Önelfogadás


Puha Andrea  2011.3.16. 6:19

Gyűrögetem a pólóm ujját, megszokott mozdulattal az ujjaim közé vonom az anyagot, mintha fáznék, pedig melegem van.

Huszonöt fok körül jár.
Körülöttem mindenki ujjatlanban flangál, arcuk üde és friss, hajukon átszalad a nyári szellő. Vihorásznak, élvezik a nyarat. Én meg lassan hőgutát kapok. Kiver a víz, legszívesebben letépném magamról a hosszú ujjú felsőt. Mégsem teszem.


Gyerekkoromban még azt hittem, átlagos vagyok. Akkor még semmi bajom nem volt magammal: szerettem a hajam, szerettem élni, úgy éreztem, úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Szerettem a kicsit kisebb, véznább bal kezem. Csak alapiskolában kezdtem előbb észrevenni, hogy más, majd nem is utálni kezdtem, inkább csak szerettem volna leakasztani, eldobni jó messzire. Szégyelltem.

Gyűlöltem a rászegeződő tekinteteket, a szemekben lapuló sajnálkozást, néha döbbenetet, meglepődést. Takargatni kezdtem. Nem játszottam activityt, mert féltem, hogy mutogatni kell. Nem biliárdoztam, mert nem tudtam úgy tartani a dákót, mint a normálisak. Nem csocsóztam, mert ahhoz is két kéz kellett. Pedig imádtam játszani, és tudtam is. Csak máshogy. De nem akartam újra azokat az arcokat és tekinteteket látni, amelyeket már annyiszor láttam.

Emlékszem, nem tudtam kenyeret vágni. Mindig más szelt helyettem. Aztán egyszer nem volt ki vágjon, én meg éhes voltam. Jobb kezembe fogtam a kést, bal könyökömmel lefogtam a kenyeret. Öt perc után ott hevert előttem életem első szelet kenyere. Egyik fele vékony volt, mint a papír, majd átszakadt, a másik fele olyan vastag volt, hogy alig bírtam átharapni. De az én első szelet kenyerem volt!

Egy nyári este Csillebércen ültem a szabad ég alatt. Tizenhat éves voltam. Különösen érzékeny hangulatban leledztem, erőt vett rajtam a fáradtság. Laci, aki ott ült mellettem, és sok dolgot tanított nekem az előtte levő hetekben, kezébe vette a bal kezem. Szétnyitotta a tenyerem, behajlítgatta az ujjaim. Furcsa érzés volt. Emberi. Mintha előtte nem lettem volna az. Talán akkor először gondoltam a kezemre úgy, hogy az az enyém. Talán akkor először nem szégyelltem.

Szándékosan olyan feladatokat vállaltam, amihez két kézre volt szükség. Ha cipekedni kellett, cipekedtem, jöhetett bármi. Poharak, tányérok, székek, asztalok, mikrók. Egy csomó mozgástechnikát fejlesztettem ki, hogy másfél kézzel oldjam meg azt, amit más kettővel. Ha segíteni akartak, visszautasítottam, hacsak tényleg nem bírtam egyedül. Aztán, ha ránéztem lehorzsolt, sajogó karomra, tisztelettel néztem.

Aztán eljött az az idő is, mikor én is rövid ujjúban flangáltam nyáron és felszabadultan. Csak néha- néha érzek pici görcsöt, ha átszalad a karomon egy érdeklődő tekintet, de aztán az is elmúlik. Mert ez is én vagyok. És aki ezt nem tudja elfogadni, nem baj. Lesz más, aki elfogadja.



Hozzászólások

violka, 16. 03. 2011 13:21:41
Az irasod gyonyoru!!!! En ezt mind ateltem veled,ugyanugy ereztem a kivancsi pillantasokat,feltettelek,ateltem erzeseidet,ugyanugy fajt nekem is minden mint neked.De buszkek vagyunk rad,igen buszkek mert azt csak mi tudjuk,hogy mennyi munka,szorgalom es kitartas kellett ahhoz,hogy most ilyen legy,amilyen vagy. :)
Huszár Ági, 17. 03. 2011 11:36:20 :)
Andi, ez nagyon természetes hangulatú és közvetlen írás! Tetszett és köszönöm az élményt! Ági
Pandi, 20. 03. 2011 12:35:10
Tudom Anyu és köszönöm.:) Ági, örülök, hogy tetszett és átjött.:)
@


A rovat további cikkei

Nemsokára

Puha Andrea

Az ajtónyitásnak van valamije, hangja, amit az ember észrevesz...

2013.6.28.   


Hangmás

Juhász Fanni

A hallássérült gyerekek sok esetben másnak érezhetik magukat egészséges társaikkal szemben. (Videóval)

2013.2.19.   


Látni a hangokat

Juhász Fanni

Milyen érzés látni a hangokat? Nézni a dallamokat? (Videóval)

2013.2.6.   


Ismétlés

Puha Andrea

Azt mondják, a történelem ismétli önmagát. Vannak helyek, ahol az emberrel megesnek ugyanazok a dolgok.

2012.9.21.   


Csonttörés szimfónia

Puha Andrea

Amikor már minden másként ropog.

2012.9.13.  2    6


Kint meg bent

Puha Andrea

Valami annyira furcsa volt. Több zaj, kevesebb zaj. Több zaj, kevesebb zaj.

2012.9.5.  1   


A dugó

Puha Andrea

Este volt, és fűszeres füst terítette be az udvart.

2012.8.28.   


A döntés

Puha Andrea

Két hét próbahordás után ismét a fül-orr-gégészeten ültem, és patthelyzet volt.

2012.8.21.  2    8


Új hangok

Puha Andrea

Apu hangja olyan, mint egy medvéé, mondtam, pedig sose hallottam még igazi medvét brummogni.

2012.8.8.  1   


Semmi

Puha Andrea

Látom, hogy beszél, mozog a szája, és mikor felém néz, azt mondja: semmi.

2012.7.9.    4


Dilemma

Puha Andrea

„Mellékesen megjegyezném...” Törlés. Fejcsóválás. Homlokdörzsölés. „Egyébként hallássérült vagyok."

2012.3.14.  1    13


Zajdallam

Puha Andrea

Meghallják, rezzentem össze ijedten, mikor leraktam a talpam a szőnyegre.

2011.12.26.