Zsámiska és bogárcsa
Anyai nagymamám két egyedi receptje.
Zsámiska – borzovai paraszti étel
Hozzávalók: 2-3 szem közepes nagyságú krumpli, daraliszt (amennyit a tészta megkíván), 30 dkg tehéntúró, fél kocka vaj (ízlés szerint)
A kockára vágott krumplit kevés csipetnyi sóval ízesített vízben fedő alatt puhára főzzük. Miután megfőtt, leöntjük róla a vizet, és krumplitörővel simára törjük, majd annyi grízes lisztet teszünk bele, hogy magába szívja a vizet, és gyenge, mégis kezelhető tésztát kapjunk. Fakanál és kanál segítségével apró galuskákat szaggatunk a tésztából, és olvasztott vajjal meglocsoljuk.
A meglocsolt galuskákat egy tányérba vagy tálba, egymás mellé lerakjuk, majd egy réteg tehéntúróval megszórjuk. Ízlés szerint sózzuk. Egy személy számára két réteget teszünk, és a tetejét meglocsoljuk olvasztott vajjal.
Tepertős bogárcsa (pogácsa)
Hozzávalók: fél kg simaliszt, 30 dkg tepertő, 1 zacskó sütőpor, só – ízlés szerint, 1 tojás, és annyi savanyu tejföl, amennyit a tészta „kér”, hogy jól sikálható (nyújtható) legyen.
A tepertőt ledaráljuk, összegyúrjuk a hozzávalókkal, úgy, hogy sima és nyújtható tésztát kapjunk. Lisztezett gyúródeszkán kb. 1 cm vastagra sikáljuk (sodorjuk), majd 2 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval (használhatunk lisztezett poharat is) kiszaggatjuk. Késsel finoman „hálómintát” vagdosunk a pogácsák tetejére, és két kezünkkel még egy kicsit formálhatjuk. A bogárcsák tetejét megkenjük felvert tojással, majd sütőben 180 Celsius fokon pirosa sütjük.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
A tavasz vitaminbombái
Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)
2026.4.6. 25
Böjt, húsvét
A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.
2026.3.31. 9
Keksztekercs
Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.
2026.3.30.
Cékla, a szuperzöldség
A céklát nem mindenki szereti, pedig egészséges, változatos módon készíthető el, és igenis finom. (Receptekkel)
2026.3.27. 1 31
Gyógyító fűszerek
A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat. Ezeket hasznos számon tartani.
2026.3.23. 2
Nincs farsang fánk nélkül
A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)
2026.2.9. 1 20
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2026.1.22. 13
Szilveszter éjjelére
A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)
2025.12.30. 5
Az ünnep favoritja: a mézeskalács
Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.
2025.12.16. 10
Gasztronómiai karácsonyi ajándékok
A legszebb ajándék sokszor az, amibe egy kevés időt és figyelmet is belefőzünk. Újabb, ezúttal gasztronómiai tippjeink.
2025.12.5.
