Állat?!

Szabó Kata 2007.9.28. 11:38

Olyan ostoba egy állat! Hányszor fordul elő, hogy akarva-akaratlanul ez tör ki belőlünk, mikor valamelyik embertársunk emberhez nem méltó dolgokat művel.

És az állat?! Hector kutyám (boxer) pont kétéves volt, amikor kertes házba költöztünk. Mivel addig a családdal élt egy fedél alatt, nagyon nehéz fogadta, hogy ezentúl egyedül kell éjszakáznia a pincében. Két hét és egy ajtó szétkaparása alatt megszokta… Mikor a kolléganőm felajánlotta Tamarát, kaptam az alkalmon, és nem bántam meg, hogy befogadtam.

Tamara (művésznevén: Jim Bim Fantasy Falda (aki nem hiszi, járjon utána: www.bigmouth.sk), egy ötéves angol buldog, pontosabban buldog asszonyság. Gazdái a kölykeiért nem szégyellettek elkérni akár harmincezer kemény szlovák koronát – tekintve a díjnyertes nőstényt. Mint minden anya, gondolom Tamara is büszke volt ivadékaira. Bár a gazdik nagyon féltek, nehogy akár egy kölyök is sérüljön az ellés közben, ezért mindig császármetszéssel kellett világra hoznia a kicsiket. Mivel egy jámbor, nagyon jólelkű teremtés, nem haragudott ezért senkire. Csakhogy…

A három elléssel teli év eléggé megviselte a méhét. Az utolsó császárnál szólt a dokinéni, hogy inkább szitára, mint anyaméhre hasonlít, és még egy vemhesség az életébe kerülne -- cselekedni kell! Mert ugye édes, meg aranyos, csak már picit dundi, mellbimbói a gondos anyaságtól megnyúltak, hasznot nem hoz, ideje új gazdit találni.

Ekkor ajánlották fel nekem. Megláttam, megszerettem, hazavittem, élünk boldogan. Hector is örült, hogy van társa.

Véget is érne a történet, csakhogy Kata lányomnak a cicák a mindene. Egész pici korától rajong a macskákért, hoztunk hát júniusban két cicát.

A foltos hím cica a Garfi nevet, a szürke, sűrű szőrméjű a Lukrécica nevet kapta. Egészen különböző természetű volt a két állat. Lukrécica vad, távolságtartó, nem az a bizalmaskodó fajta. Egyedül Garfikával tudott játszani. Hector haragudott rá, mert mindjárt az első nap megkarmolta a kíváncsi pofáját. Ettől a perctől kezdve nem engedte magához közel. Garfi pedig a család kedvence lett. Ha kiültünk a teraszra sörözni máris az ölünkben volt. Ha hívtuk jött az első hívásra. Szóval olyan igazi micicánk vált belőle. Nem tudtuk, hogy az sem túl jó, ha egy macsek túlzottan bízik az emberben. Garfi valószínűleg bízott a dzsipben is, amelyik 120 kilométer per óra sebességgel gázolta el a házunk előtt, a belvárosban!

Lukrécica látta ezt, és csak az hiszi el, aki már látott ilyet, sírt. Megsiratta a testvérét, a játszótársát. A két kutya pedig tudta, hogy csak ő maradt neki. Hector (a boxer) nem üldözi azóta, Tamara anyáskodik felette. Szoptatja. Mint a saját kiskölykeit régen. Ha az utcára ki akar menni, visszaugatják. Körbeveszik, úgy altatják.

Tehát kikérem magamnak (a kedvenceink nevében), az én állatkáim nem ostobák, tanulni lehet tőlük -- emberséget!