evőkanál pirospaprikapor (édes), ízlés szerint só és egyéb fűszerek, tejszín
Mi ki szoktuk filézni, így finomabb, és nem marad annyi apró szálka. A hozzávalókat egy fazék vízbe tesszük, és lassú lángon, egy órán át főzzük. Amikor már majdnem kész (ha finom halászlét akarunk kapni), a hal ikráit összetörjük, és tejszínnel kikeverjük, majd a halászlébe öntjük, és tovább már nem forraljuk.
Karácsonyi pulyka majonézes almával
Tetszés szerinti nagyságú pulykát választunk. Felszeleteljük, és megtűzdeljük fokhagymával, majd egy éjszakára a következő pácba tesszük: mustárt, fokhagymát, olívaolajat, ételízesítőt, erős paprikát összekeverünk, és megkenjük vele a pulykadarabokat.
Másnap tepsibe tesszük, ráöntjük a páclét, és alufólia vagy sütőfólia alatt puhára pároljuk. Amikor megpuhult, a fóliát levéve, pirosra sütjük.
Majonézes almasaláta a pulykához
Hozzávalók: egy nagyobb savanyú alma, 2 közepes nagyságú ecetes uborka, két marék lencse, 2-2 dl majonéz és tejföl, 3 evőkanál száraz fehérbor, só és csipetnyi cukor, őrölt fehér bors
A majonézbe belekeverjük a tejfölt, a bort, a citromlevet, a sót, az őrölt fehér borsot és a megmosott, előre megfőzött lencsét. Kevés cukorral ízesítjük. Almareszelőn lereszeljük az ecetes uborkát és a megmosott, kicsumázott héjas almát, majd az uborkával együtt beleforgatjuk a mártásba. Jól átkeverjük, és lefedve a hűtőszekrénybe tesszük. 1-2 órai érlelés után pirított, kenyérszelekkel a pulyka mellé tálaljuk.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Tippek a vitamindús ünnepi menühöz
A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!
2024.12.16.
Novemberi örömök
November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!
2024.11.5. 21
Alma, a csodálatos
Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)
2024.10.20. 35
Grillpartira
Mivel elérkezett a grillezős-sütögetős, laza kerti partik időszaka, az alábbiakban ötleteket kínálunk a grillezéshez.
2024.8.2. 1 5
Hűsítő nyári finomságok
Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.
2024.7.19. 12
A nyár illata
A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)
2024.7.1. 9
A tavasz vitaminbombái
Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)
2024.4.9. 25
Kulináris segédek
Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.
2024.3.4.
Saláták
Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)
2024.2.22. 18
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2024.1.11. 13