Kedvenceim…

Sábitz Katalin  2007.7.23. 9:44

…a kutyák, nyulak, zebrapintyek, papagájok, pónik, halak és – egy bozontos kiskutya.

Kedvenc gyerekkori slágeremnek ma már csak a refrénje jut eszembe: „… mert én úgy szeretnék egy bozontos kiskutyát, hogyha nem lesz fajtiszta, az se baj, legyen a szeme, mint a Duna vize, oly sötét, mindenki tudja meg, hogy az enyém!” Teljes átéléssel tudtam ezt énekelni, mert a szövegét akár én is írhattam volna. Minden vágyam egy kiskutya volt, és – az igazat megvallva – ez még ma is szerepel a kívánságlistán.

-- De nem, kislányom, a kutyusnak szenvedés lenne egész nap itt bezárva! Nem futkározhatna kedvére, sőt magányos is lenne, mert napközben nincs itthon senki! -- hangzott kérésemre a válasz.

Ilyenkor be kellett látnom, hogy szegény kutyusnak tényleg nem lenne jó nálunk, a panellakásban. De akkor a piacon megláttam egy kisnyulat. Pihe-puha bundája volt és pisze, rózsaszínű orra. -- Apuuuu, vigyük haza, kérlek! Majd én játszom vele, és alhat az ágyamban!

De a nyuszinak sem lett volna jó a panelban. Amikor a cirkuszi pónit akartam hazavinni – ami pedig óvodásként a vállamig ért –, a szüleim már csak nevettek:
-- Ugyan, és hol aludna?
-- Hát a fürdőkádban!

Aztán mégiscsak lettek állataink. Először egy pár zebrapinty. Picik voltak és aranyosak, és mi azt hittük, jó nekik nálunk. De a Matyi halálra csipkedte a Pirit. Egy takarítás alkalmával meg a kíváncsi Matyi a porszívócsőben tűnt el… Szerencsére semmi baja nem lett.

Aztán volt papagájunk is, aki olyan ügyesen manőverezett, hogy az elfüggönyözött radiátor mögül kellett kihalászni. Érdekes módon neki sem lett baja. Mi viszont frászt kaptunk. A madarakat – mindannyiunk érdekében – inkább elajándékoztuk.

Emlékszem, egyszer egy nagy akváriumunk is volt, mindenféle színű és alakú halakkal. Azokat nem lehetett sétáltatni, vagy kivenni a vízből és simogatni, megölelni, velük nem lehetett játszani. De órákig lehetett nézni, hogy úszkálnak rajokban a kis kék neonhalak, meg a szivárványszínű guppik, vagy hogyan cuppogtatja az üvegfalat az algaevő harcsa. Vagy amikor mind egy csomóban nyüzsgött, és szinte versenyeztek az első falat élelemért. Volt egy nagy, csíkos vitorláshalunk, Malvin. Mindig észrevette, amikor anyu hazaért, és addig nem nyugodott, amíg oda nem ment hozzá. Anyu megkocogtatta az üveget, aztán beszélt hozzá, a jó öreg Malvinhoz, aki úgy figyelt, néha majd’ megszólalt!

Vidám kis csapat volt. Amikor beléptünk a szobába, minden tekintetet magára vonzott ez a különleges, élő bútordarab. Kétségkívül ez volt a szoba dísze. Aki azonban azt hiszi, hogy egy akváriummal semmi gond nincsen, az bizony téved! Azzal a sok apró állattal is nagy felelősség jár. Rendszeresen ellenőrizni kell a víz minőségét és hőmérsékletét, oxigéntartalmát folyamatosan pótolni kell a levegőztetővel, és ügyelni kell a fényviszonyokra is. Az ablak közelében hamar bealgásodik, ami se nem szép, se nem egészséges. Vannak azonban akváriumhoz való fénycsövek, amik kiemelik a halak csillogó színét. És ott van az a sokféle haltáp: szemcsés, lemezes, színes, vitamindús, no és a szárított bolha… A változatos étrend nekik is kijár!

Gondosan kell megválogatni a növényzetet is, ami nem csak dekoratív, de alkalmas búvóhely a kisebb halaknak. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen halfajtákat költöztetünk egy akváriumba. Mert akárcsak mi, emberek, a halak sem egyformák, és az igényeik is különbözőek. Vannak barátságosak és alkalmazkodóak, de vannak kevésbé toleránsak, sőt agresszívek is. Érdemes ennek már jó előre utánanézni egy halakról szóló könyvben, illetve az eladóktól is sok hasznos tanácsot kaphatunk.

Egy akvárium fenntartása komoly vállalkozás, de megéri, mert a befektetett fáradság többszörösen megtérül. Kellemes és szép hobbi, és praktikus is, hiszen nem szükséges hozzá nagy udvar, ahol bozontos kiskutyát vagy cirkuszi pónit tarthatunk gyermekeink és a magunk örömére.

De azért én továbbra is szeretnék egy bozontos kiskutyát…

Hozzászólások

@

Küldés