A fotózás szépségei


  2016.10.3. 2:25

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.



A 21. Barátnő Klubest meghívott vendége Virágh Mária fotós volt, akivel a fotózás titkairól, szépségeiről, és egyéb témákról beszélgetett Nagy Erika, a polgári társulás tagja. Virágh Mária sok mindennel foglalkozott már: a fényképezőgép túloldalát is ismeri, hiszen pályája kezdetén fotómodellként dolgozott. Közben tanulmányait doktori fokozattal végezte el, és riporterként is kipróbálta magát. Szociofotók, természetfotók, portrék, esküvői képek - Marika az élet különböző területeinek különböző pillanatait örökíti meg. Felvételei több versenyen is díjat nyertek. "Szeretem megmutatni, hogy ezernyi szépség és csoda ölel körül minket" - mondta egyszer egy beszélgetés alkalmával, amit ezúttal is megismételt.


A beszélgetés után a közönség kérdésére válaszolva elmondta, hogy a modellkedést hamar abbahagyta, mert azt a világot túl ridegnek tartotta. Egy időben rajongott a természetfotózásért, mostanában inkább szereti a portrékat, és a kísérletezés sem áll távol tőle. Ma esküvőfotósként is dolgozik, társadalmi eseményeket örökít meg, fotóriporteri munkát is végez, ezen kívül sok más területen is igyekszik kipróbálni magát.

A Virágh Mária fotóiból összeállított kiállítást az érdeklődők megtekinthetik a klubest helyszínén, a Vinarium Vinimp borszaküzletben, Dunaszerdahelyen.


Az estre a "Közöttünk élnek - sikeresek lettek" elnevezésű projektünk keretében került sor, melyet Szlovákia Kormányhivatala támogat a kisebbségi program keretében.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egészség természetesen

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


Egy kötetlen és rendhagyó klubest

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.

2016.9.19.    16


Zarándokúton – El Camino kalandok

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

2016.7.18.    20


Nők és egészség

Az idei első klubestünket Kisudvarnokon tartottuk, vendégünk pedig a népszerű orvosnő, dr.Tóth Erzsébet volt.

2016.6.10.    20

A rovat további cikkei

Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás

Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.

2023.10.13.   


Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.   


Ahol a képzelet és a valóság összeér

Sajtóhír

Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.

2023.8.30.   


A legnagyobb balesetek a Forma1-ben

A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...

2023.7.17.   


A zenélés 3 előnye

PR-cikk

A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?

2023.6.30.   


Harmadik generációs fűtőfilm

Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.

2023.5.24.