Alváskiegészítők
Az alvás kiegészítői: a tökéletes párna és paplan. Hogyan válasszunk?
Az alvás egy rendkívül fontos tevékenység a mindennapokban, melynek során ideális esetben a testünk kipiheni az előző napi fáradalmait, a sejtjeink regenerálódnak, ennek köszönhetően pedig felkészülhetünk, hogy a következő reggelen fitten és aktívan vágjunk bele a napi feladatainkba.
Ez azonban csak akkor tud megvalósulni, ha a megfelelő puhaságú ágyneműt használjuk a pihenéseink alkalmával. A párna megválasztása különösen fontos feladat, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen jellemzőkkel bír. Amennyiben nem elég puha, nem elég vastag, nincs kellő tartása, akkor könnyen előfordulhat, hogy ébredéskor azon kapjuk magunkat, hogy fáj a nyakunk, a vállunk vagy a gerincünk felső része. Ilyenkor érdemes azonnal cselekedni, és egy olyan párna után nézni, ami minden tekintetben kielégíti az egyéni igényeinket, ezzel biztosítva a mély, pihentető alvást. Ideális esetben a kiválasztásra kerülő párna anyaga steppelt és cipzárral levehető.
Az ágynemű rendszeres tisztítása, mosása kiemelt feladat, hiszen alvás közben gyakran izzadunk, amit a huzat is magába szív. Emellett az olyan apró élőlények elszaporodását is elkerülhetjük, mint például a poratka, ami előszeretettel költözik be az ágyneműk belsejébe. A párnákról, paplanokról általában könnyen le lehet venni a huzatot, amit mosógépben magas hőfokon ki lehet mosni fertőtlenítés céljából, majd pedig meg lehet szárítani szárítógépben vagy pedig hagyományos ruhaszárítón. Az ágyneműnek nem csak a párna, hanem a paplan is szerves tartozéka, aminek a jellemzői szintén nagyban befolyásolják, hogy miként telnek az éjszakáink.
A vastagságot elsősorban az adott évszaknak megfelelően kell megválasztani, de természetesen olyan tényezők is befolyásolhatják a választást, mint például az, hogy ki mennyire fázékony. A vékonyabb, egyrétegű változatok remek választásnak bizonyulnak a tavaszi-nyári hónapokban, amikor nincs szükség arra, hogy melegbe burkoljuk a testünket. A vastag, esetleg kétrétegű paplanok használata pedig az őszi-téli időszakban javasolt.
A párnákat, paplanokat külön-külön, illetve szettben is meg lehet vásárolni az egyéni igényektől függően. Sokan az ágynemű szettek beszerzése mellett teszik le a voksukat, hiszen így nem kell hosszasan keresgélni az összeillő darabokat, és nem utolsó sorban szettben sokkal olcsóbbak a termékek, mintha azokat önmagukban vásárolnánk meg. Ma már rengeteg lakástextil webáruház áll rendelkezésre az interneten, ahol a vásárlást helytől és időponttól függetlenül gyorsan és kényelmesen tudjuk lebonyolítani.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Fókuszban a látás és a diabétesz
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.
2023.9.12.
Ahol a képzelet és a valóság összeér
Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.
2023.8.30.
A legnagyobb balesetek a Forma1-ben
A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...
2023.7.17.
A zenélés 3 előnye
A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?
2023.6.30.
Harmadik generációs fűtőfilm
Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.
2023.5.24.
A történelem legnagyobb kaszinórablásai
Mivel a kaszinókban sok pénz van, könnyen a tolvajok célpontjaivá válnak.
2023.5.9.
A világ legjobb pókerjátékosai
A pókert egyesek szerencsejátéknak tekintik, mások az elme és mindenekelőtt az idegek játékának tartják.
2023.5.9.
Nyugdíj-előtakarékossági formák
Milyen szempontok szerint érdemes választanunk? Az alábbiakban ezt részletezzük.
2023.4.16.
Öltözködési szabályok
Mit kell viselni egy magyar kaszinóban? Egyáltalán létezik rá valamiféle etikett, hogy miben illik belépni?
2023.4.12.
Tanácsok nyárigumi-vásárláshoz
Manapság rengeteg a női sofőr és autótulajdonos, és köztük azért bőven akad olyan, akinek a nyári gumivásárlás sem okoz gondot.
2023.3.6.
Fények vakondja – irodalmi pályázat
Immár 12. alkalommal hirdették meg a „Fények vakondja” elnevezésű pályázatot.
2023.1.30.