Azt tanácsolom…


Nagy Erika  2010.10.20. 8:16

Azon gondolkodom, mi késztet egy fiatal lányt arra, hogy egy fiú miatt annyira magába roskadjon, hogy rossz ránézni.

Azon gondolkodom, mi késztet egy fiatal lányt arra, hogy egy fiú miatt annyira magába roskadjon, hogy rossz ránézni. Hónapok óta csak fogy, nem eszik, sir, annyit, hogy néha már nem értem, honnan az utánpótlás.

Nemrég egy rendezvényen megismertem egy fiatal lányt, aki hatalmasat csalódott barátjában, s azóta nem tud hinni senkinek. A srác rosszul bánt vele, kezet is emelt rá, nem is egyszer. A lánynak most én lettem a pszichológusa, lelki szemetes ládája. Nehéz a dolgom, mert nem lehet olyat mondani neki, ami megszívlel. Van értelme a jó tanácsnak? Eddig azt hittem, azt tapasztaltam. Hiába a szöveg, hogy ne csüggedjen, eljön majd az igazi, nem hallgat a szép szóra. Fiatal, csinos, értelmes emberke, és bezárkózott a saját bejáratú kis világába.

Emlékszem, amikor fiatal voltam, jó volt beszélgetni, tanácsot kapni. Nem mondom, hogy mindig megszívleltem, de gondolkodtam és szelektáltam. Számtalan esetben remek problémamegoldó dolgok születtek. Nem szabad csökönyösnek lenni, nem szabad húsz évesen azt hajtogatni, „én már sohasem leszek szerelmes”. Dehogynem, nem is egyszer. A sebeket nem nyaldosni kell, mert akkor csak felszakadnak, annál inkább keresni kell a megoldást. És érdemes is. Az élet nem áll meg egy-egy kudarcnál, csalódásnál. Annyi minden van, ami kizökkentheti az embert a mélabúból! Színház, mozi, kávéházi csevely, kirándulás, tanulás…

Csak meg kell találni. De ha nem keressük az utat, sohasem találjuk…



Hozzászólások

zazu, 20. 10. 2010 22:00:57
Egyetertek!
@


Kapcsolódó cikkek

Tanácsra várva

Póda Erzsébet

Mindenki más mindig jobban tudja, nekünk mit kéne tennünk.

2021.2.28.    4


Tanácsból is megárt a sok

Puha Andrea

Morgás, dacosan megfeszülő száj, kutató szemek. Valahogyan így láttam anyut aznap, mikor elvittek Budapestre.

2010.11.1.  2    6


Füst

Madarász Ildikó

Most rágyújtanék! Pöfékelnék, jó nagy slukkokat szívnék...

2010.10.28.   


Rossz tanácsadó

Halász Kata

A legrosszabb tanácsokat mindig kizárólag saját magamtól kaptam.

2010.10.22.    5


A tanácsadás tudománya

Kabók Zita

Gondoljunk csak bele: ha valaki helyett egyszer döntést hozunk, állandóan ránk fog hagyatkozni!

2010.10.21.   


Don´t stress!

Csepy Enikő

Avagy: mit érnek a tanácsok érettségi előtt?

2010.10.19.    1

A rovat további cikkei

Párterápia – online

Jády Mónika

Az embernek sokszor, sokféle tanácsra van szüksége:

2010.10.14.   


Határozatlanság

Fodor Tekla

Örök életemben határozatlan voltam, számomra a döntéshozatal kész kínszenvedés.

2010.10.12.  2   


Nem értem

Dráfi Emese

Nem értem már ezt a világot, komolyan nem értem.

2010.10.6.  3