Macskák

Molnár Miriam  2007.7.17. 11:11

Amikor 2001-ben Brooklynban költöztem, egy pillanat alatt négy cica vált életem szerves részévé.

A legfiatalabb akkor Lola volt – egy bájos, kék szemű és nagyon barátságos sziámi cica Szeretett kommunikálni és játszadozni is. Max volt a második a sorban. Egy nagy vörös kandúr, már lassúbb természetű. Rómeó volt a harmadik. Nem szerette a többiek társaságát, főleg azért, mert Lola és Max, persze játékból, birkózni akartak vele. Ám szegény Rómeó inkább csak megijedt, és valamelyik sarokban, a falnak fordulva töltötte az órákat, míg valaki haza nem ért, hogy megvédje. Smokey volt a rangidős macska, gyönyörű pofijú, szürke sziámi keverék. Élete vége felé veseproblémákkal küszködött, és nagyon kívánta a szerető figyelmet – hajnalban mindenkit felébresztett hangos nyávogásával.

Mindegyik cicának voltak furcsa tulajdonságai. Lola a kávés fagyit szerette, na és a pulykafelvágottat. Max a konzerv macskaételt kedvelte a legjobban, de ha az nem volt, a papírzsebkendőt vagy papírszalvétát is elfogyasztotta. Smokey a kukoricakonzerv levét itta mindig, és állandóan el akarta csenni az ember tányérjáról a steaket. Rómeó csak olyankor evett, amikor senki nem tartózkodott a macskaeledeles tálkák közelében, és nem igazán tudom, volt-e egyáltalán kedvence.

Amikor Smokey-t elvittük az állatorvoshoz, hogy elaltassuk, még nem tudtam, mi vár rám. Életem egyik legnehezebb pillanatát éltem át, mert Smokey pontosan tudta, mi történik. Amikor az állatorvos beszúrta neki az életét megszüntető injekciót, Smokey rám nézett és még egyszer, utoljára nyávogott egyet.

Akkoriban történt, hogy Rómeónak is akadt másik gazdája, aki egyedül élt és apró társra vágyott. Rómeó azóta sokkal boldogabb. Napközben leginkább a szekrényben alszik, de este előjön, gazdája ölébe ül, és együtt nézik a tévét, vagy számítógépeznek. Néha még játszadozik a kis rongyegerével is. Az övé igazi sikertörténet.

Három éve új lakásba költöztünk. A dolog nem ment botránymentesen. Augusztus legmelegebb napján két orosz és egy üzbég férfi pakolta be a dobozokat és a bútorokat az autóba. A két cica, kizárólag szobamacskák, a felső fürdőszobába volt bezárva, hogy a zaj miatt nehogy kifussanak az utcára. Az üzbég költöztető viszont nem tudott angolul, vagy csak úgy döntött, hogy nem érdeklik a macskák és a nagy papírfelirat az ajtón, miszerint a lenti fürdőszobát szíveskedjenek használni. Bement a fürdőszobába, mindkét macska kiszaladt, és ijedtükben elrejtőztek. Lola a nyitott ajtó tetejére, Max pedig a matrac belsejébe – csakhogy ezt nem látta senki. Így egy darabig azt hittük, eltűntek a macskáink, de végül előkerültek. Maxot egy csak a solymászkesztyűvel felszerelkezett szomszédunk tudta kiszedni a matracból…

Nem telt sok időbe, és az új lakásba új cica érkezett, méghozzá a nagyon apró, csokibarna Sammy. Pici volt ugyan, de nem hagyta magát: már az első éjszakán, amikor Max és Lola a megszokott helyüket akarták elfoglalni az ágyon, Sammy elhessegette őket, és bizony senki sem bolygathatta őt álmában egész éjszaka. Azóta megbarátkozott mindkét idősebb társával és Lolával együtt birkóznak, kergetőznek, és különféle játékokat űznek. Sammy pici kora óta mindent megrág, és nagyon szereti apró darabokra szedni a papírt, legyen az újság, szalvéta vagy papírtáska. Nem kedveli a macskakonzervet, de a száraz ételt igen. Viszont nem hajlandó a kis tálkából enni – jobb mancsával egyenként kipiszkálja az ételt a földre, és onnan eszi meg. A juharszirupot is nagyon szereti.

Régebben el sem tudtam képzelni, mennyi örömet tudnak okozni a házi kedvenceink. A mi cicáink mindegyikének megvan a saját karaktere, mindegyik más, és bár szavakkal nem, de mégis tudnak velünk kommunikálni.

Nemrég olvastam, hogy a legújabb felfedezések szerint a macskákat nem Egyiptomban háziasították, hanem a macskák saját maguk szelídültek meg már sokkal korábban. Ezen egyáltalán nem csodálkozom. A mi macskáinkat ismerve bizonyíthatom, nagyon is jól tudják, mi jó nekik, és amit akarnak, azt el is érik!

Hozzászólások

@

Küldés